Már túl vagyunk a poptörténelem csúcspontján

GettyImages-618898278
2016.10.31. 00:29

A Bat For Lashes művésznéven éneklő Natasha Khan az egyik legelismertebb énekesnő-dalszerzővé vált az elmúlt tíz évben, és ő lesz a november 4-én és 5-én Budapesten megrendezendő Electronic Beats fesztivál legnevesebb fellépője. A popzene állapotáról, a nyár elején megjelent, The Bride című lemezéről és arról is kérdeztük emailben, mi a legnagyobb tanulság a pályáján.

Az új lemezed valódi koncept album, miért választottad ezt a tragikus kerettörténetet hozzá?

Szerintem csak az elején van tragédia, anélkül viszont nem is érhetnénk ki később a fényre. Más szóval igen, a történet tragikus, de nagyon tetszik benne, hogy a hősnőt arra készteti, hogy felfedezze és elfogadja saját magát, ami oda vezet, hogy a végére sokkal inkább tisztába kerül magával, mint előtte.

Mely hatások (nem feltétlenül csak zeneiek) voltak a legfontosabbak a The Bride készülésekor?

A legfontosabb hatás, amikor érzem, hogy valamit ki akarok fejezni - gondolom, ez a múzsa. Ilyenkor a szívemre hallgatok elsőként - milyen legyen, hogyan szóljon, hogy nézzen ki? Hogyan hasson igaznak? És ha már ezekre tudom a választ, akkor jöhet a többi hatás, mint például stúdiózni egy fenyőerdő mélyén, aztán régi Elvis-lemezek, Neil Krug fotói, és persze sok tremolo- és visszhang-effekttel játszani a gitáromon.

Bat For Lashes: The Bride

Van olyan koncept album a poptörténelemben, ami különösen közel áll a szívedhez?

Talán a The Ninth Wave Kate Bushtól (ez a Hounds of Love album második oldala), az összes többi kicsit túlságosan progrockos volt nekem. Kate Bushé arról szól, haogy valaki egyedül hánykolódik a tengeren. Tele van szépséggel, árnyalatokkal, érzelmekkel, nagyon jó szerintem.

Most már egy évtizede vagy a showbizniszben, mi volt a legnagyobb tanulság?

Nem könnyű erre válaszolni, de leginkább az, hogy maradj két lábbal a földön, ne higgy a hype-nak!

Mit gondolsz, ha valaki azt mondja, hogy a mai mainstream popzene rosszabb, mint tíz, húsz vagy harminc éve volt, az csak azért mondja ezt, mert megöregedett?

Haha, nem hiszem. Szerintem most is vannak nagyszerű popdalok, amiket szeretnek az emberek - például Justin Bieber, Beyoncé, Bruno Mars slágereit én is imádom. De mint aki kilencévesen látta Michael Jacksont a Bad turnéján, tudom azt is, hogy van különbség. A popzenének is megvolt a csúcsidőszaka, mint minden másnak; akkor, amikor volt rá pénz, kreativitás, meg a technológiai forradalom, az emberek lemezeket vásároltak, a rádiók pedig jó zenéket játszottak. Tökéletes volt a közeg ahhoz, hogy nagy popikonok születhessenek. Ma viszont más a helyzet, és a zenét is máshogyan fogyasztjuk.

Emlékezetes videoklipek készültek a dalaidhoz, van kedvenc kliprendeződ?

Talán Chris Cunningham a Windowlicker (Aphex Twin) és az All Is Full of Love (Björk) klipjei miatt. Akikkel pedig én is dolgoztam, azok közül Dougal Wilson, aki a What's a Girl to Do videóját rendezte, ami életem egyik legcsodálatosabb élménye volt! Mindketten a szívünket-lelkünket beletettük abba a klipbe, és nagyon boldoggá tett az eredmény is.

Tavaly magad köré gyűjtöttél egy zenekart, és csináltatok egy pszichedelikus rockalbumot. Lesz még új Sexwitch-lemez, vagy csak egyszeri alkalom volt?

Remélem, lesz még, mert nagyon szerettem csinálni.

Három éve játszottál először nálunk a Szigeten, a mostani turnén változott valami ahhoz képest?

Elsősorban az, hogy új kísérőzenekarral jövök majd, de csodálatosak és nagyon szeretem őket. Laura Groves, Tim Allen és Alex Reeves kísérnek most, de mindannyian cserélgetjük a hangszereinket, és nagyon jó a hangulat.

Mint aki maga is multikulturális családból származik, hogy élted meg a Brexitet?

Attól tartok, nem mehetek bele ebbe a kérdésbe, mert tanultam a hibáimból, és nem jövök ki jól abból, ha nyilvánosan fejezek ki egy sokoldalú vagy árnyaltabb véleményt. Semmi sem fekete-fehér, főleg nem a politika, amely befolyásolja a mindennapjainkat. Ha valami politikával kapcsolatos mondanivalóm van, az általában a dalaimban van elrejtve, emlékeztetőként, hogy mindannyian emberek vagyunk, a sorsunk össze van kötve, és mindannyian elérhetünk magasztosabb célokat és egy magasabb szintű tudatot. Minden más az élet kaotikusságának és szépségének része, amely mindig is összetett és őrült lesz.

Ne maradjon le semmiről!