Úgy szeretlek, elengedlek

2017.12.07. 17:11

A Bohemian Betyars és a Parno Graszt közös, Ha menni akarok című számához az Itt vagyok és a Balaton Method rendezője, Szimler Bálint készített videót, amiben fiatal szerelmesek törik össze a nézők szívét. A klipet a Stenken lehet először látni.

A Parno Graszttal közös munka már régi vágya volt a Bohemian Betyarsnak, nagyjából egy éve keresték meg őket, hogy nincs-e kedvük szerepelni az éppen készülő, Csavargó című albumukon. A két zenekar aztán nagyon hamar a stúdióban találta magát.

"Ahogy kész lett a dal, éreztük, hogy mennyire jól sikerült, szóval nem is volt kérdés, hogy klipet is szeretnénk hozzá csinálni. Majdnem egy évet kellett rá ugyan várni, de megérte. Ráadásul annyira el tudunk csúszni dolgokkal, hogy ez a klip még a 2016-ban megnyert Nagyszínpad! verseny egyik nyereménye is volt. Így jött Szimler Bálint mint rendező a képbe, aki megálmodta és létrehozta a klipet" – mesélte a Bohemian Betyars énekese, Szűcs Levente.

A zenekar szerint Szimlernek nem volt könnyű dolga, ugyanis közel hat perces az eredeti dal, a klip kedvéért csippentettek is le belőle kicsit. "Parnóéknál, Paszabon forgattunk két napon át, nagyon jó hangulatban. Főleg a buli- és kocsmajelenetre fogunk emlékezni sokáig, ott azért már előkerültek a hangszerek és pálinkák. Elég nehéz volt megállni, hogy ne zenéljünk hajnalig."

A dal és a klip mondandóját, illetve a kettő kapcsolatát, szintén Szűcs Levente foglalta össze. "A dal a szabad szerelemről szól, amikor annyira tudunk valakit szeretni, hogy még elengedni is képesek lennénk, ha szükség van rá. Ezt igyekszik visszaadni a klip is, kicsit könnyedebb köntösben, gyerekekkel, időnként szürreális képekkel."

Azzal kapcsolatban, hogy lesz-e még több együttműködés a két zenekar között, a Bohemian Betyars egyelőre titokzatosan úgy fogalmazott: "A közös dalírás és klipfelvétel alatt nagyon egymásra talált a két zenekar, szóval valószínű lesz még folytatása az együttműködésnek, de többet még nem árulhatunk el."

A Bohemian Betyars az idei utolsó budapesti fellépését december 28-án adja a Kuplung előszilveszteri buliján. 2015-ben egy egri bulira kísértük el a zenekart.

Ne maradjon le semmiről!