Ezt a lemezt nem egy sziszifuszi munka végighallgatni

EZ Basic promo
2017.11.21. 16:46

Szarvas Árpád legutoljára a hónap elején az Amber Smith zenekarral közös klipjében tűnt fel a Stenken, amelyben Berlin utcáit rótta egy szokatlanul szürke és hideg napon, ezúttal pedig az EZ Basic nevű projektjével hozza ki a legfrissebb albumát. A Sissyfuzz című lemezt a Stenken lehet először hallani.

"A tavalyi Bruise Boy című kislemezdallal együtt kilenc felvételt tartalmazó Sissyfuzz sorban a negyedik albumunk. Címe kikacsintás Sziszüphoszra és az örökös újrakezdésre" – mondja az albumról Szarvas Árpád, akit az EZ Basic mellett az Evil Men Have No Songs és a Models Can’t Fuck nevű projektjeiről is ismerhetünk. (Sziszüphosz a görög mitológia egyik alakja, aki ujjat húzott az istenekkel, ezért az alvilágban egy hatalmas sziklát kell felgörgetnie egy hegyre, majd amikor felér, a szikla minden egyes alkalommal visszagurul a mélybe, ő pedig kezdheti elölről a munkát az idők végezetéig.)

Az album egyik érdekessége, hogy a hozzá készült nagyon szép borítót a zenész egyik Las Vegas-i barátnője, Corlene Byrd (Corlene Machine) készítette, aki a Killers korai promóképeit és koncertszórólapjait is jegyzi, valamint az Imagine Dragonsnak is dolgozott; a másik pedig, hogy a Minxx című számban a Mayberian Sanskülotts énekesnője, Csordás Zita is hallható.

Szárvás Árpád egyben a Trippin' Like We Do dj-kollektíva tagja is egyben – ahogy többek között Szabó Benedek, a Galaxisok frontembere is –, a bulikon felcsendülő számok (hallgatnivalók itt) pedig nagy hatással voltak az alkotói folyamatokra. "A bulisorozatunkon játszott neopszichedelikus pop/rock zenék inspirálták leginkább az album dalait, melyeket az előző, Dead End Darling lemezünkhöz hasonlóan a próbatermünkben rögzítettem, majd Pesztalics Dénes otthon megkeverte és maszterelte a felvett anyagot" – mondta a zenéz az albumról, amelyet itt lent lehet meghallgatni.

(Borítókép: Komróczki Diána)

Ne maradjon le semmiről!