Anyu vérében fürödtünk a tesómmal

Minden évben akadnak családok, amelyeknél a karácsony nem annyira felhőtlen, mint a legtöbb háztartásban. 2000 karácsonyán Louis Lillywhite 14, fivére, Jamie pedig 15 éves volt, amikor anyjuk, Kirsty MacColl halála után alig egy héttel, otthon töltötték az ünnepet. Nem így tervezték azt a karácsonyt. Néhány nappal korábban az énekesnő búvárkodni vitte gyerekeit, amikor halálra gázolta őt egy motorcsónak. MacColl épp a nagyobbik fiút próbálta megmenteni, mielőtt elérte volna egy egyenesen felé száguldó powerboat: Jamie megmenekült, ő viszont azonnal szörnyet halt. 41 éves volt.

"Volt bennem valamiféle rossz érzés, hogy valami történni fog aznap. Azt gondoltam, hogy Jamie-vel lesz valami, hogy beveri a fejét, vagy valami hasonló. Nagyon erős érzés volt, de megpróbáltam magamban elhessegetni" – mondta négy éve a Daily Mailnek a kisebbik Lillywhite-fiú, aki 2012-ben életében először adott interjút print lapnak. Louis 25 éves volt akkor, és még hosszú évekkel a baleset után is arról beszélt, hogy szinte semmi nem változott azóta, máig tisztán emlékszik a történtekre, és még mindig ugyanabban a házban élnek, ahol egykor az anyjuk nevelte őket. "Nagyon örülök, hogy nem adtuk el ezt a házat. Tele van emlékekkel" – mondta akkor.

Kirsty MacColl tragikus halála az egész világot megrázta, tele voltak a lapok és a híradások az értelmetlen esettel (bár mi, magyarok inkább Zámbó Jimmy halálával voltunk elfoglalva). Nem csoda, hiszen épp pályája csúcsán járt, csak néhány hónappal korábban jelent meg ötödik nagylemeze, a Tropical Brainstorm, amit a brit énekesnő kubai és brazíliai élményei ihlettek, és amit a kritikusok is szerettek.

Másfél évet dolgozott zsinórban, ezért nagyon várta a mexikói kiruccanást. Tapasztalt búvár volt, és a családi vakáció alatt meg szerette volna osztani az élményt a fiaival is. MacColl anyját a szintén zenész pasija, James Knight értesítette telefonon, aki először képtelen volt megszólalni a vonal túlvégén, majd némi habozás után végül kibökte: “Jean, baleset történt. Kirsty meghalt, de a fiúk jól vannak.” 

Ki volt Kirsty MacColl?

David Byrne, a Talking Heads frontembere szerint Kirsty MacColl olyan volt, mint egy angyali hang Margaret Thatcher elfuserált Angliájában. Bono olyan dalszerzőkkel emlegette egy lapon, mint Ray Davies (The Kinks), Paul Weller (The Jam) és Morrissey (The Smiths). Sőt, ha már itt tartunk Morrissey és Johnny Marr is nagyon bírta a dalait, amiket a Q magazin kritikusa, David Hepworth például azzal méltatott, hogy valódi emberek valódi érzéseiről, problémáiról és kapcsolatairól szólnak.

De Kirsty MacColl több volt néhány idősödő zenész titkos kedvencénél, a számai még ma is velünk élnek: a Pogues együttessel közös Fairytale of New Yorkot a miénknél boldogabb országokban minden karácsonykor rongyosra hallgatják az emberek (nálunk bizonyára a szövegcentrikussága miatt nem futott be), legelső slágerét, az 1979-es They Don't Knowt épp idén dolgozta fel a Veronica Falls dobosa, Patrick Doyle a Boys Forever nevű projektjével, de ami a legjobb, hogy a Last.fm-en egy fiatal srác nemrég arról írt, hogy bár ő totális metálpofa (a profilja alapján a Tool a kedvenc zenekara, illetve a Deftones, a Nine Inch Nails meg a Lamb of God), mégis azt gondolja, Kirsty MacColl számai “kibaszott csodálatosak”.

Kirsty egy táncosnő, Jean Newlove és egy protestdalairól ismert folkénekes, Ewan MacColl gyermekeként született 1959 októberben, de mire világra jött, az apja már rég elhagyta az anyját egy másik nő, Peggy Seeger miatt, aki szintén folkénekes volt. (Itt egy rendkívül gyönyörű felvétel tőle, valószínűleg az egyik legszebb, leghátborzongatóbb dal, amit a családon belüli erőszakról valaha írtak.) A kommunizmussal szimpatizáló apa ezután élete végéig – 1989-ben halt meg – Seeger mellett maradt. Három gyermekük született, illetve az ő unokája Jamie MacColl, a Szigetet is megjárt Bombay Bicycle Club gitárosa és legnagyobb könyvfalója is. 

