Korunk Hitlerjei közöttünk élnek

Interjú Barney Greenway-jel, a Napalm Death énekesével

2016.08.04. 18:04
A Napalm Death talán az egyetlen zenekar, ami ugyan jelentős tagcserék árán, de az extrém zene mai napig működő, mindent elsöprő gépezete. A velük egyidőben indult legtöbb zenekar feloszlott és újra összeállt, ők töretlenül ontották magukból a lemezeket az elmúlt három évtizedben. A rendhagyó színpadi mozgású és kivételesen öblös hangú énekessel, Barney Greenway-jel beszéltünk a brexitről, a művészek társadalmi szerepvállalásáról és többek között arról, hogy milyen volt, amikor a Nazi Punks Fuck Off feldolgozása miatt ki kellett verekedjék magukat klubokból. Interjú.

Egy fesztivál színpadán állva mennyire lehet hatni az emberekre? 

Ha a fenntartható demokrácia a cél, az emberiséget újra fel kell fedeznünk és újra kell definiálnunk. Erről világ életemben beszéltem a színpadon is. Megpróbálom az embereknek elmondani, hogy nem azért menekülnek el olyan országokból mint Szíria, mert el akarnak jönni, hanem azért, mert a körülmények erre kényszerítik őket és kibaszottul rettegnek, hogy holnapra elveszítik az életüket és ebben semmiben sem különböznek tőlünk. Mi, fejlett nyugatiak pontosan ugyanezt csinálnánk. Az egyetlen dolog, ami elválaszt minket a menekülő emberektől az az, hogy mi ide születtünk és most nem kell menekülnünk, de ha kellene, semmit sem csinálnák másképp. Persze én értem, hogy ezt elég nehéz megértetni emberekkel, de mint zenész én ebben tudom kivenni részemet.

Mit érzett, amikor elolvasta a brexitről szóló híreket? 

Az emberek azt gondolnák, hogy alapvetően kilépéspárti vagyok, abból kiindulva, hogy mekkora, több ország fölött álló pénzügyi hatalom az EU, mint intézmény. Viszont én mindig is egy szociálisan egységesebb unióra vágytam, az EU lényege számomra ez, hogy egy nagyobb területen élő emberek viszonyait kiegyenlíti, és segítséget nyújt azoknak, akiknek szükségük van rá. A probléma a brextittel az, hogy miközben kritikus, a szakadás miatt újra felosztja, és tagolttá teszi Európát, és ez egy súlyos probléma, mert amikor Európa töredezett, akkor jönnek a kötelező, másoktól élesen elhatárolódó nacionalista ideák. Számomra a legnagyobb probléma, hogy

olyan figurák, akik a legnagyobb pusztítást végezték az emberiség történetében mint Hitler, újra közöttünk élhetnek, és bármilyen pozícióhoz juthatnak. 

Én magam inkább érzem magam Európainak, mint britnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok nyugodt Nagy-Britanniában, de valahogy simábban megy minden a kontinentális Európában és sokkal inkább érzem, hogy ehhez a hozzáálláshoz kötődöm, mint szociális koncepcióhoz. Amitől félek az az, hogy Nagy-Britannia egy kicsi zárt hely lesz, beszűkült mentalitással és hogy nagyon nacionalista lesz. Ettől függetlenül kritikus is vagyok az EU-val kapcsolatban. Például amit a görögökkel csináltak, hogy belesulykolták őket a nyomorba. Az egyáltalán nem volt rendjén.

0napalm08
Fotó: Réti Zsolt

Ön szerint miért változik Európa úgy, hogy újra olyan politikai erők törnek hatalomra, és olyan vélemények válnak népszerűvé, amiket azt gondolnánk, hogy az emberiség maga mögött hagyott és amit alapvetően károsnak kellene elkönyvelnünk?

