Az AC/DC előző dobosa beintett Axl Rose-nak

2016.09.01. 16:34

Az Atomórának is becézett, elképesztően pontos, feszes játéka miatt ünnepelt AC/DC-dobos, Phil Rudd azt nyilatkozta egy új-zélandi lapnak, hogy nem hajlandó Axl Rose-zal közösen játszani az AC/DC-ben. Rudd a zenekar leghosszabb ideig foglalkoztatott dobosa volt, ő játszott a klasszikus albumokon, de az 1980-as, Bon Scott halála után felvett Back in Black címűn is. 1983 és 1994 között hiányzott (egyébként szó szerint és átvitt értelemben is) a zenekarból, ahová 1994-ben tért vissza, és maradt is benne 2015-ig.

Aztán volt egy kis prücök az igazságszolgáltatással drogok meg gyilkosságra való felbujtás miatt, ugye.

Mi Bécsben láttuk Axlt és az AC/DC-t

Az, hogy gyerekkori ikonjaival egy színpadon játszhat, úgy stenkeli ezt a palit, hogy az valami elképesztő. Igaz, 54 évesen már van kis pocakja meg tokája is, de ki nem szarja le, ha úgy énekel, mint 25 évesen, amikor azt rikácsolta bele arcunkba, hogy Welcome to the Jungle? Iszonyú energiával énekelte végig a 2 óra 15 perces bulit, egy számban sem lazsált, nem volt lehaknizott negyedórája, kis leeresztése, olyan lelkesen birkózott még a neki kevésbé fekvő Johnson-nótákkal is (és ezekből is volt 11 a 23 számos programban), mintha az élete múlna rajta.

Hogy kinek akart bizonyítani Axl ezzel a beugrással, azt nem tudom, vajon saját magának, a sajtónak vagy Slashnek, mindenesetre sikerült, a komfortzónájából duplán is kirángatva is tud érvényesülni, és csapatjátékosként viselkedni, ami azért eddig nem volt igazán jellemző rá. Tovább erre>>>

Rudd helyén most az őt korábban is helyettesítő Chris Slade dobol, és ugyan Rudd már lejött az anyagról, és bátran vállalná a turnézást is (igaz, az olaszokhoz nem engedik be valami drogügy miatt), de Angus Young, az AC/DC egyetlen aktív alapító tagja nem kereste meg és nem is kérte fel a jelenleg is zajló Rock or Bust-turnén való részvételre. Ettől még Rudd szívesen nyilatkozik a jövőről:

Ha Angus azt akarja, hogy megint én doboljak az AC/DC-ben, az csak rajta múlik, hívjon fel.  Először viszont ki kell rúgnia Axl Rose-t, mert semmibe nem nézem a palit. 

Rose azóta énekel a legendás ausztrál zenekarban, hogy Brian Johnson énekes az orvosai tanácsára felhagyott a turnézással - a hangos zene tarós halláskárosodást okozott volna neki. Azóta viszont Johnson egy kísérleti kezelésnek köszönhetően helyrejött, és tulajdonképpen vissza is vehetné a mikrofont a zenekarban - de őt sem kérik erre. Az AC/DC-ben emellett egy régebbi tagcsere is történt: az Alzheimer-kórban szenvedő Malcolm Young ritmusgitáros helyén unokaöccse, Steve Young játszik.

A zenekar jövője azonban elég kétséges, hiszen Cliff Williams basszusgitáros, aki 1977 óta játszik velük, pár hete jelentette be, hogy a jelenlegi turné lesz az utolsó, amin szerepel és lemezfelvételt sem vállal már. Rudd ugyanebben az interjúban mesélte el, hogy korábban egy szívinfarktus is nehezítette a gyógyulását.

Otthon üldögéltem, aztán a mellkasomban furcsa szorítást éreztem. Kibaszott infarktus. A házvezetőnőm vitt be a kórházba, de most már jól vagyok.

Az AC/DC-nek egyébként nagyon jót tett Axl Rose, a koncertek továbbra is telt házasak, a kritikák nagyon jók, és olyan, régen hallott nótákat is eljátszanak, amiket Johnson már nem tudott elénekelni, Rose viszont igen. Most éppen a turné amerikai állomásain  van a zenekar, szeptember 20. utána pedig hosszabb pihenőre mennek, vélhetően a sorokat rendezni.