Ideje kipróbálni a púrhabszexet

2017.10.27. 11:09

Idén tíz éves a Péterfy Bori & Love Band, aminek legújabb, hamarosan megjelenő új albumáról megérkezett a harmadik dal is, illetve az ahhoz készített videó is, amit a Stenken lehet először megnézni.

A Lakatlan szigethez a 90-es évek kézikamerás stílusában forgattak egy klipet, a soroksári dzsungelban. Főleg egy lakás fürdőszobájában, illetve egy stégen játszódik a videó, ahol szinte mindenhonnan hullanak a virágszirmok, a növények pedig festékes dobozból nőnek ki és az is kiderül, hogy mi az a púrhabszex.

A videóért Liter Zsófi és Kovács Kristóf voltak a felelősek, ők rendezték, írták a forgatókönyvet és felügyelték az utómunkát. Az operatőr Andristyák Marcell volt, a gyártásvezető és rendezőasszisztens pedig Szántó Gerzson. A videóban maga Péterfy Bori is letolja a nadrágját, de mellette feltűnik még Korponovits Roland, Kováts Janka, Sűdy Ágnes, Békefi Réka, Holb Éva és Tóth Máté is.

November 6-án jelenik meg az új lemezük, amin 10 dark diszkó szám lesz már hallható, amikért ezúttal is elsősorban Tövisházi Ambrus zenekarvezető (aki tavaly a podcastünk vendége is volt) volt a felelős, de írt dalszöveget még Péterfy Bori, Hajós-Dévényi Kristóf, Tariska Szabolcs, Hujber Szabolcs és Sarkadi Balázs is, akik már állandó szerzőtársnak számítanak.

A Péterfy Bori & Love Band egy saját játékot is készített az új lemezhez, ami Google Play-en és iTunes Store-ban is elérhető. Ebben Péterfy Borit lehet irányítani, és minél több parfümöt meg drágakőt kell összegyűjteni, úgy, hogy közben az akadályokat elkerüljük. Akik végigjátssza az összes pályát annak az a jutalma, hogy már most, megjelenés előtt meghallgathatja az összes dalt az albumról. Arról, hogy hol lépnek fel az új lemezzel Péterfy Boriék, itt lehet bővebben tájékozódni.

Ne maradjon le semmiről!