A Tankcsapda nem sima vendéglátós zenekar

„A Tankcsapdának mindig is fontos volt, hogy szembemenjen az árral. Amikor Sidi (a Zanzibár egykori gitárosa – K. B.) beszállt a zenekarba, minden fórum azzal volt tele, hogy akkor most biztos jönnek a popdalok, de ehelyett életünk legkeményebb három éve jött: csak kemény, nagy terpeszes nótákkal és klipekkel jöttünk ki. Próbáltunk keményen beleállni abba a sztoriba is.” Részben ezzel magyarázza a Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás, miért vágtak bele egy elég szokatlan ötletbe, a Béoldal turnéba.

Ezen a tizennégy koncerten ugyanis nincs Mennyország tourist, nincs Ez az a ház, sem Azt mondom állj vagy Rock a nevem, se az összes többi olyan szám, amit mindenki ismer, még az is, akinek amúgy a hátán a szőr feláll a rockzenétől meg az olyan hosszú hajú, lumpen suhancoktól, mint mondjuk a februárban az ötvenet betöltő Lukács László frontember. Most csak olyan számokból áll az összes koncert műsora, amelyeket tényleg csak azok ismernek, akik tisztességesen, elmélyült odafigyeléssel végighallgatták az egész életművet. Régi, elfelejtett és újabb, de eddig kimaradt számok, demók, bónuszdalok, egyszóval tipikusan a B-oldalra került anyagok az elsőtől az utolsó percig. „Amíg egy együttesnek huszonnégy száma van, mindet el is tudja játszani egy koncerten. Hát a Tankcsapdának kétszáz van. Nem kell ezt túlmisztifikálni, egyszerűen nem lehet mindig úgy forgatni a bűvös kockát, hogy mindent tudjunk játszani” – mondja Fejes. És ennek még ez a turné sem vet végleg véget: még mindig maradtak olyan sosem játszott dalok, amelyeket ebben a tizennégy kisebb klubban sem tudnak eljátszani.

„A Tankcsapdában mindig is volt egyfajta kettősség: van, aki egy ilyen klubkoncerten a harmadik számnál kifordul a teremből, és nem is érti, mi van, és van olyan is, aki ilyenkor érzi jól magát, egy arénában meg fanyalog, hogy túl sok a rózsaszín csizmás, csinos csaj. Ez annyira hátrány, amennyire erény, mindenesetre mi igyekszünk kihasználni” – mondja Fejes. „Meg akartuk mutatni, vagyunk olyan erős zenekar, hogy a nem nagyon játszott dalainkból is össze tudunk állítani egy teljes, jó műsort” – szögezi le Lukács. „Mivel a die hard Tankcsapda-rajongók rendszeresen felemlegetik, hogy ez vagy az a kedvencük miért nincs soha a koncerteken, amúgy is be szoktunk építeni a műsorba olyan darabokat, amelyek nem kézenfekvőek, nem elvárhatóak. Később jött az ötlet, hogy miért ne csinálhatnánk egy olyan turnét, ami kifejezetten az ilyen dalokra épül: a műsor nagyjából felét szinte soha, a másik felét meg tényleg soha nem játszottuk még koncerten.”

Fejes azért gyorsan hozzáteszi:

De az kurva nagy faszság, hogy ezt az egészet a legkeményebb rajongók kérésére csináltuk volna. Most is ugyanúgy játszunk nyálas, popos számokat, mint mást.

Nem a »true« számainkat játsszuk, hanem egyszerűen az elhallgatottakat. És még ami most kimaradt, abból is simán kijönne egy Céoldal turné, vagy össze tudnánk állítani egy olyat is, amin csak a leggyorsabb, headbangelős számokat játszanánk, vagy olyat, amin csak szerelmes dalok vannak, vagy lehetne akár »Sidi szubjektív válogatása-turné« is, mondjuk abban benne lenne a Szólj már is.” Azt a labdát azért Lukács gyorsan leüti, hogy lesz-e tényleg Céoldal – nem lesz. „Ez egyszerűen egy stratégiai döntés volt: más zenekar ezt nem meri meglépni, mi meg igen.”

