Tíz fontos tapasztalat Európa legmenőbb fesztiváljáról

GettyImages-691366514
2017.06.07. 11:51

Nem először utazott ki az Index Barcelonába, hogy megnézze a Primavera Sound Fesztivált, amit szokás a világ leghipszterebb eseményének és zeneileg leginkább prémium rendezvényének hívni, hiszen itt olyan koncentrációban tűnnek fel kritikuskedvenc, trendi, szakblogokon körberajongott zenekarok, mint sehol máshol a Földön. 2017-ben a helyzet változatlan, és ugyan magyar pénztárcának nem éppen a legkellemesebb a barcelonai Primavera, de egyszer az életben megéri kifizetni egy kombinált Volt–Balaton Sound–Sziget-bérlet árát, mert három nap alatt annyi király fellépőt lehet látni, mint a magyar fesztiválpiacon 15 év alatt összesen sem.

1. Olcsóbb, mint a Sziget

Természetesen a Primavera és a Sziget teljesen más koncepcióra épül, és az egyik jóval tovább tart, mint a másik, de azért érdemes összevetni, hogy amíg az idei Szigetre elővételben december 31-ig 85 ezer forint volt a teljes bérlet, addig a Primaverára 2016 végéig 55 ezer forintért lehet bérletet venni. Az már egészen más kérdés, hogy amíg a Szigetre ez a jegy hét napig érvényes, addig Barcelonában mindössze három-öt napnyi (jegytől függ) szórakozást kap érte az ember. Arról az apró mellékszálról nem is beszélve, hogy amíg nálunk a sajtó mindig ingyenesen jut be a fesztiválokra, addig a Primaverára az újságíróknak is ki kell pengetniük 50 eurót (15 ezer forintot).

2. Vérprofi a szervezés

Mi június elsején érkeztünk Barcelonába, és olyan este hét óra körül értünk a Parc del Fórumra, ahol a fesztivált tartják. Legnagyobb megdöbbenésünkre körülbelül 800 méteres sor állt a beengedésnél, amit alsó hangon és olyan másfél-két órára saccoltunk. Ehhez képest

a közel egy kilométeres embertömeg végéről mindössze 15 percbe telt bejutni a fesztivál területére.

A már-már meseszerű rendszernek annyi a lényege, hogy a Primaveránál tisztában vannak azzal, hogy melyik időszakban érkezik a legnagyobb tömeg a helyszínre, ezért rengeteg jegyellenőrzőt alkalmaznak erre az időszakra. A trükk viszont nem ez, hanem az a taktika, hogy a türelmetlen embertömeget nem hagyják egymás nyakára taposni a pultnál, hanem szakaszonként csoportokra osztják. Vagyis az első kaputól 15-20 emberes csoportok várakoznak tisztes távolsággal egymástól, ennek köszönhetően pedig a különböző kötelező nyűgök (motozás, jegyellenőrzés, személyi bemutatása, beengedés) gördülékenyebben haladnak. Minden fesztiválnak példát kellene vennie a Primaveráról ebben a tekintetben.

Az már tényleg csak bónusz, hogy a biztonsági személyzet nem kopasz ősemberekből áll, hanem teljesen normális, de azért nem 40 kilós figurákból, akik halál kedvesen útbaigazítanak, segítenek, még angolul is beszélnek valamennyire, és csak akkor rángatnak meg valakit, ha pöcsfej módon a sor közepére bepofátlankodva próbál belógni az eseményre. Elképzelésem sincs, hogy itthon miért szükséges combnyakú bőrfejűekkel ijesztgetni a bulizni vágyókat, de Barcelonában egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy egy véletlenül nálam felejtett vizespalack miatt szilánkosra törik az arcomat.

3. Rohadt drága bent berúgni

Természetesen abban nincs újdonság, hogy egy Auchan-parkolóban vagy a helyi restiben jóval költséghatékonyabban lehet delíriumba kerülni, de idegen országban azért az ember kevésbé bátor, ha köztéri alkoholizálásra van szó. A Primaverán ez rendkívül drága mulatság, hiszen 5 euró a legolcsóbb sör (vizezett, ránézésre 4 decis Heineken), de a mozgóárusok már 6-ért adják, illetve az egyik helyszínen 5,5-ért lehetett venni Desperadost is. A sima víz 3 euró, és biztonsági okokból lecsavarják a kupakot. A kaják olyan 5-10 euró környékén voltak, ami egyáltalán nem húzós. Ellenben egy gin-tonicot vagy vodka-szódát nem nagyon lehet 8-10 euró alatt megúszni.

Ami érdekes, hogy nincs az elvileg egyre több helyen elterjedt metapay/festipay rendszer fizetésnél. Készpénzzel vagy bankkártyával kellett mindenhol fizetni, ami egyáltalán nem lassította a rendelést, mert sok kicsi stand helyett 40-50 méteres pultokkal oldották meg a gyors kiszolgálást.

