A magyar nyelv már most legyőzte az angolt

stenk-lp cover.gif
2017.04.06. 15:31

Először a zsűri, majd utána az olvasók döntöttek arról, hogy az idei Stenk Dalverseny 30-as mezőnyéből melyik tíz előadó juthasson az elődöntőbe. A tíz előadó közül sikerült kiválasztanunk négyet, akik már biztosan ott lesznek április 16-án a Kuplungban tartott élő döntőn. Azonban itt még nincs vége, mert az olvasók a maradék hat előadó közül még szavazhatnak arra az egy előadóra, aki ötödikként megy tovább a másik négy után.

Az idei dalverseny playlistje

A saját belső szavazásunk alapján az alábbi előadók jutottak tovább sorrendben:

  1. Slow Village: 2000Valahány
  2. Gustave Tiger: Senki se tenger
  3. Szabó Benedek és a Galaxisok: Soha nem veszi fel
  4. 40 Days: We Know

Bárkit is visz tovább a közönség ötödikként, az már teljesen biztos, hogy ez az első alkalom, amikor legalább három magyar nyelvű dal van a verseny döntőjében, sőt, a tavalyit leszámítva (akkor mindegyik angolul volt) egyszer sem került be egynél több. Most viszont rögtön három is (Slow Village, Gustave Tiger, Szabó Benedek), de ez akár négy is lehet, a közönségtől függ.

Ők négyen már biztosan fellépnek az április 16-i döntőben, de most mutatjuk még azt a hat dalt, amire a cikk végén lehet szavazni. A korábbival ellentétben kicsit szigorítottunk a rendszeren, illetve csak egyetlen egy számra lehet szavazni, szóval most tényleg nagyon fontos, hogy kire adja le az olvasó a voksát. A szavazás vasárnapig tart és hétfőn hirdetünk eredményt.

Rájuk lehet még szavazni a cikk végén:

BOZO: Idegenek jönnek

Bulbs: Another Day

Fran Palermo: Yellow Man

I Am Soyuz: Weightless Waves

Magidom: Csomagol az idő

Ricsárdgír: A test fala

Ki jusson tovább a döntőbe?

Köszönjük, hogy szavazott!