Harminc embert letartóztattak egy Guns N' Roses-koncerten

2016.07.25. 13:08

Egy kicsit jobban sikerült a buli, mint kellett volna, legalábbis a New Jersey-i rendőrség szerint.

Nemrég az évtizedek után újra összeállt, és most majdnem a klasszikus felállással gőzerővel újra turnézó Guns N' Roses tagjait állították elő fegyverbirtoklásért – bár kiderült, hogy nem a zenekari tagoké volt a fegyver, amiről megfeledkeztek a kanadai határon –, most viszont a rajongókkal gyűlt meg a rendőrség baja: legalább harminc embert letartóztattak szombat este az együttes koncertjének közönségéből.

A Guns a MetLife Stadiumban játszott, New Jersey-ben, egymás után két estén is, összesen több mint százezer ember előtt. A szombati koncert viszont bizonyította, hogy a harmincegy éves Guns N' Rosesról újra a rock and roll az első, ami az ember eszébe juthat, nem úgy, mint az elmúlt években, amikor a tagok cicaharcai meg az énekes Axl Rose különféle primadonna-hisztijei töltötték meg inkább a lapokat.

A kissé túlságosan is fellelkesült rajongók közül ugyanis a helyi rendőrség tájékoztatása szerint „legalább harminc embert” letartóztattak, olyan vádakkal, mint közszeméremsértés, rendbontás, drogbirtoklás vagy rendőr elleni erőszak.

A vasárnapi, második New Jersey-i koncertről már nem érkeztek hasonló hírek. De a Guns N' Roses Not in This Lifetime című turnéja egészen novemberig folytatódik, úgyhogy meglepő lenne, ha a továbbiakban már csak a zenéről szóló hírek jelennének meg róluk a sajtóban. A koncertekről egyébként több, jó minőségű felvétel is kikerült.

Ne maradjon le semmiről!