Az együttes tagjai azzal egyáltalán nem értenek egyet, hogy csak azért élveznék a mostani turnét, mert amúgy baromira unják, hogy folyton el kell játszani a Mennyország Touristot. „Senki ne gondolja, hogy kötelességből játsszuk az Azt mondom állj-t, mert játszotta a tévé, ezért muszáj elővenni. Persze, ezeknek a daloknak van egy tök hálás funkciója is, és ha playbackről »játszanánk« őket, akkor biztos tényleg unnánk” – magyarázza Sidlovics Gábor Sidi, a gitáros. „De amikor a koncerten megszólal az a dal, olyankor ott és akkor történik, ami történik, ott és akkor reagál úgy a közönség, ahogyan reagál, és ez az, amiért kurvára nem unalmas ezeket sem játszani. Szóval nem arról van szó, hogy végre kaptunk egy kis szabadságot, de aztán májustól megint szar lesz, mehetünk vissza húzni az igát.”

Ettől függetlenül azért benne van ebben a kezdeményezésben az is, amit Lukács már korábban is mondott az olyan, a Tankcsapda történetében már szokásosan szokatlan ötletekben, mint hogy a Párisi Nagyáruház tetején, a tetőteraszon vagy a Hungaroringen adjanak koncertet, vagy hogy kizárólag pár száz fős klubokban játsszák el az első négy lemez számait akkor, amikor az arénákban is telt ház lenne: hogy a zenekart is új impulzusok érjék, vagy erősebben fogalmazva, hogy legyen, ami ébren tartja őket. „Kell, hogy ne csak a közönség kapjon újdonságokat, hanem saját magunkat is mindig új kihívások elé állítsuk. Olyanok elé, amik jelzik, hogy

nem sima vendéglátós zenekar vagyunk, akik minden pénteken és szombaton elmennek a sarki kocsmába eljátszani a Szeretlek én, jöjj vissza hozzám!-ot úgy, hogy a zongorista keze már automatikusan leüti a billentyűket, neki meg már csak a konyakot kell innia hozzá”

– mondja Lukács.

„A Tankcsapda már elég régi, az ország meg elég kicsi, bejártuk már minden zegét-zugát. Ahhoz, hogy újat tudjunk mutatni, kell valami, ami izgalmas. Én tényleg szeretem 26 év után is A legjobb mérget játszani, de azért motivál, ha újra meg kell tanulnom a régi számokat, vagy épp az újakat újratanulni. Láttad, a koncert előtt ma is vagy négy-öt számot bepróbáltunk a színpadon, pedig ez a kilencedik koncert a turnén, rég készen kéne lennünk, de mégsem vagyunk.” „Van olyan nóta, aminek most először fogom jól lezárni a végét, és egy hétig fel se tűnt, hogy rosszul csinálom” – toldja meg Fejes.

Amúgy is, Fejes szerint ők az egyetlen zenekar Magyarországon, akik tényleg elmondhatják, hogy 29 éve folyamatosan, minden szünet nélkül turnézzák körbe az országot, és adják ki az újabb és újabb lemezeket: „Rajtunk kívül itt senki nem beszélhet semmiféle jubileumról, mert mindenki vagy megszűnt és újraalakult, vagy tartott négy-öt-hat év szüneteket. És azt egy együttes nem teheti meg, hogy egyszerűen csak tolja felfelé az árait, ahhoz ki is kell találni valamit.

És mi igyekszünk ezt a zenénkkel megtenni, és nem mondjuk arról beszélni a sajtóban, hogy hány pornós kurvát kúrtunk meg.

Mi csak a Tankcsapda körül gerjesztünk olyan hullámokat, ami fenntartja az érdeklődést. Egy amerikai zenekar, ha széjjelturnézta az országát, egyszerűen átjön Európába, aztán Ázsiába, és tök más impulzusok érik őket. Itthon ez nincs meg, még ha mi relatíve sokat is járunk külföldre, de fontos, hogy mindenkit érjenek új ingerek, mert sok magyar rockzenekaron észreveszem a vendéglátós fílinget, amikor már fáj megérinteni is a mikrofont.”

„Sok zenekar megy körbe-körbe, mint a veszett kutya, hogy megkeressék a pénzt, amire szükség is van. Ezt mi tudatosan igyekszünk elkerülni” – veszi át a szót Lukács. „Okos ember más kárán tanul. Szeretnénk elkerülni legalább azokat a buktatókat, amiket el lehet. Nyilván nem mindet lehet, és néha meg is kell égetned a kezedet, hogy rájöjj, a tűz forró, de legalább ha azt látjuk, hogy a szomszéd folyamatosan felgyújtja a házát, akkor mi nem rakunk tüzet a nappali közepén.”

