Először nézhetjük meg rendesen Tony Stark utódját

2016.04.13. 15:21

Novemberben érkezik a mozikba a Doctor Strange, a Marvel következő nagy szólófilmje, amihez megérkezett a legelső előzetes. A Doctor Strange sok szempontból mérföldkő lehet a Marvel filmes univerzumában, hiszen különböző pletykák szerint rá bízzák majd a Bosszúállók vezetését, miután lejár Robert Downey Jr. szerződése. Először viszont jöjjön az előzetes. 

Benedict Cumberbatch játssza Stephen Strange-et, egy volt agysebészt, aki saját gyógyítása céljából jut el a misztikus tanításokig. Így jött létre az okkult-mágikus Marvel-képregények legismertebb varázslója, aki űrlények és szuperkatonák helyett a Sátánnal és más földöntúli ügyekkel foglalkozik.

Régóta rebesgetik, hogy azért is választott a Disney egy kifejezetten drága, ismert színészt a szerepre, hogy Robert Downey Jr. után egy igazán nagy név lehessen a szuperhős univerzum arca. Dr. Strange-nek pedig ez nem egy ismeretlen szerep, hiszen már a '60-as évek óta létezik és elég gyakran tűnt fel a legismertebb hősök mellett. Arról nem is beszélve, hogy a képregényekben annak a Defendersnek az alapítója, amit majd a tévében a Netflix-sorozatokból ismert karakterek, mint Daredevil vagy Jessica Jones alkotnak majd.

A filmet Scott Derrickson (Távozz tőlem, Sátán, Amikor megállt a Föld) rendezi, aki horrorban és misztikumban is eléggé otthon van, bár ez a mostani előzetes inkább hasonlít egy távol-keleti Harry Potter-spinoff kombinációjának az Eredettel. Strange tanítóját a kopasz Tilda Swinton, a diákját Chiwetel Ejiofor alakítja.

A Doctor Strange november 3-án kerül a magyar mozikba.

Ne maradjon le semmiről!

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla