Összeáll egy pár koncertre a legendás Tormentor

2017.10.03. 20:24

2018 nyarán Bergenben a Beyond the Gates fesztiválon fog színpadra állni a legendás magyar proto-black metal zenekar, a Tormentor. Az időközben a Sunn0))) és Mayhem frontembereként világhírre szert tevő Csihar Attila zenekara a klasszikus felállással áll színpadra, amiben Buday Tamás és Szigeti Attila a gitáros, Farkas György a basszusgitáros és Machát Zsolt a dobos. 

Megkeresésünkre a jelenleg is a Mayhemmel turnézó Csihar elmondta, hogy régóta szó volt arról, hogy összeállnak. A szűk keresztmetszet azonban az ő naptára volt, ugyanis a két fő zenekara szinte minden idejét elveszi, ezen kívül a dobos Machát Zsolt Németországban él, míg Buday Tamás Svédországba költözött. A Mayhem ha minden igaz, jövőre nyugisabb évet tervez, és a zenekar fő műve, az Anno Domini is most lesz 30 éves. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy bár még távolabbi terv, de egy magyar koncertet is terveznek, így nem kell a megvadult fanatikusoknak bergeni repjegyek után nézniük. 

Korábbi interjúnkat Csihar Attilával itt olvashatja.