Ismét bulizni kell, hiszen kétévesek lettünk

15192747 1233327620067111 269449403805704683 n
2016.11.30. 17:50

Szinte hihetetlen, de két évvel ezelőtt indult el a Stenk, az Index zeneblogja, ahol igyekszünk hetente írni egy csomó lemezről, interjúzunk, fesztiválokra járunk, dalversenyt tartunk és újságíró tevékenységet próbálunk végezni zenei témában. Ahogy tavaly, úgy idén is megünnepeljük a születésnapunkat egy kisebb bulival december 3-án, ami természetesen ingyenes, és talán még torta is jut a bátraknak.

A helyszín idén is a Nagy Diófa utcai Beat on the Brat (amit már Szabó Benedek is megénekelt a Felkelek, elmegyek boltba c. örökbecsűben), ahol hárman is fellépnek majd, utána pedig a Stenk szerzői és az est fellépői DJ-znek, ami a gyakorlatban igazából csak annyi jelent, hogy számokat rakosgatnak egymás után egy laptopon, jobb esetben CDJ-n.

A három fellépő közül az eredetileg pécsi kötődésű The Beans kezd, akiknek a bemutatkozó nagylemezéről elég jókat írtunk mi is, leginkább a nyugati parti garázsrock revivalhez köthető, és az album olyan előadókat idéz meg, mint a Wavves, a FIDLAR vagy Ty Segall.

Utánuk jön a Felső Tízezer, a világ legcukibb klipjeit gyártó magyar zenekar Sallai Laci frontemberrel, aki tavaly nyáron még egy interjút is csinált nekünk a Future Islandsszel, illetve neki köszönhetjük 2014 egyik legjobb hazai lemezét a Somersault Boyjal.

Végül Hó Márton játszik egy szál gitáron, aki a Hó Márton és a Jégkorszakon kívül egy ideje hivatalosan is a Gustave Tiger basszusgitárosa. Ha ez a rengeteg minden nem lenne elég, Hó Marci és Sallai Laci pár számot még közös is előadnak.

A koncertek után mi is beállunk a keverők mögé DJ-zésre utaló magatartást tanúsítani. Igyekszünk csak 2016-os számokat játszani, de ez egy elég béna év volt zeneileg, szóval lehet féltávnál feladjuk ezt a koncepciót.

A Facebook-eseményt itt lehet visszajelölni, de aki csak az interestedre nyom, az nem kérhet számot.

Ne maradjon le semmiről!