22 év után először áll együtt színpadra Fenyő, Dolly és Szikora
A Hungária legsikeresebb felállásának három legnépszerűbb tagja utoljára 1995-ben lépett fel együtt, de most decemberben mindannyian ott lesznek a Fenyő-ünnepen az Arénában.
Fenyő Miklós, Dolly és Szikora Róbert 1980 és 82 között a "jampi" Hungária legismertebb arcai voltak, és az elképesztő sikereket arató zenekar slágereit ők hárman énekelték. Szikora aztán 82 végén kivált, hogy megalakítsa az R-GO-t, a Hungária pedig a következő évben feloszlott.
A legsikeresebb felállás 1995-ben újra összeállt, új lemezt is készített, és 1995. szeptember 16-án a Népstadionban 105 ezer ember előtt újra színpadra is állt, illetve vidéken is turnézott egyet. Azóta viszont nem láthatták hármukat együtt színpadon, december 27-én viszont újra együtt lesznek az Arénában.
Fenyő Miklós ekkor ünnepli a pályafutása kezdetének 50. évfordulóját, ahol őt és a két sztárvendéget a Fenyő Gyöngye zenekar és a Csacska Macska Vokál kíséri, a látványos táncbetéteket a Jampi Angyalok táncosai adják elő.
Rovataink a Facebookon