Úgy vesztél el, hogy mindenki rád talált
További Stenk cikkek
Harmadik lemezét mutatja be az idén tízéves Magashegyi Underground. A Talált tenger című anyag három évvel a 2013-as Tegnapután után jelenik meg, és az Indexen lehet először meghallgatni.
A zenekar – a koncerteket leszámítva – 2016 első felét szinte végig a stúdióban töltötte. A munka eredményeképp született meg az új lemez, amelyen a 30Y éléről ismert Beck Zoli is közreműködött, aki több dalszöveget is írt az albumra, valamint az egyik dalban (Látod) énekel is.
A zenekar énekesnője, Bocskor Bíborka az albumról így mesélt: "Az eddigi lemezeinkhez hasonlóan, a Talált tenger is egy képzeletbeli világba vezet, ahol érintések, képek, érzések, intuíciók ragadnak meg, és nem eresztenek, míg teljességgel át nem éled ezt a komplex élményt. Több oldalról járja körbe az élet során megtapasztalt pozitív és tragikus élményeket. Próbáltuk ezeket egy olyan világ nyelvén megfogalmazni, ami az egyéni biztonságra törekvés helyett egy közösségi élmény végtelen szabadságát írja le, amikor másokkal közösen tapasztalsz meg egy határtalan pillanatot."
Az énekesnő nekünk is meséltaz új album hátteréről az interjúnkban, akkor azt mondta, hogy mivel eléggé hasonló a tagok ízlése, ezért nincs túl sok konfliktus a zenekaron belül.
Ha világon mindenki azokat a zenéket hallgatná, amiket mi, akkor nem lenne értelme élni.
- mondja ezt viccesen azzal kapcsolatban, hogy a tagokkal kifejezetten szeretik a depressziót, a kicsit introvertált, mély zenéket. Inspirációk között elhangzik a Vampire Weekand, a Goldfrapp, de később többek között még a Rosencrantz és Guildenstern halott című film is, mint személyes élmény.
Íme az új album:
A Magashegyi Underground a tizedik születésnapjára tíz meglepetéssel kedveskedik a rajongóknak a zenekar megújult honlapján. Az együttes ezen kívül két év után ismét Szimfonikus Remix Koncertet ad, ezúttal a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ahol az új lemez több áthangszerelt dala is felcsendül majd. A koncertre a szimfonikusok mellett a Talamba ütőegyüttes és Beck Zoli is csatlakozik majd a Magashegyihez.
Augusztus ötödikén, pénteken klasszikus nagykoncertet is adnak majd a Budapest Parkban, ahol a tagok valamennyi formációja színpadra áll majd, tehát a Magashegyi Underground mellett fellép a Kaukázus, a Konyha és a Rocket Science is.
Rovataink a Facebookon