Összeverhettek egy fesztiválozót a biztonsági őrök a Kolorádón

2017.06.19. 16:09

A 444.hu írta meg álnéven „Feri” történetét, akit állítása szerint a Kolorádó Fesztivál biztonsági őrei többször is brutálisan összevertek. Mint írják, a fesztiválozó valóban részeg volt és idegesítően viselkedett, ezért vezették ki a biztonságiak a fesztiválkocsmák előtti térről. Feri azt írja: igaz, hogy visszaszólt az őt lefogó három biztonsági őrnek, de mást nem csinált. Az őrök ennek ellenére levágták a hetijegyét, kivezették, és amikor kiértek a fesztiválról, állítása szerint ketten lefogták, a harmadik pedig ütni kezdte a fejét, majd ott hagyták az erdőben egyedül, minden holmija nélkül.

Ezért visszament a fesztivál területére a cuccaiért és hogy szóljon a történtekről az ismerőseinek, de a biztonsági őrök észrevették, és állítása szerint leteperték, az emiatt felháborodott barátait is veréssel fenyegették meg, majd újra kivitték őt az erdőbe, újra megverték és újra magára hagyták, egyébként annak ellenére, hogy nem messze átadhatták volna a fesztiválterületen kívül dolgozó munkatársaknak is.

Az eset harmadszor is megismétlődött, de akkor a földön fekvő férfit már háromnál is többen verték, míg arra nem járt Feri egy ismerőse, aki megakadályozta, hogy a biztonságiak tovább üssék a férfit, elvonszolta őt a közelből, és taxiba ültette.

A 444 azt írja: a férfi és felesége másnap visszament a fesztiválra a holmijaiért, ahol a fesztiválszervezők adtak neki egy karszalagot, és ígéretet tettek, hogy megtudják, kik voltak a tettesek, de ez végül nem történt meg, úgyhogy az áldozat ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

A 444 megkereste az Eventsec nevű, a Kolorádót biztosító céget, ahol azt a választ kapták, kivezetés tényleg történt, de agresszió nem: „Jelen esetben az Eventsec Kft. alkalmazottai senkit nem vertek meg, a látogató eltávolítása során pedig maradéktalanul betartották a törvény rendelkezéseit.” (Az Index helyszínen tartózkodó újságírója szintén látta, ahogy – valószínűleg még a fent leírt eset előtt – a biztonságiak három figyelmeztetés után „elég agresszívan” kivezettek egy részeg fesztiválozót egy koncertről.)

A fesztivál szervezői (Csete „Manek” Gábor és Vértes János) a 444 kérdéseire azt írták, hogy a fesztivál ideje alatt és utána sem tudtak az ügyben dönteni, mivel maguk nem voltak az események szemtanúi, és a fesztivál dolgozói sem láttak semmit, így csak az Eventsec koordinátora által elmondottakra tudnak támaszkodni. Azt is elmondták: a biztonsági cég a vendég kivezetéséről nem értesítette műszak végén a szervezőket.

A fesztivál szervezői hétfőn délután egy közleményt adtak ki a Facebook-oldalukon, amelyben azt írják: "A sértettől kapott információkat később továbbítottuk a biztonsági szolgálat főnökének, hogy ezek alapján azonosítsák be a keresett őröket. Őket névvel, arcképpel számunkra kiadni nem állt módjában, ezt csak hatósági megkeresésre hajlandó megtenni, azonban hatósági feljelentés ezidáig tudtunkkal nem történt." Hozzáteszik: amíg nem rendeződik az ügy, addig a Kolorádón alkalmazott biztonsági céggel nem áll módjukban tovább együtt dolgozni.

Ne maradjon le semmiről!