Ettől függetlenül nyilván akkor járnának a legjobban, ha minden koncerten egészen biztosan eljátszanák a tizenöt legnagyobb slágert, és ezt ők sem tagadják, csak nem akarják ezt tenni. „Vállaljuk, hogy mindenből, amit csinálunk, mindig próbáltuk sikerben és lóvéban is a legtöbbet kihozni anélkül, hogy reggel, amikor tükörbe nézünk, pofán kéne köpnünk magunkat. És ez azzal is jár, hogy vállalunk ilyen koncerteket is, amiken mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem tudunk keresni, aki megnézi, hány kamionnal, hány mikrobusszal és hány emberrel jöttünk egy ekkora helyre, mint ez. És ezzel nem mentegetőzni akarok, mert pont lefosom, hogy ki mit gondol erről, úgyis mindig megkapjuk, hogy csak a pénzért csináljuk. Nekünk ez az életünk, folyamatosan próbáljuk emelni a színvonalat színpadképben és mindenben – most is egy tizenvalahány milliós befektetésre készülünk –, de azt senki ne várja el, hogy bukjunk rajta!

Úgy csináljuk a zenekart, hogy az elveink feladása nélkül a legtöbbet keressünk vele, és ha valakinek ez nem tetszik, kinyalhatja Sidi izzadt seggét a buli után”

– summáz Fejes.

A seggizzasztó buli, amiről szó van, a kiskunfélegyházi Rocktár nevű, egykori honvédségi szálláshelyből zenei klubbá alakult, kábé egy tágasabb nappali méreteivel vetekedő helyen készülődik éppen. Az ajtóban egy nagydarab figura magyarázza a többieknek, hogy „itt aztán biztosan nem lesznek pestiek”, de sajnos nem derül ki, hogy ez miért lényeges. A koncerten épp olyan vegyes a közönség, mint Tankcsapdán mindig: van, aki az anyukájától búcsúzik el az ajtóban, és vannak Lukácsnál idősebbek is. Nem nagyon hallani „Azt a mennyországosat játsszátok, vagy hazamegyünk!”-jellegű bekiabálásokat. És igazából semmit nem érezni, amitől más lenne a közönség számára ez a koncert, mint a többi Tankcsapda, mármint mindezt jó értelemben véve: a jelenlévők imádják az egészet, és nem tűnik úgy, hogy sokat kéne vakarniuk a fejüket, amikor elhangzik egy-egy olyan ismeretlenebb szám, mint a Nézz szét belül vagy a Hová lettek.

Hogy melyik a kedvenc béoldalas számuk, azt nem feltétlenül szeretnék elárulni, ahogy Lukács mondja, már csak azért sem, mert mindenki számára más jelent sokat, és ő nem akar semmit senki szájába rágni. Sidi mindenesetre rávágja a kérdésre, hogy bár ez változó, ő most éppen a 14 című számot szereti a legjobban játszani. „Olyan jó kis bólogatós, groove-os nóta. De lehet, hogy jövő héten már más lesz a kedvencem.” Fejes egyik kedvence a koncertekre újrahangszerelt Valaki, aki vagy a Ha zajt akartok!-ról. „Megmondom őszintén, több Tankcsapda-szám szarul lett meghangszerelve, és ha új köntösbe rakjuk ezeket, mint mondjuk korábban a Jugglert is, kurva jó új nótát lehet belőlük csinálni. Elkezdenek élni akkor is, ha eredetileg nem jött ki belőlük az a potenciál, ami bennük van.”

„Van pár olyan dal, amire annyira beindul a közönség, mint ha mittudomén, az Ez az a házat játszanánk. Mi sem gondoltuk volna, hogy ennyire népszerűek lesznek, de szerintem biztosan lesz ezek közül egy-két dal, ami a sztenderd koncerteken is rendszeresen elő fog bukkanni” – mondja Lukács. „De nemcsak a telt házból meg az ugrálásból lehet lemérni, hogy mennyire jó a buli” – teszi hozzá Sidi. „Nekem az egyik legnagyobb megerősítés az volt, amikor a vállaltan kiégett hangmérnökünk jött oda hozzánk, hogy hú, öcsém, ezek nagyon élvezik!”

De azért vannak túszok is, legyünk őszinték, akik pislákolnak, nem értik, mi újság, nincs egy szám sem azok közül, amikre vártak, megy a kamillázás, aztán eloldalognak a koncert végén.

De amikor az ember bevállal egy ilyen turnét, ezzel tisztában van” – mondja Fejes. Lukács hozzáteszi: „Mindenesetre igyekeztünk mindenki számára egyértelművé tenni, hogy miről lesz szó ezen a turnén. Hogy minél kevesebb túsz legyen.”