Nem kell a sötét oldalra állni ahhoz, hogy géniusz legyél

carole king
2017.02.10. 22:15

75 éves Carole King, minden idők egyik legnagyobb hatású énekes-dalszerzőnője. Másoknak írt slágereket tinédzserként a popipar hőskorában, majd később nők nemzedékeinek mutatott példát arra, hogyan boldogulhat valaki nőként a zeneiparban úgy, hogy a saját útját járja.

Bár túlzás nélkül az egyik legsikeresebb nő a poptörténelemben, Carole King neve ma már nem közismert angol nyelvterületen kívül, pedig ha mást nem, néhány szerzeményét egész biztosan hallotta már mindenki. King nemcsak slágerszerzőként, de énekesnőként is rendkívül népszerű, sőt, gyakorlatilag vele lépett színre először a dalait saját maga író és éneklő énekes-dalszerzőnő is, mely megkerülhetetlen jelenség volt a hetvenes évek amerikai popzenéjében. Szerzőként és előadóként is jó pár listarekord fűződött a nevéhez, és mellesleg énekesnőként is eladott több mint 75 millió lemezt világszerte.

Igaz, King legjobb korszaka óta már négy évtized eltelt, azóta több generáció is felnőtt, mely számára ő csak Sophie, a lemezboltos a Gilmore Girlsből, vagy éppen ugyanolyan múlt idejű név, mint James Taylor vagy Carly Simon a hetvenes évek énekes-dalszerzői közül. King mind a másoknak írt dalaival, mind pedig később a sajátjaival poptörténelmet írt, de hogy miért is, arról tizenkét dala segítségével győződhetünk meg.

1. The Shirelles: Will You Still Love Me Tomorrow (1960)

Carole King mindössze 17 éves volt, amikor barátjával, Gerry Goffinnal megírta ezt a dalt, mely nemcsak azonnal listavezető lett, hanem azóta igazi örökzölddé is nemesedett, számukra pedig lehetővé tette, hogy onnantól kezdve főállásban dolgozzanak dalszerzőként. A dal annak ellenére is slágerré válhatott, hogy néhány rádió nem játszotta a túlzottan szexuálisnak vélt szöveg miatt (a dalban egy nő szeretkezés után kérdezi a partnerét, hogy vajon másnap is vele lesz-e).

King még Carol Klein néven született 1942-ben egy brooklyni zsidó családban, és édesanyja kezdte zongorázni tanítani, amikor még olyan kicsi volt, hogy egy telefonkönyvet is a feneke alá kellett rakni, hogy a széken ülve felérje a billentyűket. De megérte a szenvedés, mert a zenei csodagyerek (immár Carole King néven) már középiskolásként házalni kezdett a szerzeményeivel, és miután megismerkedett az eredetileg vegyész végzettségű Goffinnal, megalakították a következő évtized egyik legsikeresebb dalszerző párosát.

Amikor a dalt írták, King már terhes volt az első gyerekükkel, főállásban titkárnőként dolgozott, és munkaidőn kívül írtak vagy ötven dalt Goffinnal, mire a Will You Still Love Me Tomorrow-val végre találtak is vevőt egyre. Don Kirshner, a korszak egyik neves impresszáriója annyira elégedett volt a dallal, hogy limuzint küldött értük, az irodájában bejelentette, hogy mostantól neki fognak dolgozni, és adott 10-10 ezer dollár előleget is.

2. Little Eva: The Loco-Motion (1962)

Egész biztos sokan vannak, akik ezt a dalt Kylie Minogue-tól ismerik, pedig már jó negyedszázaddal korábban jókora sláger volt. Carole King és Gerry Goffin (már férj és feleség) egymás mellett dolgoztak a Brill Building-korszak slágergyárában: az akkori popipar futószalagon szállította a slágereket, és az egyik legszorgalmasabb szerzőpáros a Goffin-King duó volt.

“Gerryvel akkoriban kertvárosi környéken laktunk New Jerseyben, ahol mellettünk orvosok, ügyvédek, könyvelők feleségei laktak. Valódi különlegességnek számítottam köztük, az egyik kezemben egy tollal, a másikban egy gyerekkel” - mesélte egy interjúban, milyen volt akkor dolgozó nőnek lenni.

A hatvanas évek eleje a tinisztárok és a táncőrületek időszaka is volt egyben, úgyhogy kézenfekvő volt, hogy legyen egy táncslágere is a házaspárnak, melyet a bébiszitterükként dolgozó, 19 éves Eva Boyd énekelt el, aki a Little Eva művésznevet kapta. Mozdony nevű tánc viszont nem létezett, ezért amikor a dalból sláger lett (méghozzá az év egyik legnagyobb durranása), Boydnak ki kellett hát találnia egy koreográfiát hozzá.

3. The Crystals: He Hit Me (And It Felt Like A Kiss) (1962)

A szerzőpárosok rendszerint munkamegosztás alapján dolgoztak, így Goffin írta a szövegeket, King pedig a zenét, de utóbbi idővel a hangszerelésbe is beleszólt, sokszor pedig az előadók annyira megbíztak benne, hogy egy az egyben a demói alapján vették fel a dalt. Ugyanebben az évben King lett az első nő az amerikai poptörténetben, aki egymaga írt zenét és hangszerelte az összes dalt egy nagylemezen (Little Eva első albumán).

Little Eva volt az is, aki ezt az ellentmondásos dalt inspirálta, amikor kiderült, hogy a barátja rendszeresen bántalmazza, amit ő hajmeresztő módon azzal indokolt: “De hát azért csinálja, mert szeret engem.” Ez alapján írt Goffin egy némiképp ironikus szöveget King dallamára (a cím: Megütött, és úgy éreztem, mintha megcsókolt volna), de az irónia elveszett, amikor a producer, Phil Spector (ő ugye később maga is verte a feleségét, jelenleg gyilkosságért börtönben ül) úgy instruálta a Shirelleshez hasonlóan fekete, női énektrió Crystals tagjait, hogy a lehető legnagyobb őszinteséggel és átéléssel énekeljék a dalt, melyből így lett a családon belüli erőszak himnusza.

Ez viszont még azokban az időkben is sok volt, és a dalt alig játszották a rádiók, a felháborodás hatására végül vissza is vonták a kislemezt. A fontos nőjogi ikonnak számító King ma már sajnálja, hogy bármi köze volt ehhez a dalhoz, még ha nem is ő írta a szövegét. Magyar vonatkozás egyébként, hogy a cím a Molnár Ferenc Liliomja alapján íródott Carousel című musicalben hangzik el.

4. Billy Fury: Halfway to Paradise (1961)

“Nem tudom, Gerry Goffin akkor is a slágeriparba került volna-e, ha Carole-ban nincs ilyen iszonyatos vágy a zenélésre. Nem mondom, hogy nem volt tehetséges, mert nagyon is az volt, de Carole volt az, aki hitt benne, hogy a párosuk működhet (...). Ideális volt, hogy még mindketten tinédzserek voltak az elején, hiszen ők is tizenéveseknek írták a slágereket” - írja visszaemlékezéseiben Tony Orlando, a korszak egyik tinisztárja a sok közül.

Ő eleinte csak felénekelte a Goffin, King-szerzemények demóit a stúdióban, és azt a változatot kapták meg aztán az énekesek, akiknek az alapján a végső változatot kellett énekelniük. Orlando aztán maga is kapott dalokat, de a Halfway to Paradise nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Nem úgy Angliában, ahol a Beatles előtti korszak egyik legnagyobb sztárja, a brit Elvisnek is kinevezett Billy Fury énekelte el, grandiózus-giccses körítéssel, és hatalmas sláger is lett. King ezek után már biztos lehetett benne, hogy ha egy dal működik, akkor előbb-utóbb utat talál majd a sikerhez.

5. The Everly Brothers: Crying in the Rain (1962)

Goffin és King az Aldon Music nevű lemezkiadónál dolgoztak, amely rajtuk kívül még több más dalszerzőt is foglalkoztatott. Néha még szerzőpartnert is cseréltek: King itt egy másik szövegíróval, Howard Greenfielddel dolgozott együtt, aki szintén számos slágerhez írt szövegeket akkoriban.

A dal sikeres is lett, de ennek ellenére ez volt az utolsó alkalom is egyben, hogy King Greenfielddel dolgozott párban. A nagy sztár Everly Brothers viszont először alkalmazott Brill Building dalszerzőket, és egy év szünet után vissza is kerültek ezzel a listákra, pedig közben katonai szolgálatukat töltötték a tengerészgyalogságnál.

Évtizedekkel később, 1990-ben az A-ha is feldolgozta ezt a dalt, és ennek köszönhetően össze is barátkozhattak Don és Phil Everlyvel, akiktől még dedikált gitárokat is kaptak.

6. Herman's Hermits: I'm Into Something Good (1964)

Carole King úgy taposta az utat a nők számára a zeneiparban, hogy maga nem igazán foglalkozott ezzel, mert nem találkozott szexista attitűddel: “Sosem mondták, hogy valamit nem csinálhatok, mert nő vagyok. Ezen nem is gondolkodtam soha. A szüleim mindig arra neveltek, hogy az lehet belőlem, ami csak szeretnék” - mondta King később, noha tény, hogy a zeneipar régi beidegződései még érezhetők voltak abban, hogy Goffin több pénzt kapott a szerzeményeikért, mint ő.

Egy másik interjúban arról is beszélt, hogy a hivatásában mindig magabiztos volt, és ezt a férfiak, akikkel dolgozott, értékelték - cserébe a magánéletben pont, hogy az ellenkezőjét mutatta, és így ment tönkre egymás után négy házassága is. Goffintól viszont azután sem vált el, hogy kiderült róla, gyereket csinált egy másik énekesnőnek, Earl-Jean McCrea-nek, sőt, King még dalt is írt az utóbbinak.

Méghozzá milyen vidám dalt! Viszont nem lett belőle sláger, aztán egy évvel később egy fiatal brit együttes, a Herman's Hermits előadásában váratlanul mégis az lett belőle az Atlanti-óceán mindkét partján. A Herman's Hermits ezzel egyből a korszak legnépszerűbb slágerzenekarai közé emelkedett, a dalt pedig rengeteg filmben is lehet hallani, a legtöbben talán a Csupasz pisztolyban találkoztak vele.

7. The Animals: Don't Bring Me Down (1966)

A Beatles és a brit invázió aztán lerombolta a Brill Building korszakot, és ez néhány dalszerzőnek azt is jelentette, hogy lejárt az idejük a slágeriparban. Nem úgy Goffinnak és Kingnek, akik alkalmazkodni tudtak a változásokhoz, és fenn tudtak maradni, így szállítottak slágert például az Animalsnek is.

Igaz, ők nem egészen ilyennek gondolták, amikor megírták, az Animals jelentősen áthangszerelte a dalt, és húzós, pszichedelikus rockos kíséretet kapott, Hilton Valentine zúgatott gitárjával és Dave Rowberry lüktető orgonájával. Eric Burdonnak fogalma sem volt, hogy ezt a dalt ugyanaz a szerzőpáros jegyzi, akiknek a munkásságát kigúnyolta korábban a Story of Bo Diddley című dalukban.

Sőt, még ezután évekbe telt, mire megtudta, kinek köszönhették ezt a top 20 slágerüket: “Nem tudtam, hogy ez egy Goffin-King szám, egészen addig, amíg nem találkoztunk Carole Kinggel egy orvosi rendelőben Beverly Hillsben. Én nem ismertem fel őt, csak újságot olvastam, ő pedig felém fordult, és azt mondta: ‘Utáltam, hogy mit tettetek a dalommal.' Nem tudtam, mit feleljek, ezért csak kinyögtem, hogy bocsánat, de amikor ment be az orvoshoz, újra hozzám fordult: ‘Már hozzászoktam.'”

8. The Monkees: Porpoise Song (Theme From Head) (1968)

A pszichedelikus korszak tovább élezte a Goffin és King közti ellentéteket, miután előbbi sem maradt ki az akkoriban szinte kötelező hallucinogéndrog-fogyasztásból, Kinget viszont (akkor már kétgyerekes anya) hidegen hagyta az LSD és úgy általában a drogok is. Goffinnak aztán rá is ment erre a mentális egészsége, és még sokkterápián is átesett.

A kettejük közti fő különbséget elég jól illusztrálja King visszaemlékezése: “Mindig vitatkoztunk azon, hogy Gerry szerint egy géniusznak elbaszottnak kell lennie, szerintem meg dehogyis, az élet épp elég bajt hoz, minek még jobban megnehezíteni azzal, hogy magunktól választjuk a sötét oldalt?” - mondta, és hozzátette, hogy amikor ezt elmesélte Paul McCartneynak, utóbbi azt válaszolta, hogy az ő és John Lennon viszonyában is ugyanez volt a felállás.

Mindenesetre a korszak egyik legnépszerűbb amerikai zenekara, a Monkees egyik dalában alaposan sikerült eltalálniuk a pszichedéliát. Ebben a dalban Goffin dolgozott producerként, a földöntúli melódia és az egész elszállt hangzás pedig King tehetségét dicsérik. Ki mondaná meg ez alapján, hogy ehhez a dalhoz neki is köze van? (A Vanília égbolt című filmben is elhangzik egyébként.)

9. Aretha Franklin: (You Make Me Feel Like) A Natural Woman (1967)

A szerzőpáros kipróbálta magát az R&B műfajában is, olyannyira, hogy a műfaj királynője, Aretha Franklin egyik nagy slágerét is ők jegyezték. Gerry Goffin kétségtelenül bele tudta élni magát egy nő szerepébe, ha ezt kívánta a helyzet, márpedig itt ez történt.

