A zene internesönel, a dedikésön a fontos

2016.05.28. 08:01

Arra a kérdésre, hogy mi hiányzik szerinte a zeneiparból, a Magyar Nemzeti Filmalap döntőbizottságának egyik tagja, egykori filmes producer, (nem mellesleg TV2-tulajdonos és kaszinóbáró) Andrew G. Vajna azt válaszolta, hogy

a zenészek!

Tette mindezt legalább 100 zeneipari dolgozó, zenész, menedzser, koncertszervező előtt. Vajna és a Filmalap elnöke, Havas Ágnes azért voltak az első vendégei az idei, sorban negyedik Music Hungary konferenciának, hogy elmondják, mit tanulhat a zeneipar a filmipartól. Lehet, hogy Vajnának semmi köze a zenéhez, de tud egyenes válaszokat adni. Szerinte a zene egy nemzetközi dolog, azt bárki csinálhatja otthon, egyedül, a zongoránál, vagy a számítógép előtt. Amikor egy zenész megkérdezte, hogy miért nincsen alkotói, állami támogatás a filmzenékre, akkor a filmbiztos annyit mondott, hogy de hát minden filmes költségvetésben van elkülönített pénz pont erre. Azt nem lehet csak úgy levegőbe írni.

Ne gondold, hogy valaki finanszírozni fog egy filmzenét csak úgy, a semmibe!

Másfél nap Music Hungary után én is oda jutottam, mint egyébként az egyik moderátor, a rádiós Horváth Gergely, hogy a magyar zeneiparnak is szüksége lenne egy Vajna-szerű figurára, aki egy messziről jött ember, aki egyrészt ugye azt mond, amit akar, másrészt meg a messziről jött tudásával valami teljesen új szemléletet tudna bevinni a szektorba. Egy ilyen ember kinevezésével két probléma van, az egyik az, hogy valószínűleg megosztaná és szépen szilánkosra törné az egészet, másrészt pedig hogy nemigen jutott eszébe senkinek sem az, hogy ki lehetne erre alkalmas.

Ami csak azért szórakoztató, mert a zeneipar egy nagyon fura közös halmazt alkot a különböző állami intézmények között, attól függően, hogy melyik területről van szó: a gazdasági részért a Nemzetgazdasági Minisztérium felelős, a jogalkotásért az Igazságügyi Minisztérium felel, a kulturális része pedig többek között az NKA-hoz tartozik, ahogy L. Simon László is elmondta egyik délelőtt a konferencián. L. Simon László már visszatérő vendég, tavaly például amiatt panaszkodott, hogy mindig jár ide, de soha, senki nem áll elő konkrét javaslatokkal. Most volt több is.

Apropó tavaly. A tavalyi Music Hungary vezérfonala a Zeneipari jelentés volt, az a szakmai kutatás, ami megmérte, hogy Magyarország tulajdonképpen hogyan is áll a zenéhez. Az eredmények alapján az jött ki, hogy nem túl jól. Zenét nem veszünk, zenélni nem szoktunk, énekelni is alig, koncertekre alig járunk, holott a zenészeknek ez a fő bevételi forrása. Zeneipari jelentés idén is lesz, de erről majd később.

Idén viszont elmaradt ez a vezérfonal, pontosabban lassan körvonalazódott, és inkább csak azoknak, akik ott voltak a Music Hungary nulladik, a széles közönség elől eltitkolt napján, ahol különböző szakmabeliek ültek össze és workshopoltak arról, hogyan és milyen formában jöjjön létre a Nagy Magyar Zenei Exportiroda, aminek egészen biztosan nem ez lesz a neve, de most én ezt fogom használni. Illetve az sem biztos, hogy lesz, csak a lényeg az, hogy valahogy a magyar zene eljusson egy külföldi piacra. A műhelymunkán négy témát lehetett megbeszélni, az ezekből készült írott anyagok majd fel fognak kerülni a Cseh Tamás Program honlapjára, olyanokkal foglalkoznak, hogy egyáltalán az exportiroda mit támogasson (zenészt vagy menedzsert?), milyen opciókat ad egy külföldi piac egy magyar zenésznek, és így tovább. Sajnos ezt csak Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program ideiglenes vezetőjének rövid összefoglalójából tudtuk meg, mert erre nem voltunk hivatalosak.

Ennél viszont sokkal keményebb központi téma volt a Petőfi rádió szétműtése, ami jelenleg is zajlik: a rádiónak megváltoztatják a profilját, a hírek szerint rengeteg műsorvezetőt elküldtek, és általában sokkal kereskedelmi rádiósabb hangulatot fognak közvetíteni. Ami csak azért egy furcsa kanyar, mert mégis egy közszolgálati rádióról van szó, ami évekig azzal tudott elég jól ellavírozni, hogy rengeteg új magyar zenét mutatott meg egy szélesebb, országos közönségnek, és úgy tűnik, hogy ez a vállalás szépen lassan szétmállik a népszerűség súlya alatt. Konkrétan ez a téma volt, amit Stumpf András a Mandiner újságírója, és gyakori moderátor megpróbált beleszuszakolni minden beszélgetésbe, olyannyira, hogy az elvileg a nagyszínpad eléréséről szóló kerekasztal egy lakossági fórumba váltott át, ahol elégedetlen zeneiparosok kezdtek hangosan hőbörögni a téma miatt. Ja, sem a Petőfi rádió, sem az MTVA nem képviselte magát a Music Hungary-n.

