A 300 milliós '56-os megemlékezés kocsmadíszletnek kiváló

2016.08.15. 10:28
Az idei Sziget Fesztiválra az 1956-os forradalom 60. évfordulójára több tárlattal és látványossággal készültek a szervezők. De az emlékév fesztiválos promózására kapott 300 millió forintból csak az derült ki, nagyon nehéz olyan kiállítással és programokkal készülni, amelyek képesek megfogni a 20-40 éves korosztályt, vagyis a fesztivál törzsközönségét. Egy An-2-es repülőgépnek dőlve vagy egy három emelet magas toronytövében ülve történelem lecke nélkül is jól lehet sörözni.

5 éve egy francia barátomat rabul ejtették a pesti házfalak vakolatán az 1956-os forradalom golyó ütötte sebhelyei. „Ez a velünk élő történelem” – lelkendezett és kierőszakolta, hogy vigyem el egy budapesti forradalom túrára. Csak két nap után esett le neki, hogy a magyaros „ej, ráérünk arra még” okokból nincsenek kijavítva a hibák, az ég egy adta világon semmi sok milliárdos megemlékezési koncepció nincs a romos állapotok mögött.

A baj az, hogy idén volt egy 300 millió forintos koncepció az 1956-os forradalom fesztiválos hakniztatására. Az '56-os Emlékbizottság célja az volt, hogy öt könnyűzenei fesztiválon (VOLT, Balaton Sound, Strandfesztivál, Gyereksziget és Sziget) emléktárlatokon és ismeretterjesztő programokon mutassák be a külföldieknek a 60 évvel ezelőtti eseményeket. De hiába a szándékosság, a kidolgozott koncepció és a többszázmillió forint, az egész felhajtás még annyira sem szippantja be a fesztiválozókat, mint egyszeri brit legénybúcsús társaságot az ottfelejtett golyónyomok.

Azért az rideg, hogy a politikai foglyaitokat itt reklámozzátok

– így reagált Stijn, egy holland fesztiválozó, akit bevallása szerint még egy józan pillanatában kaptam el a Szigeten a 100 méter hosszú és 4,5 méter magas Hősök fala nevű molinósor mellett. A 24 éves fiú és a barátai szinte alig hallottak valamit korábban az '56-os forradalomról, de a Szigeten addig eltöltött 3 napjuk alatt sem vették észre a harcok áldozataival – például Mansfeld Péterrel – kapcsolatos grafikákat. A politikai foglyozás pedig úgy jött ki belőlük, hogy az aktuálpolitikai eseményeket összemosták a forradalommal. Mindezt pusztán az alapján, hogy a „revolution” szót sokat olvasták Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt említve – rezsi revolution, fülke revolution stb.

Mivel éltem a gyanúperrel, hogy elsőre a legbekészültebb, csak a zene és a buli miatt Budapestre jövő csoportot találtam meg, Stijnék után még több külföldivel is megpróbálkoztam, nemcsak a Hősök fala mellett, hanem a Szabadság tornya nevű 15 méter magas kiállítóhelyiségnél. Sokkal több sikerrel ott sem jártam. Két nemzetközi kereskedelem szakos francia lány ugyan képben volt a forradalomról, de ők már visszatérő szigetesek voltak, és néhány éve unalmas óráikban a Terror házában is jártak. Nem meglepő módon a 100 méteres molinósort és a torony tárlatát is érdektelennek találták.

De hogy így ezt itták a forradalom alatt? 

– ezt már két brit fesztiválozó kérdezte a pálinka- és pezsgőalapú Budapest ’56 koktélról az azonos nevű szigetre kreált romkocsmában. Szerintük a pezsgő túl ünnepi egy levert forradalomhoz, és innentől kamu piának titulálták. Amikor pedig megtudták, hogy a gyomorkeserű Unicum igazi hungarikum, akkor az egész történelmi koktélkeverést kiröhögték. Mondván nem kellett volna vegyészkedni, palackozva megvásárolható a forradalom emléke. A szigetre külön kitalált romkocsmáról pedig az életben nem gondolták volna, hogy a forradalom emlékévére készült az An-2-es repülőgéppel.

Pörgés közben rossz megállni

A dolgot egyszerűen le lehetne zárni azzal, hogy Európa legpiásabb, legproletárabb rétege jár a Szigetre, és igazából ezek olvasni sem tudnak, persze, hogy képtelenek egy olyan bonyolult politikai helyzetet felfogni, mint amilyen '56 volt. Csak ez egyrészről ez nem igaz, mert a fesztiválozók legnagyobb része egyetemista vagy egyetemet végzett.

Másrészről pedig tök mindegy, hogy milyen disznókonda elé szórunk gyöngyöket, ha egyszer ők a törzsközönség.

300 millió forintot nem azért költöttünk el, hogy azon keseregjünk, a nyugat-európai fiatalok csak bulimigránsok, szex, pia és drogok kellenek nekik, nem kultúra! Épp az volt a cél, hogy megmutassuk nekik, 60 éve velük egyidős fiatalok fogtak fegyvert egy tömeggyilkos, elnyomó rendszer ellen – ami egyébként modern formában már a sarok mögül készül a visszatérésre.

A Szabadság tornyában hiába van egy egyébként színvonalas tárlat, ha ez egyetlen amit tud, hogy labirintusszerűen olvashatunk a két hétnyi szabadságról. Statikus dolgokról ismerhetjük meg a résztvevőket és az eseményeket. Így az egész nem más, mint egy kiváló díszlet a becsempészett vagy helyben megvett söröknek.

Ennél több kell

Aki legalább egyszer volt már fesztiválon, az tudja, hogy ez pont nem az az élethelyzet, amikor az ember órákra megáll feliratokat olvasgatni. Ha nincs semmi, ami maradásra bírna a pörgés közepén, ha a látogató nem lesz részese az elétárt dolgoknak, tovább sétál. Ha nem így lenne, felesleges lenne élőben játszatni a zenészeket, mindenki beérné azzal, hogy leültetik egy kivetítőhöz, ahol menetrend szerint megnyomják a play-gombot, azzal kezdődhet a néhány órányi koncertfelvétel a legjobb előadóktól.

Abban a korban élünk, amikor már egy múzeumban sem elég az, ha félsötét derengésben falra aggatott képeket és feliratokat kínálunk a látogatóknak. A legtöbb budapesti intézmény is próbál interaktív lenni, hogy felvegye a versenyt az internettel és úgy általában a XXI. századdal. Tapogatható műtárgyak, filmek, színjátszós bemutatók stb. várnak mindenkit.

A szándék a szervezőkben is megvolt: elvétve belefuthatnánk '56-os ruhákba öltözött hostessekbe is, akik a főbb útvonalaknál elhelyezett forradalmi utcatábláknál beszélgetnek a látogatókkal. Felületes válaszokat és lemosható, '56-os hősöket ábrázoló tetkókat adtak az érdeklődőknek, már aki megtalálta őket. Így maradt az, hogy az ember maga olvasta el az Elvis Presley út tábláján a rock'n'roll zenész forradalom alatti gyűjtésének történetét. Ez még a magyarok legnagyobb részét is meglepte, árulkodva arról, hogy van létjogosultsága egy fesztiválos '56-os kiállításnak. De egy olyannak, amiért az ember egy múzeumba is elmenne, nem csak akkor nézi meg, ha a sátráig vitték.

Ne maradjon le semmiről!