Most aztán újraélheti a fiatalságát
400 koncertet lehet visszanézni a Fishing on Orfű archívumában
További Stenk cikkek
A jubileumokról szól az idei Fishing on Orfű fesztivál:
- a Fishing on Orfű 10,
- a Kispál és a Borz 30,
- Lovasi András pedig 50 éves lesz.
Nem, nem lesz ismét Kispál és a Borz-koncert Orfűn, a fesztivál nyitónapján, június 20-án Lovasi 50 címmel lesz Lovasi András-koncert, amit november 11-én a Budapest Arénában is előad majd. Mindkét koncertet az idei fesztivál védőszentje, Lévai Balázs rendezi.
A Fishing tizedik születésnapját nem akármivel ünneplik meg: az évforduló alkalmából 400 koncertet lehet visszanézni a fesztivál archívumában. Az elmúlt 9 rendezvény összes video- és hangfelvételét közzétették a fesztivál honlapján.
Az első évekből még alig valami maradt fenn, az utóbbiakban már színpadok szerint válogathatunk a koncertek között. 2015-ből és 2016-ból az év összes fellépését meg lehet nézni, és ez így lesz ezentúl is, minden Fishing-koncertet rögzítenek képpel és hanggal, az archívum évről évre bővül majd, hogy
utólag is visszatekerhetőek legyenek az orfűi koncertélmények
- írják a fesztivál szervezői a honlapon.
„A Fishing-archivum egyedülálló vállalás a maga műfajában. Talán nem túlzás azt állítani, hogy kulturális tekintetben is rendkívüli gyűjtés, hiszen az elmúlt 10 évből tesz elérhetővé több száz koncertet, így ad rálátást a hazai könnyűzene ezen időszakára. Ráadásul egy csomó olyan zenekarról mutat felvételt, akiket más fesztiválok meg sem hívnak. A cél eddig is és ezután is a profin rögzített és az eredeti hangulatot visszaadó fesztivál-koncertfilmek készítése és bemutatása lesz." Összesen 400 koncert anyaga került fel, ebből 100 esetében csak a hanganyag van meg. A hangfelvételek nagy részét Kálocz Tamás, a fesztivál főszervezője készítette, aki részben vágta is az anyagokat, Fekete Gyula mellett.
A hajtás után átnézzük a fesztivál történetét évről-évre, egy-egy kiemelkedő koncertet kiemelve, a többit itt találja.
2008, az év, amiről lemaradtunk
Az első év, mindenki lelkes, de a szervezés állítólag közel sem tökéletes, Lovasi szerint ha megjelent volna 3-4 ezer ember, akkor annak rendje és módja szerint össze is omlott volna a fesztivál. Nem így lett, az Index például ott sem volt, a rendezvény kicsiben, de sikeresen lement. Az első koncertről fennmaradt egy felvétel: az Only Tonite, azaz Rátgéber László, Lévai Balázs és Lecsó játszanak punk örökzöldeket.
2009, amikor az Index vette meg Orfű utolsó kenyerét
Minden zenekar nagy-nagy örömmel jön, már híre ment Orfűnek – a közönség is csaknem duplájára duzzad, a 800 fős kis falut az Index is kifosztja, amikor megveszi a kisbolt utolsó kenyerét. „Ez nem egy zenei fesztivál elsősorban, hanem nyári tábor, Lovasi és Rátgéber a táborvezetők, délelőtt csend van” – lelkendezik a szerzőnk. Jönnek az első külföldi zenekarok is, például a Washington Dead Cats, akiknek az ágyába bele is lehetett volna feküdni. A fesztivál egyik hagyománya, hogy Rátgéber László megpróbálja átugrani a tavat, ebből az évből csak ennek maradt nyoma.
2010, amikor Halott Pénz még délután lép fel, és kevesen mennek el a koncertjére
Rendes fesztivállá cseperedik a Fishing, a koncertek mellett lesznek kísérőprogramok is, hiszen ez az az év, amikor Pécs volt Európa kulturális fővárosa, Lovasi és Rátgéber közmunkával járult hozzá. A Kispál és a Borz a Szigetes búcsúkoncertjére készülve lép fel Orfűn, az év szenzációja a Kovács Katival koncertező Qualitons, és 2010-ben Halott Pénz még egy underground rapper, a baranyai King Kong volt, akinek a délutáni koncertjére kevesen mentek el. A Kispálon viszont rengetegen voltak.
2011, elmarad a Fluor Tomival turbózott Soeri és Poolek-koncert
Egyre színesedik a felhozatal, meghívják Fluort, aki örömmel jön, de a vihar elmossa a koncertjét. Hobo viszont a helyszínen, a színpadot meglátván döntött úgy, hogy visszafordul, és nem lép fel Orfűn, mégis megvan a teltház. Kiscsillag, Quimby, A kutya vacsorája, Óriás és Supernem a fellépők között, a nagy durranás a kényszerpihenőről visszatért Hiperkarma.
2012, a focira nem készültek fel a szervezők
Filmet készítenek a fesztiválról, egyre gyorsabban fogynak a jegyek, az orfűi szálláshelyek, egyre több a söröző-borozó-lángosozó a fesztiválon, de a focira nem készültek fel a szervezők, az Eb-negyeddöntők néha népszerűbbek mint a koncertek. „Ebben az évben találtuk ki, hogy csinálunk nektek egy levezető vasárnapi napot a tóparti parkolóba – hát ebből nem véletlenül nem lett rendszer.” Színpadokra bontva nézhetjük (hallgathatjuk) a fesztivál koncertjeit, mi egy Péterfy Borit emeltünk ki, de van itt minden, Soeri és Poolek meg Uzipov is, csak Kolin nincs, mert lemondják a szervezők, a pécsi koncertes balhé miatt.
2013, kezdődik a Kispál-retró
Először van nulladik nap, amit a Kispál előtti tisztelgésnek szentelnek, az MTV Icon mintájára (ezt is Lévai Balázs rendezi), fellép egy csomó magyar zenész, Punanny Massif, Flour és a Hétköznapi Csalódások is, de Líviusz műsorvezetése majdnem hazavágja az egészet. (Mi innentől csak a Kispálok-koncerteket emeljük ki.)
2014, visszatér a feloszlott Kispál és a Borz
Innentől már ismert a menetrend: három év, három Kispál és a Borz-koncert, sorban az összes albumot eljátsszák a három koncert során, három évre tagolva, Magyarországon csak a Fishingen, a Föld valódi szívcsakrájánál. Mi pedig arról elmélkedünk, hogy valóra vált-e Lovasi rémálma: Nagy Magyar Rockmasztodonná vált.
2015, amikor minden magyar zenekar feloszlik
A Kispál második éve, nyilván teltházas, a rajongókat kérdezzük, miért olyan fontos nekik a Kispál. Ebben az évben búcsúzik a HS7, a Subscribe és az Isten Háta Mögött is. A Nagyszínpad nevét szponzor híján közönségszavazással választják ki, így lesz abból Boldogság, te kurva nagyszínpad.
2016, a Fishing a kedvenc magyar fesztivál
A visszatérő Kispál-trilógia záróéve, ismét elővételben teltházas a fesztivál, a magyarok döntetlent játszanak Portugáliával, a fesztiválból egy örökké tartó osztálykirándulás lesz. Dübörög a Petőfi-rádió botrány, a frissen felmondott zenei szerkesztő, Horváth Gergely a fesztivál védőszentje. Minden koncertet felvettek, ha valaki lemaradt, akkor mind a négy nap teljes programját bepótolhatja.
Rovataink a Facebookon