Utolsó percig megkomponált előadással érkezett Bruno Mars

Nem annyira vagyunk hozzászokva Magyarországon, hogy olyan előadók adják egymásnak a kilincset, akik mondjuk a Super Bowl szünetében biztosítják a half time show-t. Kivételek persze vannak: Madonna , Katy Perry és Lady Gaga is járt már nálunk – ennek ellenére egy nagy popsztár világ körüli turnéja esetében még manapság sem számít alapvetésnek, hogy Budapest is szerepel a programban. Ehhez képest Bruno Mars már másodszor érkezett Magyarországra, és időközben még nagyobb sztár lett belőle. Nem is nagyon volt kérdés, hogy meg tudja-e tölteni az Arénát. Persze alapból nem szerepelt Budapest a helyszínek között, csak azután hirdették meg a magyar koncertet, miután az első kör rendezvényei hamar beteltek.

A közelmúlt eseményei miatt fokozott biztonsági intézkedések mellett érkeztek az emberek a Papp László Sportaréna környékére. Több ponton volt ellenőrzés, nagyobb táskával nem lehetett bemenni, illetve folyadékot, parfümöt sem lehetett bevinni az épületbe. Az előzenekar, Anderson .Paak 8 órára volt meghirdetve, és mindössze néhány másodperces késést leszámítva pontosan lépett a színpadra, igyekezve hangulatba hozni azokat, akik nem a büfében álltak sorba sörért és perecért. Hosszú sorok kígyóztak folyamatosan, megérte viszont az utolsó pillanatig várni a vásárlással, hosszú várakozást megspórolva így.

Mire Bruno Mars és népi zenekara megjelent a színpadon, már némileg elcsigázott volt a tömeg, ahogyan az lenni szokott egy ilyen nagykoncert esetében, sokan már órák óta várakoztak, hogy végre feltűnjön a hawaii énekes a színpadon. 

A Lonely Island paródiacsapat Superstar című filmjét Magyarországon sajnos nem mutatták be, pedig nagyon sok vicces és pontos megállapítás van benne a popzene jelenlegi helyzetéről. A film főszereplője, Conner4Real (Andy Samberg) úgy mutatkozik be, hogy elmondja: a rajongóival szerelmesek egymásba, minden egyes dala hozzájuk intézett szerelmes levél, a koncert pedig az, ahol szexelnek egymással. Természetesen csak átvitt értelemben. A koncerten eltűnődtem rajta, vajon Bruno Mars mit gondol minderről.

Azt biztosan jól tudja, hogy egy emlékezetes koncerthez több eltérő elemnek kell összhangban lennie, ami részben technikai, részben pedig művészeti döntések eredménye. A látványos színpadkép, a jól szerkesztett setlist és a príma hangosítás önmagában nem jelent garanciát a sikerre, viszont hiányuk könnyen el tud rontani egy bulit. A koncert jellegéből fakad, hogy azon ott kell lenni, azt az érzést semmilyen módszerrel nem lehet visszaadni vagy tartósítani. A zsugorodó zenei bevételek miatt (lásd még: ki vesz manapság CD-t?) egyre komolyabb bevételi forrást jelentenek a turnék, egy magára valamit adó sztárnak pedig biztosítania kell valahogy, hogy a portékáját mindenki ugyanolyan minőségben kapja meg Új-Zélandon, mint Budapesten.

Bruno Mars egy év alatt 130 koncertet ad, ezzel lefedve Európa, Észak-Amerika és Ausztrália jelentős részét. Ennyiszer nem is lehetne teljesen megújulni. Ez ad egyfajta nyomást, amin a rutin sokat tud segíteni, viszont minél inkább megszokásból megy a produkció, annál észrevehetőbb a robotikusság, ami nem a legjobb dolog, ha még mindig olyan intim és megismételhetetlen eseményként gondolunk a koncertre, mint a szexre. 

A sorban állás közben elcsípett beszélgetésekből ítélve sok visszatérő vendég volt az Arénában, akik három év után újra eljöttek megnézni Mars fellépését. Az azóta megjelent 24k Magic, illetve az azon szereplő Uptown Funk ugyanis még nagyobb sztárt csinált az előadóból. Ez a külsőségeken is meglátszik: a korábbi koncert fényképeit nézve egy sokkal szolidabb, szerényebb fickónak tűnik Mars, aki mostanra sokkal inkább belenőtt "az egész világ imádja a slágereimet" szerepbe.

