Ilyen volt húsz éve a Pepsi Sziget

2016.08.11. 17:40
Itt a retro hangulatfilm a már majdnem európai fesztiválról és a bunkofónt még alig használó, nem szűzbálba érkező fiatalokról. A kezdeti évek szárnypróbálgatásai után 1996-ban vonultak fel a Szigeten az első komoly, vagy többnyire aktuális headlinerek mint a Prodigy, Iggy Pop, The Stone Roses, Therapy?, és fellépett persze Hobo, Slash, Kimnovak, Beates és Heller Ágnes is. Ezt örökítette meg Wisinger János rendező csapata a Szigetfilm 96 című filmben.

„Én akkor kerültem a Filmművészeti Főiskolára, és mint kezdő rendezőt engem kértek fel erre a filmre Varga Gábor és Hollósi G. Zsuzsanna producerek. Először csak annyi volt, hogy dokumentáljuk a Szigetet” - mondta Wisinger, aki ezt követően napi húsz órát járta főiskolásként jó pillanatokért a fesztivált.

„Kaptunk két kamerát, vagy száz órányi nyersanyagot meg egy programfüzetet, hogy hajrá, vegyük fel, amit lehet. Aztán mikor látták a forgatott anyagot, kaptunk ötven óra vágást, hogy rakjunk össze egy zenés hangulatfilmet".

A Szigetnek ekkor lett a Pepsi a fő támogatója, hároméves szerződéssel, a Nagyszínpad is összekapta magát, és az összlétszám elérte az ideális kétszázezer főt. Az akkor még hamvas arccal nyilatkozó Sziget-alapító Gerendai Károly, és a Szigetesek partnerek voltak a filmben. Wisingerék összesen három-négy operatőrrel, egy-két szerkesztő-riporterrel járták a fesztivált, nagyjából napi húsz órát töltöttek ott tíz-tizenkét napon keresztül. "Azóta is előjön a pszichoszomatikus szigetbetegségem, amint meglátom a K-Hídat. De azért van, hogy még manapság is kimegyek. Idén is készülök, persze csak egy-egy estére" - mondta erről. 

Szigetfilm '96

A 96-os Sziget volt az első profi, felnőtt fesztivál. Ekkor lett a Diáksziget A Sziget. A rendező így emlékszik a 96-os évre: "Jöttek a világsztárok, már profi hangosítás, ellátás, takarítás volt, de a hangulat még őrizte az EuroWoodstock feelinget. A helyszínek, színpadok mind a szabad ég alatt voltak, nem óriássátrakban, a Nagyszínpadon is hajnal háromig mentek a koncertek, és a fű sem volt sehol lefedve. Volt is por rendesen, óránként jártak a locsolókocsik körbe. Akkor még csak ez volt az egyetlen profi fesztivál. Mindenki a Szigetre várt egész nyáron, köszönés helyett is az volt a kérdés, hogy „ melyik nap jössz a Szigetre?”. Egyrészt volt ott egy unikális, semmihez sem hasonlítható atmoszféra, a felelősségnélküliség és a szabadság hangulata lengte be az egészet. Másrészt családias is volt, a filmben is látszik, hogy teli volt a fesztivál családokkal, sokan karonülő gyerekekkel jöttek, akár több napra."

A rendezőnek kedvenc zenekara ebből az évből nincs. "Inkább pillanatok, személyek emlékezetesek. Egy méterről forgatni a színpadon Iggy Popot, vagy Lemmy-t a Motörheadból, az elég komoly flash, amit még ma is érzek, ha eszembe jut, vagy látom. Félelmetes, majdhogynem földöntúli erő és energia sugárzott belőlük, ilyen élményem soha nem volt azóta sem." (Lemmyt már 97-ben, a későbbi részhez vették fel, a Kell egy hét együttlét-hez, amit napokon belül szintén kiteszünk.)

A legnagyobb forgatási nehézség a koordináció volt, hogy mikor, hol, mit, hány kamerával vegyenek fel, vagy pont az, hogy mit hagyjanak ki. "Került a lábunkba napi néhány tíz kilométer, teljes tévés menetfelszerelésben. Van pár kollega, aki azóta is emlegeti ezeket a napokat". 

Két jelenetet emelt még ki: a 96-os filmből. "Ahol egy srác műanyag játéktelefonnal bohóckodik és eljátssza, hogy mobiltelefonál, és cikizi a jelenséget. Ma ez már szinte érthetetlen, de akkor ez nagyon betalált. A 90-es évek közepén kezdett elterjedni a mobiltelefon, és ekkor még ciki volt ha valaki mobiltelefonon beszélt: az emberek nagy része felesleges menőzésnek tekintette, pláne a Szigeten.

A másik, szintén 96-ban volt egy riport egy Köztisztasági alkalmazottal, a film végefelé. "Azt a 20 másodpercet külön érdemes megnézni többször is, akkor nagyon vicces volt, ahogy a szocializmusban szocializálódott, szolgálatot teljesítő középkorú apuka szembetalálja magát a Szigettel és a kamerával".

A filmet az HBO adta le és különböző filmklubokban vetítették, amíg két évtized után felkerült a Sziget alatt az Indafilmre. Wisinger pedig azóta is a pályán maradt: Magyarország egyik legnagyobb tévés műsorgyártó cégének a produkciós igazgatója, a TV2-nek műsorokat gyártó IKO Műsorgyártó Kft.-nek.

Ne maradjon le semmiről!