A dal története ugyanis az, hogy Jerry Wexler, maga is kiadótulajdonos és producer, az autóból kikiabálva kérte, hogy írjanak neki egy számot Natural Woman (Természetes nő) címmel. Goffin és King pedig a gombhoz varrták a kabátot, megírták a dalt, de az inspirációt azzal díjazták, hogy Wexlert is feltüntették szerzőként.

A számban Franklin testvérei, Erma és Carolyn vokáloznak, de később - sok mással együtt - maga King is elénekelte a dalt, amely már itt stílusában is megelőlegezte a hetvenes évek nagy énekes-dalszerzőnőjét.

10. Carole King: I Feel The Earth Move (1971)

Miután elvált Goffintól, King Kaliforniába költözött, és szólókarrierbe kezdett. Megismerkedett Joni Mitchellel és James Taylorral, akik vele együtt a következő évtized nagy énekes-dalszerzői közé emelkedtek, de King valamennyiüket felülmúlta, amikor 1971-ben megjelentette második albumát, a Tapestryt. Ezen az új szerzemények mellett régebbi dalok is szerepeltek, és egymás után döntötte meg a különféle listarekordokat.

A Tapestry volt az első énekesnői gyémántlemez, tizenöt hétig vezette az amerikai albumlistát (énekesnő addig nem csinált ilyet), de legalább ilyen fontos, hogy King volt az első nő az amerikai popban, aki maga írta, énekelte, játszotta és hangszerelte az összes dalát egy lemezen.

King természetes nőként jelent meg, aki nem a szexuális vonzerejére, hanem a saját dalaira helyezi a hangsúlyt, és nem egy ideálnak próbált megfelelni, hanem arról énekelt, amit tényleg érzett. “Tudtam, hogy nem vagyok olyan jó énekesnő, mint Aretha Franklin, Joni Mitchell vagy Barbra Streisand, viszont azt is tudtam, hogyan közvetítsem egy dal hangulatát és érzelmeit, őszinte és szívből jövő előadásmóddal” - írta a visszaemlékezéseiben, és erre ez a dal talán a legjobb példa.

11. Carole King: One Fine Day (1980)

Ezt a Goffin, King-szerzeményt eredetileg a Chiffons énekelte még 1963-ban: King eredetileg Little Evának szánta, de végül egy girl group vitte sikerre. A viszonzatlan szerelemről szóló dalban egy lány abban reménykedik, hogy a kiszemelt fiú egy szép napon mégis viszonozni fogja az érzelmeit.

Ez a naivitás aztán teljesen eltűnt a dalból, amikor 17 évvel később King, már befutott sztárénekesnőként újra feldolgozta, és lendületesebb, magabiztosabb előadásmódot kölcsönzött neki.

Pont ez segít megmutatni azt a kontrasztot, ami a kora hatvanas évek nőtípusa és a későbbi, öntudatos énekes-dalszerzőnők között érezhet: az előbbi csak reménykedik abban, hogy egyszer majd észreveszik), míg az utóbbi már egyáltalán nem csak passzív fél egy ilyen kapcsolatban. Ez a legtöbbször King későbbi dalainak szövegeiből is kiderül, itt viszont az előadásmód jelzi a különbséget. (Érdekes egyébként, hogy King is múzsaként kezdte: Neil Sedaka hozzá írta első slágerét, az Oh Carol-t, még az ötvenes évek végén.)

12. Mariah Carey: If It's Over (1991)

Carole King a kilencvenes évekre már az amerikai pop nagyasszonyaként egy generáció kedvence és rendkívül sikeres énekesnője volt, ezért is lepődött meg az akkor még a pályája elején tartó Mariah Carey, hogy King ismeretlenül felhívta, hogy nem akarná-e elénekelni ő is a Natural Woman című szerzeményét.

Carey azonban annyira tisztelte Aretha Franklint, hogy úgy érezte, csak rosszul jöhetne ki egy ilyen összehasonlításból, ezért elhárította a felkérést, helyette megegyeztek abban, hogy közösen írnak egy dalt. Ez lett az If It's Over, amely azért emlékeztet a Natural Womanre is, ez is egy kortalan, gospeles szerzemény, mely lehetőséget adott arra is, hogy Carey használja mind az öt oktávját.

A dalt egy nap alatt megírták, Carey pedig ezt énekelte a következő évi Grammy-gálán. Addigra King már majdnem minden létező elismerést kapott, azóta életrajzi musical is készült a munkássága előtt tisztelegve, és most, 75 évesen úgy tekinthet vissza a pályafutására, hogy tényleg énekesnők és dalszerzők generációjának mutatta az utat.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!