Anthony Kiedis kitette a fenekét az új RHCP-klipben

videodiszko
2016.09.10. 07:23

A Szigetet is megjárt Sia az orlandói mészárlás áldozatai előtt tisztelgett táncosaival, Nick Cave a tavaly szakadékba zuhant fiához énekel megindítóan, Milla Jovovich életében először rendezett klipet egy Bécsben élő kedvencének, a Red Hot Chili Peppers pedig egy héttel a budapesti bulijai után jelentkezett új videóval, amiben a szinte tökpucér Anthony Kiedis próbál ismerkedni, de többnyire lekoptatják. A Videódiszkóban ezen a héten is az elmúlt néhány nap legerősebb klipjei közül válogattunk.

Pixies: Tenement Song

készítette: Krank! Collective

Szerencsére Frank Blackéknek nem igazán szegte kedvét, hogy mennyire igazságtalanul sokat szekálták a legutóbbi, 23 év után megjelent nagylemezüket, és egy kicsit több mint egy évvel az Indie Cindy megjelenése után be is jelentették a következő albumukat. A Head Carrier szeptember végén fog megjelenni, egy számot (Um Chagga Lagga) már mutattunk is róla, ezúttal pedig a Tenement Song kapott kissé zord látványvilágú klipet, amiben egy patkány útját követhetjük egy meglehetősen para lakóközösségben, csontokat szopogató kisbabák és ablakból okádó részegek közt. A zenekar egyébként hamarosan turnéra indul Európában: a koncertsorozat Bécsben kezdődik november 15-én, de két nappal később például Prágában is fellépnek.

KING: Native Land

rendezte: Filip Anthonissen

Hú, erről a klipről aztán nehéz bármi értelmeset mondani, de aki szereti mondjuk a szép színeket és formákat, az mindenképpen kattintson. A KING álmodozós debütalbuma, a We Are KING elég nagyot szólt az év elején, a Pitchfork például mindjárt Sade és Janet Jackson nevét emlegette a lánytrió kapcsán. A Native Land is ezen az albumon hallható, a klipjében pedig szerepel egy rózsaszín párduc meg néhány meztelen ősasszony, vagymi.

Sia: The Greatest

rendezte: Sia & Daniel Askill

"Az biztos, hogy amit Sia hozott a Sziget Nagyszínapadára, az 2016 egyik legkülönlegesebb műsorszáma, tele kortárs slágerekkel és teljesen zavarbaejtő műsorral" – írtuk az ausztrál énekes-dalszerzőnő szigetes fellépéséről, amit koncertként nehéz volt értelmezni, művészeti előadásként viszont kiváló volt. Sia most új számmal jelentkezett, amiben Kendrick Lamar is közreműködött, bár a klipverzióban ő pont nem hallható. A videóban természetesen ezúttal is a bűbájos Maddie Ziegler kapta a főszerepet, akit a Szigeten is láthattunk az énekesnő mellett, és aki épp a hónap végén ünnepli a 14. születésnapját. A klip egyébként az orlandói mészárlás áldozatainak állít emléket, amely során 49 ember vesztette életét, bár ezt Sia egyelőre nem erősítette meg. Az mindenesetre elég árulkodó, hogy állítólag pontosan 49 táncos szerepel a videóban.

Twin Peaks: Holding Roses

készítette: Goons

Nemrég a szemünkre vetették az egyik kommentárban, hogy méltatlanul keveset foglalkozunk a Twin Peaks zenekarral. Természetesen nem szándékosan mellőzzük őket, tök szuper a tavasszal megjelent Down In Heaven című albumuk is, amiről ezúttal a Holding Roses című szám kapott klipet, jópofa animációsat. (Akinek bejön a rajzfilmes képi világ, az mindenképp nézze meg a T-Rextasy új, Cartoon Networköt idéző videóját is!)

SOHN: Signal

rendezte: Milla Jovovich

"Amikor először hallottam SOHN-t, azonnal beleszerettem a hangjába és a zenéjébe, heteken keresztül repeaten hallgattam az albumát" – mondta Milla Jovovich, aki aztán élete legelső klipjét is a brit származású, de Bécsben élő zenésznek készítette. Az ötödik elemből és a Resident Evil-filmekből ismert színésznő aztán kapott néhány új számot a producertől, amik aztán annyira beindították a fantáziáját, hogy SOHN végül úgy látta, minden bizonnyal ő lenne a tökéletes ember, akire rábízhatná a legújabb videóját. Most mindketten el vannak ájulva egymástól. (ANOHNI új videójánál mindenképp erősebb lett a végeredmény.)

Red Hot Chili Peppers: Go Robot

rendezte: Thoranna Sigurdardottir

Egy héttel a két teltházas budapesti koncertje után, új klippel jelentkezett a Red Hot Chili Peppers. A Go Robot videója voltaképpen a Szombat esti láz paródiája, csak itt nem Travolta, hanem a fehérre mázolt, feltűnő szuszpenzort viselő Anthony Kiedis kerül középpontba, akik számos sikertelen próbálkozás és visszautasítás után végül betéved egy diszkóklubba, ahol megtalálja az igazit. A Go Robot egyébként az idei, The Getaway című albumon szerepel, amiről a megjelenésekor mi is írtunk a Hét lemezében.

Nick Cave & The Bad Seeds: I Need You

A végére hagytuk eheti klipválogatásunk legkeményebb, legmegrázóbb darabját. Csütörtökön világszerte hétszáz moziban mutatták be (nálunk persze nem) azt a dokumentumfilmet, amelyikben Nick Cave nemcsak új albuma dalait adja elő, hanem a fia, Arthur halála miatt érzett gyászáról is beszél. A Skeleton Tree című anyag a vetítés másnapján, pénteken jött ki, a megjelenés napján pedig egy videó is kikerült, amelyen a gyászoló apa a Bad Seeds nevű zenekarával adja elő az I Need You című dalt a lemezről. Megrendítő, de tényleg.

Ne maradjon le semmiről!