Erdogan szerint a Radiohead-rajongók és a fanatikusok is hibásak

2016.06.21. 17:26

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint mindkét fél hibás volt abban a hétvégi esetben, amely során egy nagyjából húszfős, botokkal és üvegekkel felfegyverzett csapat támadt fiatal zenerajongókra, akik épp az új Radiohead-lemezt hallgatták egy isztambuli lemezboltban, írja a Hürriyet Daily News.

Az államfő szerint azok is hibásak, akik nem tisztelik a saját nemzetük és városuk érzékenységét, illetve azok is, akik minderre erőszakkal reagálnak. A támadók egész konkrétan azt sérelmezték, hogy ramadán idején szórakoztak a fiatalok az üzletben, ahol ráadásul még alkoholt is árusítottak.

A férfiakból álló csapat akkor csapott le a Radiohead-rajongókra, amikor azok a zenekar új, A Moon Shaped Pool című lemezét hallgatták a Velvet IndieGround nevű helyen, és iszogattak is közben. A feldühödött csorda berontott a lemezboltba, majd a békés fiatalokra támadva feldúlták azt. A Radiohead-rajongók egyike komolyabban megsérült, amikor egy üveggel megsértették. A támadók közül hármat elfogtak, de két nappal később mindannyiukat szabadon engedték.

Erdogan az állásfoglalása során azt is hozzátette, hogy mélyen megvetendő azok megregulázása, akik nem böjtölnek, és beteggondolkodásúaknak nevezte az elkövetőket. A Radiohead közleményben reagált az estre: azt írták, mélyen együttéreznek az áldozatokkal, és remélik, eljön majd az idő, amikor végleg a múlté lesznek az ehhez hasonló esetek.

A támadás másnapján mintegy háromszáz ember tiltakozott a támadás miatt Isztambulban, a tömeget vízágyúval, könnygázzal és gumibotokkal oszlatta fel a rendőrség.

Néhány napja egyébként nyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek egy tunéziai férfit, aki tavaly egy nizzai bárban felpofozott egy pincérnőt, amiért a ramadán idején alkoholt szolgált fel a munkahelyén. A nő földre esett az ütéstől, a bíróságon pedig azt is elmondta, a férfi azzal fenyegette, hogy felakasztja vagy megfojtja. Az elítélt azzal védekezett, hogy a nő megsértette és kiprovokálta az erőszakos reakcióját.

Ne maradjon le semmiről!