Úgy veszem észre hogy a legtöbb ember, aki bedől ezeknek az ideológiáknak, azok általában nem tudták volna magukról korábban elképzelni és most mintha egy kanyart vett volna az elméjük. Hitler is így győzött meg szép lassan egy egész nemzetet. Ez nyomaszt engem és jó esetben nyomaszt téged is, és mindenkit, aki az európai kultúrkörbe tartja magát. A referendum előtt már sok jel volt, ami arra mutatott, hogy egy ilyen szavazás elkerülhetetlen. Itt vagyunk Magyarországon, ami egy olyan ország, amiért sokat aggódom Bulgáriával vagy Lengyelországgal együtt, mert hatósági jelenlét mellett, egyfajta szoft-fasiszta berendezkedésben gondolkodik, a hatóságokat és az őt kontrolláló szerveket maga alá gyűrve. Ez nem kongatja meg a vészharangokat senkinél? 

Mi az, ami önhöz eljut a magyar politikából? 

Orbán Viktor egy komplett őrült. De elég nehéz követni a poszt-szovjet idők politikáját, azok a dolgok jutnak el hozzám, amikor a populista húzásaira rácsodálkozik a világ, márpedig Orbán ennek az egésznek a legnagyobb mestere és példaképe sok olyan vezetőnek, aki ennek mentén akar hatalomhoz jutni. Ha megnézed, az Iszlám Állam se csinál mást, mint az államot és a vallást összemossa és erőszakos cselekedetekre buzdít, csak az egyik direkt, a másik indirekt módon teszi ezt.  A vallás és az állam teljesen összeolvad, ami soha nem lenne szabad, hogy megtörténjen. Ehhez képest sorra alakulnak olyan kormányok, akiknek szinte saját templomaik vannak, és olyan vallási vezetőket állítanak maguk mellé, akik ha a saját tanításaikat figyelembe vennék, már rég elhatárolódnának a tőlük.

Gondolja, hogy a brexit olyan hatással lesz az európaiság újradefiniálására, mint akár a boszniai harcok? 

Abszolút. A Boszniában történtek megfogták az európai ideát, és két vállánál fogva a szart is kirázták belőle. Megértették az emberek, hogy ez még egyszer nem fordulhat elő. Utána Európa emberközpontúbb lett, ezekben az időkben a jobboldali pártok és szervezeteknek esélye se volt arra, hogy komolyabb szerephez jussanak Európa nagy részében, még ha elszigetelt példákat tudunk is mondani. Most minden más, mintha megfordultak volna az arányok. Angliában jelenleg nagyon rossz a hangulat és sokan minden jogi lépést megtesznek, hogy megakadályozzák Anglia kilépését, de ettől még ott van egy csomó kilépéspárti.

Honnan tudjuk, hogy nem fognak a dolgok hamar elfajulni és akár polgárháborúhoz vezetni? 

A Napalm Death koncertek egyik csúcspontja és egyben a zenekar névjegyévé vált a Dead Kennedy's Nazi Punks Fuck Off feldolgozása. Voltak konfrontációik ebből adódóan? Gondolom amikor vegyesebb felhozatalú metál fesztiválon játszanak, könnyű beleszaladni olyan emberekbe, akik magukra veszik a szám üzenetét.

Na most jön az interjú boldog és pozitív része, mert manapság közel se kapunk annyi fenyegetést, és támadást, mint annak idején, amikor elkezdtük játszani. El se lehet képzelni a különbséget. A kilencvenes évek elején, amikor az árjasággal való kapcsolódás divat volt, voltak olyan koncertek, hogy rendesen ki kellett verekednünk magunkat pár klubból.

Maga a feldolgozás ötlete honnan jött? A Dead Kennedys válogatáslemezre készült kifejezetten, vagy már előtte is játszották?  

Először a Virus 100 válogatásra vettük fel, és azóta annyira beépült a programunkba, hogy sokan azt hiszik, hogy egy Napalm Death szám, pedig mindig bemondom, hogy egy feldolgozást játszunk. 

