Taylor Swift kiállt az igaza mellett a szexuális zaklatási perében

GettyImages-494842606
2017.08.11. 12:41

Az énekesnőnek négy éve egy koncertje előtt húzta fel a szoknyáját és fogdosta egy rádiós műsorvezető, aki mindezt tagadja, és be is perelte Swiftet, hiszen az ügy miatt kirúgták az állásából.

Swift és a most 55 éves David Mueller egy denveri koncert előtt találkoztak egy meet & greet promóeseményen, ahol a közös fotózáskor Mueller az énekesnő szerint felhúzta a szoknyáját és megmarkolta a fenekét. A rádióst később biztonsági őrök vezették ki a koncertről, ő viszont később tagadta, hogy bármi illetlent is tett volna.

Az esetet Swift jelezte a rádiónak, ahol Mueller dolgozott, alátámasztva egy fényképpel, válaszul pedig a főnöke kirúgta Muellert. Swift az esetet nem jelentette a rendőrségen, mert "diszkréten és bizalmasan" szeretett volna eljárni. Mueller végül két évvel később beperelte az énekesnőt, aki válaszul szintén pert indított a rádiós ellen, aki 3 millió dollár kártérítést követel, szemben Swifttel, aki 1 dolláros jelképes kártérítést kér, de valójában a szexuálisan zaklatott nőknek szeretne igazságot szolgáltatni.

Mueller szerdán állt a bíróság elé, csütörtökön pedig Swiftet hallgatták meg. Az énekesnő a beszámolók szerint határozottan és bátran felelt Mueller ügyvédjeinek áldozathibáztató keresztkérdéseire.

Amikor például az ügyvéd azt kérdezte, miért nem fújta le a meet & greetet, ha az eset tényleg megtörtént, Swift azzal vágott vissza: "A maga ügyfele pedig normálisan is viselkedhetett volna a fotózáskor." Az énekesnő azt is visszautasította, hogy összekeverte volna Muellert valaki mással, mint ahogy azt az ügyvédje sugallni akarta, írja a BBC.

Az ügyet kiemelten kezeli az angolszász média, és ugyan nem tűnhet súlyosnak, mégis sokakkal történik meg nap mint nap, nekik viszont nincs módjuk bíróság elé vinni az ügyet. Swift ezért a kommentárok szerint példát mutathat más nőknek azzal, hogy végigcsinálja az egész megalázó és kellemetlen bírósági procedúrát az igazáért.

Ne maradjon le semmiről!

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Betét