Az Uzipov kiteregeti a szennyest

2016.08.30. 14:46

Még annak idején az Index dalversenyén tűnt ki a nevezők közül az Uzipov azzal, hogy sok finomkodó zene mellett végre volt egy együttes, akik képesek leszakítani a hallgató arcát. A zenekarnak most elkészült az új nagylemeze, ami holnapig csak nálunk hallgatható.

Az Uzipov azon kevés magyar zenekarok egyike, ami képes abszolút vállalható magyar szövegeket írni olyan modern, kortárs rockzenei hangzáshoz, ami miatt egyáltalán nem kell senkinek sem szégyenkezni. Súlyos gitártémák, kifejezetten karakteres ének és egy olyan, jó értelemben vett egyszerűség, amiért az emberek szeretni szokták a rockzenét.

A mostani stúdióalbum, a Szennyes a Cseh Tamás Program támogatásával készült el  Schram Dávid hangmérnök vezetésével a SuperSize Recordings stúdiójában. A 10 számos album most csak nálunk hallgatható, aztán augusztus  31-én már felkerül minden fontosabb streamerre, mint a Spotify vagy a Deezer, illetve 990 forintért elő is lehet rendelni ezen a linken.

Élőben október 8-án teregeti ki a Szennyest az Uzipov, amikor is lemezbemutatót tartanak a Dürer kertben a Wrong Side és a Kies vendégeskedésével.

Ne maradjon le semmiről!