Eminem lehúzott egy kormánypártot százmillióra

2017.10.25. 11:28

Eminem megnyerte a perét az Új-Zélandon kormányzó Nemzeti Párttal szemben: a párt majdnem 110 millió forintnak megfelelő összeget kell, hogy fizessen a rappernek, amiért lenyúlták, minimálisan átírták és felhasználták a választási kampányukhoz egy dalát.

Még májusban indított pert Eminem képviselője az új-zélandi kormánypárt, a Nemzeti Párt ellen, amiért az a 2014-es kampányában tudatosan, engedély nélkül lemásolta Eminem 2002-es számát, a Lose Yourselfet. A bíróság most úgy döntött, neki volt igaza, és ezért 600 ezer új-zélandi dollár (109 millió forint) megfizetésére kötelezte a pártot.

A bíróság szerint a választási kampányban használt dal "alapvetően hasonlított" Eminemére, ami pedig egy "kiemelkedően eredeti alkotás". Mint az indoklásban közölték, a különbségek minimálisak voltak a két dal között, a dob ritmusa, a dal íve és a zongoradallamok "feltűnően hasonlítanak", így a párt választási dala "alapvetően lemásolta Eminem dalának esszenciáját".

A Lose Yourself, a 8 mérföld című film betétdala Oscar- és Grammy-díjat is nyert 2003-ban és 2004-ben. A Nemzeti Párt 11 nap alatt 186 alkalommal használta fel a tévében a lopott dalt - írja a Guardian.

"Hihetetlen, hogy a Nemzeti Párt ilyen messzire elment annak érdekében, hogy elkerülje a felelősségre vonást azért, mert elkészítették a Lose Yourself béna lenyúlását. Tudták, hogy nem adnánk engedélyt a dal politikai célú felhasználására, a saját felelősségükre mégis használták a számot, aztán másokat próbáltak hibáztatni érte" - mondta a zenész képviselője. A párt korábban valóban ragaszkodott hozzá, hogy ők igenis jogszerűen járnak el.