Filmet forgatnak a Madness énekeséről

2016.08.30. 16:38

Méghozzá nem is akárki, hanem A nagy rock'n'roll svindlit és az Abszolút kezdőket is jegyző Julien Temple, aki egy színpadi musical alapján rendez filmet Graham "Suggs" McPherson életéről.

Az 55 éves Suggs életét színpadra állító My Life Storyt 2012-ben mutatták be, és röviden arról szól, hogy az énekes az ötvenedik születésnapján keresni kezdi, ki is ő valójában. A nagy sikerű darabot eddig 250 ezren látták, és jövőre mozikba kerül a filmváltozata is, melyben archív- és koncertfelvételek is lesznek majd a fikciós elemek mellett.

Suggs a Madness frontembereként vette ki a részét a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb brit zenekara sikereiből, majd a kilencvenes években szólóban is jelentetett meg lemezeket, miközben az újjáalakult Madnessnek is tagja maradt. Szerepelt több filmben is, és tévéműsorokban is gyakran látható.

Julien Temple fiatalon a Sex Pistolsról forgatott rövidfilmjével, illetve a punkzenekarról szóló A nagy rock'n'roll svindli c. filmmel tűnt fel, később pedig számos, zenés vonatkozású filmet forgatott,  bár az Abszolút kezdők bukása után inkább kisebb költségvetésű filmeket bíztak rá, viszont több jól fogadott zenés dokumentumfilmet is forgatott, többek között Joe Strummerről és a Glastonbury fesztiválról.

Mindeközben azonban Temple a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legkeresettebb kliprendezője is volt, aki olyan világsztároknak rendezett videókat, mint a Rolling Stones, David Bowie, Janet Jackson vagy Whitney Houston. 

A film forgatását szeptemberben kezdik Londonban, és tavasszal már be is szeretnék mutatni az alkotók.

(via Screen Daily)

Ne maradjon le semmiről!