4. Az Arcade Fire sokkal jobb, mint gondoltam

Ciki, nem ciki, valahogy sohasem tudott igazán beindítani a kanadai Arcade Fire, amiről bátran ki lehet mondani, hogy a XXI. század top 10-es rockzenekara. A Primaverán ráadásul különösen imádják őket, és hát Frank Ocean koncertjének lemondásával egyértelművé vált, hogy náluk nem is lesz nagyobb fellépő a fesztiválon. Sajnos a 360 fokos színpadon előadott meglepetésbuliról lemaradtunk, de a rendes nagykoncertet volt szerencsénk végignézni, és kevés olyan zenei élményben volt részünk, mint ott Barcelonában. Egyszerre monumentális, személyes, táncolható, és elképesztően jól szólt, egy olyan ember is ámulattal tudta követni Win Butlerékat, mint én, aki évek óta valamiért képtelen igazán mélyen beleásni magát a munkásságukba. Minden nagyokos megmondja, hogy a fesztiválok képtelenek hozni a klubkoncertek színvonalát, de itt most érezni lehetett, hogy az Arcade Fire bőven túllépett már egy sima klub szintjén, és pont akkora színpadra született, mint amekkorán a Primaverán játszott.

5. A hipszter a normális

Közhely, hogy a Primavera zenei felhozatala tömegével vonzza a hipsztereket, de az az igazság, hogy ami öt évvel ezelőtt egzotikusnak, izgalmasnak, újszerűnek hatott, az 2017-ben simán a normál. Igen, tényleg vannak 23 éves férfiak köldökig húzott sportnadrágba tűrt ironikus Taylor Swift-pólóban, postás bácsi bajusszal, de ez pont annyira kuriózum, mint bármelyik külföldi a Szigeten. Inkább az volt érdekes, hogy mennyire kevés a kifejezetten fiatal arc, tinédzser, és az átlag életkort valahol 23 és 38 közé lehetett belőni. Ezek az emberek is jellemzően fehér középosztálybeliek, vagyis hiába helyez hatalmas hangsúlyt a fesztivál a zenei sokszínűségre, a közönség kifejezetten homogénnek tűnt.

6. A hiphop nem igazán való nagyszínpadra

Az egyik legnagyobb durranásnak a Run The Jewels rapduó számított még, akik ugyanott játszottak, ahol az Arcade Fire is. Az egy dolog, hogy valami nagyon durva technikai malőr miatt jó 10-15 percre leállt a koncert rögtön az elején, de az sokkal bosszantóbb, hogy a DJ+2 rapper felállás egyszerűen nem működik ilyen környezetben. El-P és Killer Mike szövegelése el-elveszett a zajban, miközben a basszusnehéz, döngölős alapok nem tudtak igazán keményen szólni egy ennyire nyitott helyen. Ez majdnem igaznak bizonyult a Death Grips esetében is, akik ugyan legalább annyira számítanak rapnek, mint noise-nak vagy metálnak, cserébe a műfajtól idegen dolgaik jobban szóltak, mint a klasszikus hiphopos részek. De még így is inkább tűnt zajos dühöngésnek az egész, mint korrekt fellépésnek. Ezeknél százszor nyomasztóbb volt Flying Lotus, akiről azért lehet tudni, hogy nem csilláron lógós baszatást szokott csinálni, de én még életemben nem untam annyira koncertet, mint amit a Primaverán művelt. Oké, zenebuzi haveroknak lehet menőzni azzal, hogy hű, tesó, én már voltam FlyLón, de az az igazság, hogy a tényleges személye semmi pluszt nem ad a zenéjéhez.

7. Kevesebb csicsát, több király zenét!

A szigetes fesztiválokkal kapcsolatban évek óta elmondják, hogy ugyan nincs annyi pénz és lehetőség igazán menő fellépőket elhozni, de cserébe nálunk olyan az infrastruktúra, mint máshol alig. És ez így igaz, legalábbis a barcelonai betonteknő pont annyira izgalmas, mint amikor nincs ott fesztivál. Ki van kúrva egy csomó ital- meg ételpult, a tér közepén pár tucat sörpad, és ugyanúgy toitoiba teszi a dolgát a nyugati ember, mint a keleti. A gyalogoshíd másik oldalára települt két techno/house színpadtól eltekintve nincsenek lampionok, égősorok, kreatív dekorációk, de még egy átkozott szék sem. Ettől tényleg kicsit ingerszegény az egész, de őszintén szólva inkább ülök a koszos betonon fél órát pihenésképpen, miközben a BadBadNotGood koncertjét nézem, mint veszek el egy komplett cirkusznyi díszítésben, mert éppen menekülök az ezredik Parov Stelar-koncert elől.