A közönség lelkesedése alapján viszont még mindig a korábbi albumok slágerei ütnek nagyot. A legtöbb nézőnek ülőhely jutott, úgyhogy azon keresztül, hogy éppen állnak-e vagy ülnek, elég jól lemérhető, hogy mennyire élnek együtt a koncerttel, mennyire működik a varázslat. Amikor a 24k Magicről szólt a Chunky vagy a Calling All My Lovelies, akkor a legtöbben üldögélve figyelték a színpadot, ezzel szemben a Treasure-t vagy a Runaway Babyt nem igazán bírta ki senki a fenekén.

Ez elsősorban a dalok és nem a setlist kritikája, hiszen magától értetődő, hogy a 24k-turné esetén a lehető legtöbbet le kell játszani az új dalokból. Viszont az is kiderült ebből, hogy a néhány nagyobb rádiós slágert leszámítva, túl sok más érdekesség nincs a 2016-os lemezen. Vagy legalábbis nem tud úgy rezonálni a közönséggel, ahogy a korábbi albumok lassú balladái tudtak.

Bruno Mars lelkesedésére nem lehetett panasz, becsülettel végigcsinálta a kötelező koreográfiát, amiben a nagyzenekar mellett legalább nyolc vokalista is segíti, hogy jobban kitöltsék a hatalmas színpadot. Itt kell megemlíteni, hogy a budapesti program szinte teljes egészében megegyezett – az átvezető szövegek tekintetében is – azzal, amit márciusban Belgiumban lehetett látni. Ez egy jól kitalált és pontosan begyakorolt előadás, nem kell arra számítani, hogy a Grenade és a Just The Way You Are közé becsúszik egy kis viccelődés, a közönség énekeltetése vagy bármi más, ami egy kis interakciót hozhatna létre a közönség és a zenészek között.

Valahol érthető, hiszen nem fordulhat elő, hogy a közönség úgy menjen haza, hogy azt érzi, a 20-30 ezer forintos jegyéért cserébe nem kapta meg azt, amire számított. Ugyanakkor ha minden ennyire ki van találva, akkor kevésbé érzi azt az ember, hogy ez egy megismételhetetlen pillanat volt, hanem csak egy újabb este valamilyen európai sportcsarnokban, ahol menő neonkörítéssel lehet meghallgatni a Locked Out of Heaven-t. Az hiányzott igazán, hogy Mars legalább megpróbáljon valamit. Bármit. Bár néha azt éreztem, hogy a közönség jelentős része nem tudja dekódolni azokat a minimális angol mondatokat sem, amiket mondott. Ugyanakkor a rajongók is próbáltak nyitni az énekes felé, többször emelték magasba világító telefonjaikat, ami jól tud kinézni, és még a dalok is megvannak a giccsparádéhoz, mégsem sikerült ezt Mars koordinálásával összehozni.

Ezzel együtt bennem szemernyi kétség sincs, hogy a közönség egy jelentős része széles mosollyal az arcán távozott, miután lement az Uptown Funk, és a zenekar mindenkinek megköszönte a figyelmet. Profi körülmények között elhangzott minden nagyobb sláger, Mars is lelkes volt, ennyinek elégnek is kellene lennie.

Ilyenkor felmerül a klasszikus "a pohár félig teli, vagy félig üres" dilemma, és hogy pontosan mikor lehet sikerként vagy emlékezetesként értékelni egy ilyen irgalmatlanul hosszú turné magyarországi állomását. Mars elhozta a magyaroknak is a kötelezőt, de az már nem fért bele a csomagba, hogy bármilyen plusz gesztussal kedveskedjen a közönségnek, vagy azt érezzük, ő is ért valamit a Popstar főszereplőjének hasonlatából. Nem azért jött, hogy lefeküdjön a magyar rajongókkal, csak pont annyit adott magából, ami ahhoz kell, hogy senki ne húzhassa a száját. Pedig ezekkel a dalokkal lehetne ennél izgalmasabb bulit is lehetne csapni.