Több száz zenész áll ki Pharrell Williamsért

2016.09.02. 11:21

Több mint kétszáz zenész, köztük R. Kelly, Hans Zimmer és az Earth, Wind & Fire nyilatkozatban állt ki Robin Thicke, Pharrell Williams mellett, miután a kaliforniai bíróság 7,3 millió dollárt ítélt Marvin Gaye örököseinek, miután úgy találta: az ő 1977-es Got To Give It Up című számával lényegében azonos a 2013-as év legsikeresebb dala, a Blurred Lines.

Az előadók egy ideig úgy tűnt beletörődtek az ítéletbe, de aztán végül múlt héten perújrafelvételt kértek, arra hivatkozva, hogy a tárgyalás alatt még más volt a copyright-törvény, mint most, illetve szerintük minden zenész merít a nagy elődök munkáiból, ezért a bíró nem jól járt el a büntetés megítélésekor.

A Blurred Lines mellett kiálló zenészek is azt hangsúlyozzák most, hogy természetes dolog, hogy a mai kor zenészei felhasználják munkájukban a korábbi zeneszámokat, és a hogy a bíróság döntése veszélyes a zenész társadalomra. Ráadásul a bírósági döntést kritizálók szerint a két szám dallama koránt sem azonos. Az előadók szerint sem a két dal hangzását kellett volna a bírónak összehasonlítani, hanem csak a kottákat. A zenészek hangsúlyozták, elég sok zene nem születhetett volna meg ha nem merítenek az elődökből a zenészek. 

Az előadók egyébként valószínűleg azon bátorodtak fel, hogy több év pereskedés után most döntött úgy a bíróság, hogy a Led Zeppelin nem lopta a Stairway to Heaven című számát, pedig hát a hasonlóság a Spirit együttes Taurus című szerzeményével elég szembeötlő.

Ne maradjon le semmiről!