Kirsty tehát csonka családban nőtt fel, anyjuk egyedül nevelte őt és testvérét, Hamisht. Még húsz éves sem volt, amikor háttérénekesként bekerült a beszédes nevű Drug Addix punkzenekarba, akikkel egy EP-n is szerepelt. (Itt egy beszédes című szám róla.) A Stiff Records ugyan nem volt éppen elájulva a zenekartól, a háttérbe szorított MacColl azonban megtetszett nekik, és szerződést ajánlottak neki. A kiadónál egyébként az évek során olyan előadók anyagai jelentek meg, mint a Motörhead, Elvis Costello, a Madness, a Devo, Ian Dury, Richard Hell, a Pogues és a Feelies.

Egy év sem telt el a felfedezés után, amikor megjelent Kirsty MacColl legelső kislemeze, a They Don't Know. Az énekesnő ezután a Polydorhoz igazolt, itt jött ki bemutatkozó nagylemeze, a Desperate Character, rajta a There's a Guy Works Down the Chip Shop Swears He's Elvis című slágerrel. Bár a kritikusok szerették az albumot, a kiadó rövidesen megvált a zenésztől, aki ezt követően visszatért a Stiffhez. Itt jelentek meg a Terry és a He's On the Beach számai, amelyek csak mérsékelt sikereket hoztak, Billy Bragg A New England című dalának feldolgozása azonban meghozta számára az ismertséget. A Pogues-számot leszámítva azóta is ez a legismertebb felvétele. 1985-azonban nemcsak emiatt volt fontos időszak MacColl életében, ebben az évben ment hozzá Steve Lillywhite zenei producerhez, aki összesen hat Grammy-díjat zsebelt be az évek során, 2006-ban például az év producerének választották.

Férje révén Kirsty MacColl olyan előadók dalaiban énekelhetett, mint a Smiths, a Simple Minds, Robert Plant a Led Zeppelinből, Frida Lyngstad az Abbából, a Big Country, a Happy Mondays és a Talking Heads. Sőt, a legutóbbi zenekar 1988-as, (Nothing But) Flowers című klipjében például szerepel is, Johnny Marrhoz hasonlóan, aki aztán a soron következő, második lemezén is feltűnt (Kite; 1989), ahogy David Gilmour is a Pink Floydból. 

Marr az ezt követő, 1991-es Electric Landlady albumon is szerepelt (a cím egyértelmű utalás Jimi Hendrix Electric Ladyland című lemezére), amelynek szintén MacColl férje volt a producere. A következő nagylemez, az 1993-as Titanic Days már Lillywhite nélkül jelent meg, és máig igazi válós-szakítós lemezként jegyzik, hiszen épp abban az időszakban született, amikor MacColl és Lillywhite házassága már az utolsókat rúgta. Ráadásul az énekesnő dalszerzőtársa, Mark E. Nevin is épp hasonló cipőben járt. Az album újrakiadásakor, 2005-ben az akkor még mérvadó Pitchfork is hosszasan méltatta az albumot.

A zenészkollégák és a kritikusok elismerő szavai ellenére a Kirsty MacColl-lemezek nem fogytak túl jól, pályafutása alatt mindössze egyetlen albuma jutott be a brit lemezeladási lista tíz legjobbja közé. Ez a Galore című válogatásalbum volt, amelyen a Trainspottingból is ismert, Perfect Day című Lou Reed-dal is szerepelt, ezt a Lemonheads frontemberével, Evan Dandóval közösen énekelte. MacColl sikertelenségét a vele duettet éneklő Pogues-frontember, Shane MacGowan sem értette, szerinte mindene megvolt ahhoz, hogy menő és felkapott énekesnő legyen: tehetséges, szenvedélyes és talpraesett volt, ráadásul jól nézett ki.

Miért nem elképesztően sikeres?

– fakadt ki egyszer.

Magát MacCollt is frusztrálta, hogy képtelen kereskedelmileg is sikeres előadóvá érni, ezért egy időben komolyan is kacérkodott a gondolattal, hogy felhagyjon a zenéléssel, és inkább Dél-Afrikába menjen angolt tanítani. Ám végül nem futamodott meg, és hosszú kihagyás után ugyan, de 2000 márciusában előrukkolt a Tropical Brainstorm című albummal, amiről akkor még nem tudhatta, hogy ez lesz az utolsó lemeze is egyben.

Mi történt a nyaraláson?

Kirsty azért utazott fiaival és a válása után megismert párjával a Mexikóhoz tartozó Cozumel szigetére, hogy a munkát kipihenje. Cozumel igazi búvárparadicsom, ahová az énekesnő azért hozta el a gyermekeit, hogy megismertesse velük a hobbiját. “Merülhetünk korallerdők között, delfinekkel és rájákkal úszva vagy csodálatos cseppkő-barlangok mélyén” – írta az Index is a helyszínről egy évvel a baleset után. 

December 18-án MacColl a gyermekeivel és egy tapasztalt merülésvezetővel látott neki a víz alatti kalandnak, James Knight nem tartott velük.