8. Ennyi bulizást nem lehet bírni

Papíron álomszerűnek tűnik, hogy egy nap alatt akár 10-12 olyan fellépést is láthat az ember, amiért otthon ezreket fizetni külön-külön. A valóság azonban az, hogy

a legelvakultabb embereken kívül egyszerűen nem lehet egy nap négynél több fellépőt rendesen megnézni.

Van, ahol már délután 4-5-kor elkezdődnek a koncertek, és nem volt ritka, hogy még hajnal 4-kor is volt olyan fellépő (nem DJ!), aki érdekelt volna. Ez bőven 12 órányi program, amit kb. 10-12 színpadon elszórva fizikai képtelenség követni. Az egy dolog, hogy az Arcade Fire és King Krule egy időben játszik, vagy dönteni kell, hogy melyik fasza ausztrál zenekar fellépésére menj hajnal 2-kor (King Gizzardot választottuk, és egyáltalán nem bántuk meg), ez benne van a pakliban. De az ember bioritmusa egyszerűen képtelen arra, hogy reggel hatkor még elinduljon haza, aludjon rendesen, megkajáljon, elkészüljön, aztán 18:50-re kényelmesen kiérjen mondjuk a Pondra. Ezért hiába csillagoztam be magamnak az egész jól működő Primavera appban vagy negyven fellépőt, alig a felébe tudtam ténylegesen belenézni. Szóval aki zenefüggőként arra készül, hogy mindent megnéz, ami egy kicsit is érdekli, annak az alábbiakat tudjuk ajánlani:

  • ne használjon semmi alkoholt és/vagy tudatmódosítót a három-négy nap alatt;
  • a szállását feltétlenül a Parc del Fórum mellé foglalja;
  • ne legyenek barátai;
  • vagy ha igen, akkor minimum annyira legyenek zeneőrültek;
  • és készüljön arra, hogy még ezek ellenére sem fog mindent látni az elejétől a végéig.

Viszont annál tényleg nincs jobb, hogy még hajnal 4-kor is láthat az ember punkkoncertet, elmondani nem lehet, mennyire más élmény éjszaka nem kötelezően négynegyedre zakatolni vagy eldőlni valami idegen sátor mellett, hanem még erősen spiccesen, lassan napfelkelte környékén nézni valami fasza együttest.

9. Balaton Sound ősemberek nélkül

Zseniális érzékkel egy gyalogoshíd másik oldalára tettek két elektronikus zenei színpadot, ahol jóval több dekoráció és mondjuk szék vagy asztal volt, de cserébe ez nem jár a house-hoz vagy a technóhoz sokszor sajnos elengedhetetlen seggfejsereggel. Az egyik színpadon live actek mentek, miközben a háttérben gyönyörűen világított egy nappal iszonyatos gyárépület, lent pedig a homokos tengerpart mellett, pálmafák között voltak a DJ-szettek. Egyik helyen sem volt soha tömeg, soha Party Arénához hasonló heringezés, pláne nem BMW-kulcsot pörgető pszeudo-Kedves Ferencek, akiknek a VIP-részlegben is el kell keríteni egy külön sarkot, mert annyira állati fontos a jelenlétük. Jómagam kevésbé vagyok fogékony erre, de olyan hajnal 3-4 körül kifejezetten jól esett ugyanolyan kedves, mosolygós, kizárólag bulizni és táncolni vágyó emberekkel mozogni mondjuk Kornél Kovácsra, mint ugyanezekkel Japandroidsra vagy Sleaford Modsra. Apropó Kornél Kovács!

10. Magyar büszkeség <3>

Idén volt egy magyar fellépő is a Primaverán, ugyanis a Budapesten született, de már egy jó ideje Svédországban élő Kornél Kovács DJ és producer is fellépett. Ráadásul egy annyira fasza, kimagaslóan szórakoztató szettel, hogy a hozzám hasonló állandó károgók is vigyorogva topogtak hosszú ideig a hol house-os, hol diszkós, hol kicsit törtes zenékre. Lehet kicsit bénácska dolog, de a szettje alatt komolyan azt éreztem, hogy mennyire jó lenne odamenni az első sorba és lobogtatni a magyar zászlót, hogy ez az, haver, mennyire király, hogy egy ilyen menő helyen ennyi ember bulizik erre a szuper szettre! Rá lassan a műfajhoz kötődő szcénán kívül is érdemes lesz figyelni, mert egy viszonylag korai (fél 12-kor kezdett este) időpontban is annyira kreatív, kifejezetten változatos és hangulatos szettet csinált, hogy fesztiválszervezők helyében egy elektronikus zenei helyszínt sem szerveznék nélküle.

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Bankszámla