Beütött a nyár? Hűsítsd le magad!

Fulladozom, de te élhetsz

2018.02.01. 17:27

"Köszönjük, hölgyek-urak! Hadd meséljek el egy igaz történetet!" – károg bele a mikrofonba Varga Livius a Quimby melletti zenekara, A Kutya Vacsorája legújabb lemezén. A szerelem hétszer című anyag, amelyet a zenekar az eddigi legerősebb stúdióalbumának tart, a Stenken hallható először.

A Kutya Vacsorája az előző albuma után ismét egy konceptlemezzel jelentkezett: míg az előző anyag az emberi önzőségről szólt, a most megjelenő album központi témája a szerelem, amelynek hét különböző arcát mutatja be a zenekar – a spirituálistól az egészen provokatív szövegekig mindenféle helyet foglal az albumon, mondják ők.

Imádom a hetes számot. Akárhogy számolgattam a szerelem különböző fajtáit, nagyjából mindig hét jött ki, és mivel imádom, ez maradt"

– mondta már egy korábbi interjúban is Varga Livius, aki A szerelem hétszer valamennyi szövegét írta, a zene pedig ezúttal is közös intenzív munka eredményeként született.

Az album egyik érdekessége, hogy az eddig megszokottnál többször hallhatjuk Vastag Gábor (Ízbomlás, Hurok) és Nemes Zoltán (Abszolút, Hurok, Tanulság?) hangját, az intróban pedig például négy színésznő, Drubina Orsolya, Meleg Réka, Mészáros Csilla és Földesi Ágnes Villő, valamint a világ egyik legjobb jazzklarinétosaként számon tartott Joe Fritz is közreműködik.

A Kutya Vacsorája február 10-én, szombaton, tartja a lemezbemutató koncertjét az A38 Hajón, majd márciusban Nagyváradon és Miskolcon is játszanak.

Ne maradjon le semmiről!