Mariah Carey playback-beégése tökéletes befejezése volt az évnek

2017.01.01. 10:22

Annál stílszerűbben nem is lehetett volna befejezni egy ennyire rossz évet, mint a popvilág egyik nagy dívájának élő beégésével, amire New Yorkban került sor egy rakás utcán bulizó helyi arc és turista, illetve tévénézők milliói előtt. Careynek három dalt kellett volna előadnia (playbackelnie/félplaybackelnie) ezer ilyet megcsinált már. Aztán jött ez:

Az elsőnél még csak apróbb gikszerek vannak, azt vegyük okénak. Carey a második nótát megpróbálja elénekelni, de rosszul lép be, illetve nem azzal a szöveggel., amivel kellene, ami rém kínos, úgy meg pláne, hogy közben ott áll a színpadon, a kezében a mikrofonnal, mögötte az apait-anyait beleadó táncosokkal, és nem csinál semmit, csak idegesen igazgatja a ruháját. Aztán elkezd kifogásokat keresni, "nem is ennek a nótának kellett volna megszólalnia", "ezt nem is próbáltuk össze", "kérek a monitorba több hangot", minden klasszikus énekeskifogás előjön, sőt, képes a közönséget énekeltetni ahelyett, hogy ő dolgozna.

A második nótában is igyekszik, de elcsúszik, a szöveget meg elfelejti, így az is szétesik, és már csak meg sem próbál úgy tenni, mintha nem full tátika-show lenne az egész, a világ egyik legszarabb haknija. A végén aztán láthatóan idegesen, frusztráltan távozik, mint 2016 is tette. Mondom, ennél megfelelőbben nem is lehetett volna befejezni az évet. 

Ne maradjon le semmiről!