Olvastam önnel nagyon régen egy interjút, amiben mesélte a chatszobák hajnalán, hogy kedvenc szórakozása, hogy belép náci chatszobákba és megkérdezi őket, hogy kinek mi a kedvenc kínai kajájuk.

Persze, ezeket tényleg a saját szórakoztatásomra csináltam, elképesztő mennyire fel lehetett húzni azt a sok barmot. Aztán volt egy pont, amikor ezzel is leálltam, mert rájöttem, hogy

az időmet inkább arra használom, hogy embereket összehozzak, és ne uszítsak.

Viszont érdekes látni, hogy hogyan változnak a preferenciák, hogy kit gyűlölnek jobban és kit kezdenek el támogatni annak érdekében, hogy valakit jobban gyűlölhessenek. Vegyük például a homoszexualitást, amire rájött a szélsőjobb, hogy használhatja az Iszlám ellen, pedig tíz éve meg arról beszéltek, hogy le kell tartóztatni a melegeket. 

Mit gondol arról, hogy mindenkit, aki törődik a környezetével, rögtön PC-fasisztának meg hippinek hívják? 

Ez megint egy dolog, amin órákig tudnék őrjöngeni. Gondolj bele, mennyire abszurd már maga az, hogy politikailag korrekt? Ez nem is kifejezés. Mit jelent? Mi az, ami politikailag kielégít? Ez egy lebutított címkézése azoknak az embereknek, akik törődnek más emberekkel. Akik megvédik azokat, akiket terrorizálnak egész életükben, vagy szimplán leszarnak, vagy bántalmaztak. Ez tényleg egy probléma, hogy vannak ilyen emberek? 

Régóta vegan és sok szövege szól az állatvilág kizsákmányolásáról. Van ön szerint összefüggés aközött, ahogy az emberekkel bánunk és ahogy az állatokkal? 

Teljesen. Érzékeny életekről beszélünk minden esetben. Az, aki egy kóbor kutyába belerúg, az bele fog rúgni egy emberbe is, és egyikkel legitimizálja a másikat. Nagyon fontos számomra, hogy az állatok ugyanazt a védelmet és törődést megkapják a világtól, mint az emberek. 

A Napalm Death a pályája során sokat változott, és mindig kísérletezett. Egy ekkora életműben, melyek a legmeghatározóbb lemezek? 

Tudom, hogy mindenki ezzel jön, amikor a saját lemezeiről beszél, de szerintem a legutóbbi Apex Predator - Easy Meat, mert zökkenőmentesen vegyítettük a poszt-punk oldalát a zenekarnak, ami a Swans, My Bloody Valentine, Joy Division hatásokkal jött és azt, amiről a Napalm Death híres, ami a gyors könyörtelen gyilkolás. A legutóbbi lemezeken egyre jobban közeledett ez a két világ, de sokszor kilógtak ezek a hatások, jobban el voltak különülve és most ezek összeértek, kompaktabbak a dalok. Az Enemy of the Music Business mindenképpen fordulópont, mert akkor a Napalm Death újra feltalálta saját magát. Utopia Banished vagy a Harmony Corruption szintén fontos és jó lemezek voltak számomra.

Az utóbbi években sok új, a metálvilág szempontjából egzotikus országban vannak extrém zenei koncertek. India, Kelet-Ázsiában, Egyiptom, mind olyan hely, ahol pár éve még elképzelhetetlen lett volna akár vallási okokból, vagy csak szimplán kulturális különbségek miatt egy koncert. Van olyan ilyen terület, ahova kifejezetten szívesen mennének? 

Ezt nem fogod elhinni, de volt egy szervező pár éve, aki felvette a kapcsolatot velünk.

Komolynak tűnt az ajánlata, hogy a határőrök megvesztegetésével bevisz minket Észak-Koreába koncertezni.