Csodálatos volt, rengeteg mindent láttunk. Aztán feljöttünk. Én értem fel elsőként, majd azt hallottam, hogy Iván, a vezetőnk azt kiáltja, hogy ‘vigyázz!’. Megfordultam, és láttam, hogy egy motorcsónak száguld egyenesen felénk

– mondta évekkel később a kisebbik fiú, Louis Lillywhite. Közben az énekesnő is észrevette a motorcsónakot, ami egyenesen a nagyobbik gyermeke, Jamie felé tartott, ezért gyorsan ellökte őt az útjából. Ez volt a legutolsó dolog, amit Kirsty MacColl az életében tett: az életét adta azért, hogy megmentse a fiát. Jamie néhány kisebb fej- és bordasérülésekkel megúszta az esetet, az anyja azonban azonnal életét vesztette. A gyerekek az anyjuk vérében úszva próbálták megtalálni őt, mielőtt megpillantották a holttestet néhány méterre tőlük, arccal lefelé, így azonnal elszállt minden reményük.

A közel tízméteres motorcsónakról rövidesen kiderült, hogy egy dúsgazdag mexikói üzletemberhez tartozik, aki a családjával (köztük újszülött unokájával) ült a fedélzeten. Az akkor 67 éves Guillermo González Nova Mexikó egyik legnagyobb áruházláncának (Comercial Mexicana; a köznyelvben csak La Comercial vagy La Comer) tulajdonosaként nagyon sokat veszthetett volna az üggyel, a csónakon azonban egy fiatal matróz, a 26 éves José Cen Yam is ott volt, aki vallomásában azt állította, hogy ő ült a volánnál, amikor Kirsty MacCollt elgázolta a powerboat. A fiatal férfit végül 2 év 10 hónapra ítélték gondatlanságból elkövetett emberölés miatt 2003 márciusában, ám mintegy ezer peso fejében (ami kevesebb mint húszezer forint!) szabadon távozhatott. A nevetséges összegen túl kb. 600 ezer forintnyi kártérítést kellett fizetnie MacColl gyermekeinek, ezt az összeget azonban direkt Cen Yam csekélyke fizetéséhez igazították.

Csakhogy egyes szemtanúk szerint egyáltalán nem José Cen Yam vezette a motorcsónakot, ami a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel, ráadásul olyan helyen közlekedett, ahol nem is lett volna szabad. Később néhányan azt állították, hogy Cen Yam elismerte nekik: busás jutalom fejében vállalta magára a bűnbak szerepét. A korábbi vallomása már csak azért is sántít, mert Nova volt az egyetlen a fedélzeten, aki papírral rendelkezett arról, hogy powerboatot vezethet.

Hogy leleplezzék a valódi bűnöst, az énekesnő családtagjai és szerettei MacColl anyjának vezetésével kampányt indítottak, hogy a mexikói bíróság vizsgálja felül az ügyet, de ahogy Louis is elismerte: a befolyásos, pénzzel kitömött Novával szemben szinte esélyük sem volt, pláne egy olyan országban, mint Mexikó.

Nova azt hiszi, a pénzét akarom, pedig dehogy, csak az igazságot és a bocsánatkérését

– mondta az anya, aki kilenc évnyi küzdelem után végül feladta a harcot, és feloszlatta a szerveződést. Indoklásában elmondta, hogy minden lehetséges jogi utat bejártak, hogy bizonyítsák, Nova ölte meg a lányát, de nem sikerült célt érniük, így további adományokat már nem fogadhatnak el.

Kirsty MacColl két fia közül Jamie egyáltalán nem hajlandó a nyilvánosság előtt az anyjáról beszélni, azt azonban tudni lehet róla, hogy ő volt az, aki annak idején egy egyetemi tehetségkutatón kiszúrta és felfedezte Ellie Gouldingot, aztán rövidesen a menedzsere is lett. Louis nem tart ennyire a szerepléstől, nagyanyja tevékenységében is aktívan részt vett, és olykor-olykor interjúkat is ad. A Daily Mailnek például elárulta, hogy azóta sem szívesen száll hajóra vagy úszik tengerben, búvárkodni pedig az anyja tragédiája óta egyáltalán nem hajlandó.

Ha anya itt lenne, biztosan azt mondaná, hogy gyerünk, lépjek túl rajta, mert mégis mennyi esélye lenne, hogy még egyszer megtörténjen, ami aznap

– mondta az interjúban, aztán hozzátette: egy nap majd talán megpróbálja leküzdeni a félelmét. Addig viszont örül, hogy a Fairytale Of New York minden karácsonykor lemegy a rádióban. "Szerencsésnek érzem magam, hogy minden évben hallhatom a hangját. Imádom, és megnyugtat. Nap mint nap hallani olyanokról, akik váratlanul elvesztik valamelyik családtagjukat, a többségük azonban nem nézheti vissza a szerettükről készült videókat, és nem hallhatják többé a hangjukat sem."