Végleg elbúcsúzott a Black Sabbath

2017.02.05. 10:09

Szülővárosában, Birminghamben búcsúzott közel 50 év után a Black Sabbath - írja a BBC. Az angol zenekar egy 15 számból álló, közel két órás koncertet adott, ami csak egy 1972 utáni számot tartalmazott, és aminek a végén a zenekar legismertebb számát, a Paranoidot játszották. Az utolsó perceket a zenekar Facebook oldalán élőben közvetítették.

A Black Sabbath, The End névre keresztelt búcsúturnéját tavaly januárban kezdte, és 81 koncertet játszottak a világ minden pontján. A budapesti koncertről mi is beszámoltunk

A Black Sabbath-ot 1968-ban alapította Ozzy Osbourne énekes, Tony Iommi gitáros, Geezer Butler basszusgitáros és Bill Ward dobos. A zenekar hosszú pályafutása során tucatnyi tagcserén ment keresztül, majd 1997-ben újra összeálltak az eredeti felállásban, amivel az utolsó koncertet 2012-ben adták. Az eredeti felállás egyben tartását több dolog is nehezítette, az egyik Bill Ward egészségügyi állapota volt, a másik pedig, hogy nem tudtak megegyezni a koncertek pénzügyi részét illetően, így a zenekar utolsó éveiben a Rage Against The Machine dobosa Brad Wilk, majd az utolsó turnékon Ozzy zenekarából Tony Clufetos játszott velük. 



Ozzy Osbourne a koncert előtt a BBC-nek nyilatkozott: "Emlékszem, amikor a Crown Pubban játszottunk Birminghamben először. Azt gondoltam, jó lesz ez egy pár évig, bedobunk egy pár sört, meg elzenélgetünk. Ez volt a kezdete a legelképesztőbb kalandnak."