Sajnos nem lett belőle semmi, de érdekes volt a felvetés. Ahol voltunk, azok közül Nepál volt talán a legdurvább. Csodálatos hely, de elképesztő szegénységet láttunk: emberek lyukakban éltek, utak mellett ástak, az emberi méltóság teljes hiányában éltek. Ez  világrend összeomlásra van ítélve és jön egy másik,  ami remélhetőleg kiegyensúlyozottabb. Ezen lehet röhögni, de szerintem a megoldás abban lenne, ha minél kisebb, valódi közösségekre lennénk bontva nemzetek helyett, ami kisebb hatalmat adna a vezetők kezébe, így az emberek együttműködésén alapulna és nem azon, hogy kinek mennyi pénze van. 

Amikor a kilencvenes évek elején a Cannibal Corpse és a floridai death metál zenekarokkal egy időben megismerkedtem a Napalm Death és az Extreme Noise Terror zenéjével, a grindcore-t a death metalból eredeztették, nem a punk hardcore folytatásaként gondoltak rá az emberek. 

Igen, ez a Napalmot régóta kíséri, hogy össze van mosva a death metallal, és persze kicsit mi is tehetünk erről, mert amikor a Harmony Corruption készült, tényleg voltak death metálos megoldásaink, de ezek nem voltak tudatosak, annak ellenére, hogy az emberek máshogy hiszik. Amikor a kiadó azzal jön, hogy menjünk Floridába felvenni egy lemezt, nem igazán kezdtünk el hadakozni, hogy jó lesz nekünk itt Birminghamben, és nem megyünk sehova. Leginkább talán ezért mostak minket össze, mert a Morrissoundban vettünk fel egy lemezt. 

A szövegírást mennyire közelíti meg másként mint a kilencvenes évek elején? 

Soha nem volt egy bevált módszerem a szövegek írására, ezek ugyanúgy jönnek, ahogy az agyam is folyamatosan működik, mindig van valami amire figyelek, ami aggaszt és ezek a dolgok kiszakadnak belőlem. Egyedül az tervezett, hogy a szövegekkel szeretnék hozzáadni valamit ahhoz, hogy úgy működjön a világ, hogy az mindenkinek jó, és nem csak egy pár embernek. Ennyit szoktam csiszolni rajtuk. 

Nemrég Jeff Millsszel interjúztam, aki elég sok nehézségbe ütközött, amikor megpróbálta a techno-t kivinni a klubkörnyezetből. Mennyire fontos a Napalmot kivinni a megszokott környezetéből? Gondolok itt elsősorban az olyan kezdeményezésekre, mint a Keith Harrisonnal való együttműködés. 

Én úgy látom a Napalmot és a hozzáállásunkat, mint művészetet, ami mindenképpen több mint zene. Nagyon szívesen vennénk részt több ilyen dologban, csak persze nehéz, mert ezek nagyon időigényes dolgok. 

Számomra a művészet egyik elsődleges funkciója a gyógyítás. Hogy éli meg ön a saját szerepét művészként?

A gyógyítás jó hasonlat, az én hozzáállásomat is talán ez a szó definiálja legjobban. Az én fő motivációm az, hogy gondolatokat elérhetővé tegyek embereknek. A zenét egyfajta közvetítőnek tekintjük, viszont ha arra használjuk, hogy az emberek fejébe beleverjünk valamit, akkor egyenlőek vagyunk azokkal, akiket elítélünk és akikről szó volt a beszélgetés eleje óta. A Napalm Death lényege, hogy megszólítunk embereket és meghagyjuk nekik, hogy a maguk életére levetítve dolgozzák fel az üzenetünket, és nem akarunk hangzatos szlogeneket beleverni a fejükbe. Mi nem meggyőzni akarunk, hanem elgondolkodtatni, még ha ez annak a kockázatával is jár, hogy az emberek homlok egyenest mást fognak gondolni, mint mi.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!