Ismét magyarok a legjobb világzenei albumok között
Herczku Ágnes a tavalyi Womexen rögzített koncertfelvételével, Lajkó Félix pedig a Most jöttem című lemezével szerepel a legjobb húsz világzenei album között a World Music Charts Europe július elején közzétett listája szerint.
A világ legrangosabb világzenei toplistája 24 ország ötven rádiós szakemberének szavazatai alapján áll össze. A szavazók egymástól függetlenül választják ki az európai kiadók közelmúltban publikált több száz albuma közül azokat, amelyek szerintük az adott hónap legjobbjai voltak.
Lajkó Félix lemeze már az előző hónapban is szerepelt a listán, Herczku Ágnes Live at Womex című anyaga viszont ebben a hónapban került fel. A listán rajtuk kívül jelenleg nem szerepel más magyar lemez.
A tavaly októberi Womexen egyébként az Index is ott járt. Kicsit olyan, mint a Sziget, csak olcsóbb a sör, meg több a kordbársony zakós zeneipari szakember, HÉV helyett kettes villamossal járunk ki koncerteket nézni – számoltunk be a budapesti eseményről, ami azért volt nagy szám, mert ez volt az első alkalom, hogy Kelet-Közép-Európában rendezték meg a világ legnagyobb világzenei heppöningjeként számon tartott Womexet. Cikkünkben azt is kiemeltük, hogy Herczku Ágnes és zenekara akkora teltházat csinált, mint ide Lacháza.
Rovataink a Facebookon