Ott volt viszont a Terrorelhárítási Központ.

A TEK, a BRFK-val, a Valtonnal, és az In-Kallal karöltve azt beszélte volna meg, hogy a megváltozott európai klímában, nevesen, hogy terroristák már koncertekre belógva tömeggyilkolnak, mit lehet villantani a biztonságtechnikában mondjuk a Szigeten. Ezt sajnos nem írhatom meg, mert ez a beszélgetés nem volt sajtónyilvános. Egyébként messze legérdekesebb része volt, hogy kiderült, az In-Kal biztosította a múlt heti bécsi AC/DC-koncertet, mert hogy teljesen el voltak ájulva a magyar cég technikai és tudásbeli felkészültségén, ami messze az osztrák kollégák szintje felett van. Illetve hogy Stumpf András ebbe a beszélgetésbe a Petőfi rádió helyett a bevándorló-hullámról és az olimpiáról tett fel kérdéseket, és hát mivel sem ezeknek, sem az ezekre adott válaszoknak semmi jelentősége nincsen egy zeneipari konferencián, nem is írom le őket.

Amit viszont igen, az az idei Zeneipari jelentés fókusztémája, a zenei oktatás, mert erről megint ijesztően aggasztó adatokat kaphattunk, mutatom:

  • Az utóbbi hónapban zenélők száma harmada az EU-s átlagnak.
  • A zenét tanuló emberek száma feleannyi, mint Csehországban vagy Szlovákiában.
  • A zenét tanítók száma viszont megegyezik az EU-s átlaggal.
  • Miközben a közoktatás egyharmincada, nagyjából 20 milliárd forint megy el zeneoktatásra.

Ami azt jelenti, hogy Magyarországon teljesen rendben van az, hogy hányan tanítják, az viszont nem, hogy hányan tanulják. Ebben a témában mindenki a skandináv modell fogalmával dobálózik, ami általában egy halvány elképzelés arról, hogy egy iskolában van egy szabadon használható próbaterem, de Szepesi Balázs, a Hétfa Kutatóintézet munkatársa azt mondta, hogy inkább egy magyar modellen kellene elkezdeni gondolkodni. Szepesi elmondta, hogy sok család úgy tekint a zeneiskolákra, mintha ez lenne a polgári kultúra megtestesülésére, pedig a zeneoktatás egy fontos eszköze lehetne a társadalmi mobilitásnak.

Sajnos, hogy mi lenne a magyar módszer, arra Pély Barnabás, vagy a meghívott Rogán Antal helyett résztvevő Bíró Marcell államtitkár sem igazán tudott megoldást mondani. Pedig a moderátor Horváth Gergő szerint igazán ki kellene találni egy megoldást, 

amivel meg lehetne tölteni koncertközönséggel azt a sok stadiont.

Bíró Marcell mentségére legyen mondva, kész segíteni, ha erre kitalál valaki egy stratégiát.

Elmondhatatlanul vártam azt a beszélgetést, ahol a résztvevőknek azt kellett fejtegetni, hogy zene-e az elektronikus zene egyáltalán. Frenreisz Károly aztán tiszta vizet öntött a pohárba, azzal, hogy így kezdte a mondanivalóját:

Rögtön az elején leszögezném, hogy zene.

Ezután már nem is kellett másra maradni, nem is maradtam.

Viszont annál érdekesebb volt az abszolút semmiből feltűnő Budapest Showcase Hub nevű rendezvény bejelentése. November 16. és 19. között ugyanis szerveznek Budapestre egy showcase-t, magyar nevén egy bemutató-rendezvényt, ahol különböző külföldi, regionális, és magyar zenekarok mutatkozhatnak be nemcsak a közönségnek, hanem a világ minden pontjáról összehívott szakembereknek. Valahogy úgy, mint az groningeni Eurosonicon, vagy hasonló rendezvényeken szerte a világban. Legalább 12 országból fognak zenekarokat válogatni, 40 koncerttel, és 250 szakmai résztvevővel, és 50 előadóval. A lényeg persze az, hogy ne csak magyar zenekarok mutassák meg majd magukat, hanem főleg a régióból jövők, hogy a BUSH (ami a hivatalos rövidítése) az angol elnevezéséhez híven egy regionális központ legyen, ahova idejöhet bárki, és a „Balkántól a Baltiig” megnézheti magának a tehetséges előadókat.

Igen, kicsit össze és vissza ugrálok a beszélgetésekben, mert a tavalyi, kicsit hajmeresztő kijelentésekhez képest valahogy kevésbé történtek ilyenek. Nem volt itt Lovasi, Geszti, Mr. Busta sem ült Navracsics Tibor közvetlen közelében, és a szervező Gerendai Károly sem akadt ki attól, hogy mindenki csak az állam segítő kezét várja a zeneiparban. Olyan volt, mint egy tisztességes szakmai megbeszélés. Egy olyan szakmáé, aminek mintha most eltörte volna az egyik végtagját a Petőfi rádió átpozícionálása.

Gondolkoztam a zeneipar Andy Vajnáján, de csak Mándoki László jutott eszembe, úgyhogy nem gondolkoztam tovább.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön