Beütött a nyár? Hűsítsd le magad!

Nekünk olyan érzés, amikor learaboznak, mintha egy magyart lerománoznának

2018.03.26. 13:59

Egyikük jelenleg a legfelkapottabb magyar producer, számait folyamatosan játsszák a rádiók, és milliós hallgatottságuk van Youtube-on. Másikuk egyelőre csak szűkebb körben ismert, de szép lassan kisebb kultusz kezd köré épülni, és most először mutatja meg magát a sajtónak. Lotfi Begivel és unokatestvérével, a Baba Aziz név mögé bújó Lotfi Árzsánggal beszélgettünk a magyar popzene helyzetéről, Iránról, a Fradiról, a West Balkán-tragédia utáni klubkultúráról, valamint arról, milyen egy dél-koreai betongyárban dolgozni.

Hogyan kerültetek Magyarországra?

Árzsáng: Én itt születtem.

Begi: Nyilván nem emlékszem, mert nagyon kicsi voltam. ‘79-ben kitört a forradalom Iránban, miközben az amerikaiak felfegyverezték Irakot, ahonnan szintén támadtak. A szüleim nem akartak egy kétfrontos háborúban élni, ráadásul az ottani vallásossághoz képest szabadabb, világibb felfogásuk volt.

Á: A nagypapánk nem volt vallásos, művészember volt.

B: Szobrász és festő volt.

Á: Meg restaurált meg hamisított.

B: Komolyan?

Á: Aha, abból is csinált pénzt, hogy ikonokat, replikákat készített.

B: Szóval a szüleink nem akarták, hogy ennyire vallásos rendszerben nőjünk fel, ezért eljöttek Iránból, amikor én olyan féléves lehettem. 1983–84 körül érkeztek Magyarországra, és akkor ugyebár még olyan rendszer volt, hogy nagyon nem lehetett továbbmenni. Drága nagyapánknak nem Magyarország volt a cél.

Á: Országról országra mentek kocsival, alapvetően Svédország lett volna a végcél. Aztán megérkeztek ide, a szocializmusba, ahol sokat ért a pénzük, olcsó volt a vodka, szépek voltak a nők, és Baba Lotfi úgy döntött, maradnak, és be is íratta az összes gyereket az iskolába, mert jött a tanévkezdés.

Milyen volt perzsaként felnőni Magyarországon? Begi, nálad láttam még régen, egy Fradi–Újpest-ellentéttel kapcsolatos, elfajuló  kommentvitában a Facebookon, hogy bizonyos emberek simán learaboznak.

B: Ja, ha valaki meg akar sértetni, akkor nyilván elkezd arabozni, de nekem soha semmi komolyabb problémám nem volt ebből.

Á: Kiskoromban kifejezetten izgalmas volt, hogy a névsorolvasásnál a tanár mindig megállt a nevemnél, a figyelem középpontjába kerültem, és érdekes voltam. Aztán 9/11 után volt olyan, hogy keverték ezeket a keleti, muszlim, arab, iszlám meg egyéb fogalmakat. Megpróbáltak húzni vele, de nem voltam vele húzható, ezért nem is volt semmi komoly. Ha gyenge gyerek lettem volna, akkor biztosan megvisel.

Begi, téged a Fradiban sem kezdtek ki, mióta feltűntél ott DJ-ként és a klub zenei embereként? Azért a magyar futballszurkoló nem feltétlenül a toleranciáról híres.

B: Soha nem volt semmi, de persze ebben az is közrejátszik, hogy évekig jártam ki nagy társasággal meccsekre, sokat voltam a B-középben is. Kicsit olyan ez, mint a mi kutyánk kölyke. Nem mondom, hogy nem volt kötekedés soha, de a Fradi általában mindig pozitív élményeket okozott nekem. Azóta meg zenei téren a Fradinak is dolgozom, aminek nagyon örülök!

Nálad, Árzsáng, kicsit érezni, hogy Baba Aziz karakterével mintha szándékosan játszanál rá a nem létező muszlim származásodra.

Baba Aziz-diszkográfia

Á: Ezt így nem mondanám ki konkrétan, de valóban van egy ilyen vonal. Inkább egy olyan karaktert játszom, amihez hasonló valamiért nincs Magyarországon. Talán csak a romák azok, akik büszkén vállalják a hátterüket a műveszetükben. Engem alapvetően vonz ez a vegyesség, szerintem Drake is azért annyira érdekes, mert egyszerre fekete, zsidó és kanadai háttere van. Külföldön egyre többször látni, hogy jönnek fel indiai vagy arab zenészek, például NAV, Ramriddlz, akik kifejezetten fekete műfajokkal próbálkoznak úgy, hogy kicsit belerakják a saját kultúrájukat is. Na, nekem ez tetszik, és kicsit ezt a vegyességet szeretném látni Magyarországon is.

B: Meg érted, mi perzsák vagyunk, ami egy teljesen eltérő kultúra az arabtól. Nekünk olyan érzés, amikor learaboznak, mintha egy magyart lerománoznának, vagy amikor keverik Budapestet Bukaresttel. Árzsi meg erre most kicsit rátesz.

Á: Igen, régen zavart, ha keverték de most már inkább vicces is, hogy én keverem meg ezt az emberek agyában.

B: Az én aprólékos munkámat ezzel cseszed szét, miután mindenkinek belevertem a fejébe, hogy nem arabok, hanem perzsák vagyunk.

A mostani iráni helyzetet mennyire követitek?

Á: Amennyire Európából tudom, szóval megnézem a Vox- meg Vice-cikkeket és -videókat erről, de kábé ennyi. Én egyáltalán nem kötődöm Iránhoz, mint Begi, nem is voltam még soha ott, és őszintén szólva elég távoli dolognak tűnik.

B: Nekem viszont kint élnek a szüleim, és mondhatni, napi kapcsolatban vagyok velük. Szoktam is járni Iránba, imádom az országot. Az a baj a mostani helyzettel, hogy Irán nagy nehezen megállapodott az amerikai kormánnyal, aminek köszönhetően mentesült egy csomó embargó alól. Elvárható lett volna, hogy ennek köszönhetően növekszik az életszínvonal, Irán elkezd fejlődni. Ehhez képest nem változott az átlagemberek számára semmi, miközben a rendszer tetején ülő vallási vezetők iszonyatos harácsolást végeznek. Nem csoda, hogy a rossz életszínvonal miatt elkezdtek tüntetni az emberek, aztán most már az egész vezetésből elegük van. Azért a szüleim mesélik, hogy egyelőre a tüntetések nem akkora volumenűek, mint ‘79-ben voltak. Kicsit amúgy az a bajom, hogy megint az olajról szól minden, és ott kavarnak a háttérben a nagyhatalmak, hogy betehessék a lábukat Iránba.

Hogyan kötöttetek ki a zenélésnél végül?

B: Egy ideig próbálkoztam különböző hangszerekkel, aztán megérkezett az MTV Magyarországra is, és végleg eldöntöttem, hogy ezt akarom csinálni. Már általánosban sulibulikon DJ-ztem, aztán ezt folytattam gimiben. Addigra otthon már elkezdtem zenéket összerakni a számítógépen. Apollo 440, Propellerheads, Prodigy, ezek voltak akkor a menő zenék, a Fat of the Land konkrétan megváltoztatta az életemet.

Á: Az nekem is. Szerencsére a szüleim és a két bátyám által nagyon sokféle zenébe bele tudtam kostólni Orftól, Janis Joplinon át a Radioheadig.

B: A Homework is nagy alap volt a Daft Punktól. Akkoriban olyan új dolgok jöttek, hogy nem is értettük, mit hallunk. Közben engem nem vettek fel egyetemre, és a szüleim fogorvosnak vagy mérnöknek akartak inkább, nem igazán támogatták a zenei ambícióimat. Azt mondták, hogy ha továbbra is ezt a dolgot akarom csinálni, akkor költözzek el, és oldjam meg magamnak. Szerintem amúgy blöfföltek, de végül tényleg elköltöztem. Akkoriban indult be a gödöllői rádió, ahol lett egy műsorom is, és innen indult el a Pulzar is (a 2000-es évek meghatározó elektronikus zenei online magazinja – a szerk.).

Magyarországon nem igazán volt ekkor egy rádió sem, ahol DJ-k élőben kevertek volna progresszív house-t, technót meg trance-zenéket, ezt kábé mi kezdtük el Gödöllőn, mert máshol nem hagyták. Ráadásul szerencsénk is volt, mert a stúdió közel volt az M3-ashoz, és sok DJ, aki Kelet-Magyarországra ment játszani, hazafelé általában beugrott hozzánk is pörgetni. Ebből jött az is, hogy akkor már legyenek külföldi DJ-k is, amiből jött a kapcsolatépítés, majd Collins barátommal megcsináltuk a Collins and Benhamet.

Emlékszem, egy ideig az egyik klipeteket elég nagy rotációban is játszották.

B: Persze, meg Mayday-himnuszokat és válogatásokat is csináltunk. Ez annyira beindult, hogy nagyon komoly külföldi kiadóknál jöttek ki a zenéink, olyan arcok pörgették a számainkat, mint Carl Cox vagy Richie Hawtin. Carl Cox kiadójánál jelent meg lemezünk, és rákerültünk a Global Undergorund válogatásra is, ami akkoriban azért elég nagy dolognak számított. Aztán egy idő után egyszerűen meguntam a technózást, túl monotonná vált.

Eleged lett a turnézásból?

B: Abból is, meg úgy általában kiégtem az egész műfajból. Az, hogy turnébuszban élsz, benzinkúton kajálsz, és mindenféle szállodákban ébredsz, az elején iszonyat buli, enyém a világ, bejött az élet. Egy idő után már nem volt benne semmi új, ugyanazokat a köröket futottam, újra meg újra.

Azért még így is éles váltásnak tűnik a Compact Disco.

B: Lehet, kívülről annak tűnik, de érted, én meg alapvetően metálos vagyok, soha annyi pénzt nem költöttem még egy zenekarra sem, mint a Metallica koncertjeire, miközben mellette most rádiós popzenét csinálok. Ez a kettősség mindig bennem volt. Még a Compact Disco előtt, a Collinsszal csináltunk egy számot, amiben Walkó Csabi énekelt, és elkezdte játszani a rádió. Én meg erre azt reagáltam: azta, ilyen amikor játszik a rádió? Aztán megjött az első jogdíj, és én is csak néztem, hogy életemben először elkezdtem pénzt keresni a zenémből rendesen. Bevallom, ez egy nagyon jó érzés volt, ez indított el a Compact Discóval. Ott megnyertük az itthoni eurovíziós selejtezőt, baromi sokat turnéztunk, külföldön is játszottunk, elvittük a Punnany Massif elől az MTV Music Awardsot itthon. Csak aztán ez is lecsitult, jött a Punnany, Halott Pénz, Wellhello hármas, aminek népszerűsége alapjaiban változtatta meg a hazai popzenét, mindenhol telt házas, sőt arénás koncerteket adnak. Nálunk pedig elkezdtek megszületni az első gyerekek, és elkezdtem visszatérni a DJ-zéshez. Végül ebből alakult ki a Lotfi Begi, és mondhatni, hogy kb. harminc év alatt három brandet építettem fel magamnak. Persze közben a Compact Disco is van, pont most jött ki a negyedik nagylemezünk.

Egyre több helyről hallom manapság, hogy ha rádiós zenét szeretnél, akkor Lotfi Begit kell keresned. Ezt te is tapasztalod?

B: Abszolút, de érted, én most per pillanat ebből élek. A zene lett a munkám főállásban, a kiadók nálam költik el a pénzüket, ha azt akarják, hogy egy dal rádiókompatibilis legyen. Persze ehhez kell Nagy Dávid barátom, aki StadiumX-ként konkrétan világhírű, ő az, aki igazán ért például a soundhoz, és gatyába rázza, amit én laptopon összerakok vagy fejben kitalálok. Most nagyon hiányzik egyébként az a fesztelen zenei élet és tét nélküli munka, mint korábban, hiszen ha egy kiadó azért hagy nálam rengeteg pénzt, hogy az előadó zenéje rádióba kerüljön, az nekem egy hatalmas teher.

Árzsáng, te Beginek melyik zenei korszakát bírtad leginkább?

Á: Emlékszem, hogy láttam a tévében a Begit a Collins & Benhammel és akkor már így bennem volt, hogy azért elég kemény, hogy ilyen zenével is be lehet kerülni a tévébe.

B: Pedig ezután nem sokkal volt egy korszak, amikor az Árzsi sokkal menőbb volt, mint én, konkrétan több bulija volt, mint nekem. Emlékszem, néztem egyszer egy ilyen RobotRock-partivideót talán a Dürerben, ahol ilyen iszonyatos veretés ment, locsolták a vodkát a csajokra, meg minden.

A 2000-es évek környéki french electro időszak sok szempontból az elmúlt húsz év egyik legjobb része volt a magyar klubzenében.

Á: Mi a french vonalba később kapcsolódtunk be. Budai gyerekek vagyunk, kábé sulibulikat csináltunk előtte, majd utána a Mentateraszon meg hasonló helyeken. Aztán elhívtak minket a Dürer Kertbe a Noise Night Life-okra fellépni, ami először a kisteremben volt, aztán eléggé kinőtték magukat részben a virális bulivideóinknak köszönhetően, hónapról hónapra ezrekkel többen jártak ezekre a bulikra. Iszonyatosan felpörögtek ezek az események, és pillanatokon belül eljutottunk oda, hogy 4000 gyerek akart bejönni.

A 2000-es évek közepe azért elég vad időszak volt, nem igazán nézték sehol, hogy ki mennyi idős, baromi olcsók voltak a belépők, és a közösségi média is éppen akkor kezdett elterjedni. Nem egyszer találkoztam én is olyannal, hogy a Hajógyárin 14 éves srácok isszák a forró vizet a mosdóban, mert direkt elzárták a hideget.

Á: Volt egy pont, amikor már annyi ember volt a bulijainkon, hogy féltünk, nehogy valami baj történjen, majd a végén inkább nem vállaltunk több fellépést Noise Nighton, helyette inkább két robotrockos srác által szervezett budapesti havi bulikon léptünk fel, illetve vidéken hétvégente kétszer-háromszor. Az a szomorú, hogy mi már hónapokkal ezelőtt fel se léptünk ott, a konkurencia mégis megpróbalta ránk kenni West Balkán-tragediát.

Mire gondolsz?

Noise Night Life

Egy ideig a főváros egyik legfelkapottabb szervezőcsapata volt a fiatalok körében 2010 környékén. Ők szervezték a három halálos áldozatot követelő bulit is a West-Balkánba.  

Amiből rendszeres félreértés történt, hogy a Noise Night Life egy buliszervező csapat volt, amelyet Kecskés Tamás vezetett. Szervezőként a NNL bulijaira rengeteg DJ-t, sőt komplett DJ-kollektívákat hívtak el, ilyen volt például a RobotRock is. Fontos leszögezni, hogy az eseményeken fellépő DJ-k nem vettek részt a szervezésben, nem dolgoztak együtt Kecskéssel, ők csak fellépőként vettek részt az eseményen.

Á: Fiatalok voltunk és hülyék, mi okosan magunktól és időben abbahagytuk a Noise Night Life-on való fellépést, ennek ellenére mégis ránk akarta kenni az egészet a Palotai Zsolt. Palotai mondjuk sosem szimpatizált velünk, mert azt látta, hogy laptop-DJ-k vagyunk, MIDI-kontrollert nyomkodunk, nem bakelitről játszunk, és fiatalok vagyunk.

B: Sajnos ez a normális. Itthon általában a fiatal feltörekvő generáció nem sok segítségre számithat az öregektől. Bár én mindig jó kapcsolatban voltam az öreg Palotaival.

Á: Azért sem szeretett minket, mert a RobotRockból két srác dubstepbulikat is csinált szerdánként (Palotai bulijának, a REWIND-nak volt az állandó napja a szerda – a szerk.). Annak ellenére sem szeretett meg minket, hogy sokszor találkoztunk, mindig kedvesen köszöntünk neki, leültünk kétszer is beszélgetni vele, de valamiért nagyon beakadtunk neki. 

B: Palotai pont játszott azon a tragikus West Balkán-bulin. 

Á: Az a baj, hogy a NNL szervezése egy idő után eléggé elszállt, és rengeteg pénzt akartak csinálni, és mint a vágóhídon, próbáltak minél több embert benyomni a bulikba. Végül akkor égtem ki az egészből teljesen, amikor két hónappal a tragédia után lejött egy nagy megmondó Quart-interjú Palotaival a West Balkánról, amiben nagyon nem volt tisztességes velünk. Azt tudni kell, hogy a tragédia után nyilvánvalóan lőttek az egész Noise Night Life-nak, és valószínűleg attól félt, hogy majd mi kerülünk a helyükre a RobotRockkal, ezért szó szerint elmondott minket minden rossznak, gyakorlatilag megrágalmazott minket. Annyira undorítóan érződött rajta, hogy ezt direkt csinálta, de mi tapasztalatlanok voltunk, és próbáltunk egy kulturált válaszlevéllel reagálni, de hiába, addigra elültette az emberek agyában, hogy a RobotRock és a tragédiáért felelős Noise Night Life ugyanaz. Innentől kezdve mi már hiába mondtuk, hogy ez így konkrétan hazugság. Nekem óriási csalódás volt, hogy ilyen öreg arcok, akikkel mindig tiszteletteljes voltam, így viselkednek. Ezt kurva sokáig emésztenem kellett, és a motivációnkat is eléggé eltiporta, ami szép lassan a RobotRock megszűnéséhez is vezetett.

B: Sajnos én már ekkorra megtanultam, hogy ebben az iparágban is igaz, hogy az erősebb kutya baszik. Korábban szerveztem koncerteket az egykori Wan2 fesztiválra, a régi Zöld Pardonba meg a Hegyaljára is, érted, a Motörheadet kétszer is én hoztam el, de én bookoltam a Sepulturát és az Anthraxot is. Aztán eljön az a pont, amikor versenyhelyzetbe kerülsz más szervezőkkel, fesztiválokkal, ami eléggé emberpróbáló és stresszes dologgá válik. Én inkább a zenélést választottam, de nagyon sok tapasztalatot szereztem így is. 

Kicsit tanulságos összerakni, hogy ma már se West Balkán, se Hegyalja, és a tragédia óta voltaképpen a klubélet is atomjaira hullott.

B: Ma konkrétan nincsen klubélet. Emlékszem még arra az időszakra, amikor hétről hétre hozták a nagy neveket a Home Clubba vagy a Pachába.

Megszűnt a teljes Hajógyári-sziget, lebontották a Kultiplexet, a Merlin üresen áll, és még bőven lehetne sorolni csak a fővárosi helyeket.

B: Most az megy, hogy a városban romkocsmák romkocsmák hátán, az üzletvezető meghívja a DJ-t, és megmondja neki, mit játszhat, mit nem, és ad érte 30 ezer forintot. Én konkrétan nem vagyok hajlandó lejjebb adni a gázsimból, inkább nem megyek fellépni, mert amikor azt mondja, hogy a te gázsidból megveszek három másikat, akkor azt mondom neki, hogy rajta, vegyél három másikat. Pesten most nagyon elszomorító a helyzet, ki lehet mondani, hogy nincs klubkultúra. A mai fiatalok nem tudják már, milyen az, amikor egy klubban jó a hangtechnika, jó a fénytechnika, és minden adott ahhoz, hogy reggel hatig eldobd az agyad.

Árzsáng, és akkor te a RobotRock után el is tűntél?

Á: Dehogy! Nekem már a RobotRockkal párhuzamosan volt több mellékprojektem,  gyártottam a zenéket otthon, csak ebben a veretésben nem voltam soha sem jó. Tropiic, majd később High Love néven írtam zenéket és producerkedtem másoknak is.

Viszont a te zenéd a Begiéhez képest nem igazán tűnik anyagilag jövedelmezőnek a magyar piacon.

Á: Ez így van, de nem is ebből akarok megélni. Nem tudok olyan zenét csinálni, ami kielégíti a magyar embereket, közben meg külföldre nehéz, mert ahhoz meg csak magyarok vagyunk.

B: Ez hülyeség, szerintem neked még bele is férne próbálkozni, mert fiatal vagy.

Nálad kicsit azt is érzem, hogy mintha direkt nem akarnál több figyelmet magadra a vonni a Baba Azizzal.

B: Nem én mondtam!

Á: Értem ezt, miért mondjátok, és másoktól is megkapom, de igazából ez belülről másként működik. Nyilván szeretnék cikkeket, szeretnék videóklipet és félmilliós nézettséget, de közben nem nézik meg még tizedannyian sem. 

B: Jó, mert ez a műfaj még borzalmasan a föld alatt van itthon.

Ahogy hallom, egész sokan csesztetnek élő fellépéssel is, de nem igazán van kedved hozzá.

Á: Azt azért nem vállalom, mert sehol nincs még a projekt. Most lenyomhatok a budapesti hipsztereknek egy fellépést, ami kurva vicces, meg mindenki felrakja az Insta-sztoriba, hogy aztán 24 óra múlva elmúljon az egész. Inkább kivárom a nagyobb lehetőségeket, meg hogy játsszon a rádió, illetve hogy legyen még több videóklipem.

B: De nincs olyan rádió, ami játszana.

Á: Ha befutna valamelyik szám, akkor tuti lenne. Csak először organikusan kell elérni, hogy egyre többen hallgassanak az interneten.

B: Amikor először átküldte a klipjét, akkor legalább négyszer végignéztem egymásután, annyira a hatása alá kerültem. Ezt csak azért mondom, mert A&R-ként (artists and repertoire, vagyis aki a tehetségek felfedezésében és gondozásában vesz részt egy kiadónál – a szerk.) is dolgozom a Universal kiadónál, és a klip után mondtam neki, hogy te ide figyelj, most adok neked egy Universal-lemezszerződést. Bent is mutattam a kiadónál, és ott is el voltak ájulva tőle. Persze azt is értem, hogy Árzsi nem felhájpolva akar ismert lenni, hanem szép szisztematikusan építkezve. De van egy aranyközépút a toroklenyomás és az apró lépések között.

A klipre kicsit visszatérve: ha jól tudom, csak odajegyet vettél Ázsiába, és hónapokig nem is jöttél haza. Miért?

Á: Alapból rajongok a keleti kultúráért, ételért, emberekért, mindenért, és a két hülye bátyám kitalálta, hogy elmennek karácsonykor szörfözni Balira, én meg velük tartottam. Csak aztán nem jöttem haza, mert kicsit élni, turistáskodni akartam Ázsiában. Aztán amikor elfogyott a pénzem, akkor találnom kellett valami melót, DJ-zgettem, étteremben dolgoztam, meg, Dél-Koreában egy betongyárban dolgoztam két hónapot. Életem legjobb élménye volt.

Két hónapot lehúzni egy betongyárban?

Á: Öt órára volt Szöultól, öt órára Puszantól,  a két nagyvárostól, szóval konkrétan a semmi közepén dolgoztam két hónapon keresztül úgy, hogy a koreaiak arra felé nem nagyon tudnak angolul, mindenki csak mutogatott nekem. Annyira szürreális volt az egész, hogy imádtam. Igaz, kemény fizikai munkát végeztem napi tíz órában, de Magyarországhoz hasonlítva szomorú, hogy ezzel nettó 550 ezer forintot kerestem úgy, hogy az étel és szállás fizetve volt még pluszba, szóval ebből a pénzből utaztam Japánba.

Begi, neked mennyire jön jól anyagilag, hogy a Youtube-on vannak tízmillió fölött járó zenéid?

B: Ez azért jóval összetettebb, mert ugyebár most ahol ülünk, az étteremben, itt is kell fizetni havi 30 ezer forintot az Artisjusnak, hogy játszhass zenét felvételről, szóval nem igazán lehet a jogdíjakat csak a Youtube-ra lebontani. De ha érdekel, a legnagyobb jogdíjbefizető a Sláger TV ma Magyarországon.

Á: Oda hogyan lehet bekerülni?

B: Szerintem simán. És itt jön képbe, hogy miért kell még 2018-ban is kiadó.

Á: Nekem egyetlen vágyam van, hogy Ogli G-vel csináljak egy közös számot klippel, ami megy mindenhol.

B: Ezt mondom, hogy ha csinálsz egy jó számot, az felfut a Youtube-on, akkor már azért lehet kis pénzt keresni, csak aztán el kell juttatni a rádiókhoz, tévékhez. Nézd meg például a Mr. Missht, iszonyatosan népszerű, milliós nézettségei vannak, tömve vannak a fellépései, miközben nem játssza őt sem a tévé, sem a rádió. Egyre inkább azt lehet ma észrevenni, hogy azok az új előadók tudnak erős rajongói bázist felépíteni, akiket nem játszik a rádió, és ez baromi érdekes és egyben kicsit szomorú is. De érted, csak az őszinte és hiteles jön be a magyaroknak, azzal nem érsz el semmit, ha kibérelsz egy villát Biatorbágyon, és dobálod a pénzt, mert azt hiszed te vagy a DJ Khaled, és utána meg BKV-val mész haza. Ez nem fog soha működni.

A Rádió 1-en van is egy műsorod, éppen ezért érdekelne, hogy te hogyan látod a jelenlegi rádiós piacot, kifejezetten abból a szempontból, hogy mintha pár évvel ezelőtt teljesen lemondtak volna az itthoni adók a friss magyar zenékről. 

B: A legtöbb, ma már az Akváriumban teltházazó zenekar a Petőfi Rádiónak köszönheti a sikerét, de most nagyon úgy néz ki, hogy ez a folyamat erősen megakadt. Ugyanakkor a Rádió 1-en is egyre több magyar zenét lehet hallani, de ezeknek inkább a modernebb műfajnak kell megfelelniük.

Mondj a Margaret Islanden kívül olyan zenekart, aki még a nagyjából vállalható Petőfi Rádión kapaszkodott fel?

B: Nincs már ilyen, de a Margaret Islandnek egyébként a Class FM is jót tett, amikor a Csillagtalant napi négyszer játszották. Látod, ha egy rádió a magyar zenét koncepciózusan, napi négyszer játssza le mondjuk, az biztosan el fog jutni az emberekhez, és segít az iparágon. Ez nagyjából teljesen megszűnt, pedig az emberek még hallgatnak rádiók.

Azt el tudjátok képzelni, hogy ketten egyszer valami közös zenén dolgoztok?

Á: Én amúgy bármit el tudok képzelni.

B: Szerintem most még korai lenne, de én nagyon szeretnék a későbbiekben egy közös dalt.

Árzsáng, közben nemrég kiadtál egy új számot, méghozzá rekordidő alatt. Kiraktunk az Indexre egy posztot egy csirkedobálós rapvideóról és egy másikról, amiben szintén tyúkok vannak a középpontban. Mire egy-két nappal később kijött egy közös számod ezzel a két sráccal, aztán egy nappal később egy klip is. 

Á: Konkrétan pár óra alatt kész volt az egész, aztán besétáltam egy Apple-boltba, egy teszttelefonon megcsináltam az animojis videót, airdroppal rátoltam a telefonomra, és kész is lett a dalhoz a klip.

B: Dehát ez a lényeg, hogy ez a színtér mindent megcsinál magának, tök DIY az egész, egy új vonal.

Á: És ha belegondolsz, egy ilyen dal és klip pont annyira értékes, mintha több millió forintból forgattál volna egy klipet; mert ha jó a szám, akkor ugyanúgy megnézik sokszor Youtube-on, mintha drága klip lenne hozzá. De közben fura is az egész, mert lehet, hogy pár óra alatt megvan a klip és a dal, de pont ennyi ideig fogja az embereket érdekelni. Vicces.

B: Nagyon durva, ha belegondolsz, hogy ma már tudsz úgy csinálni másik két emberrel egy közös számot, hogy az ország három pontján éltek, és sohasem találkoztatok. Érted, az iparág bizonyos része teljesen indokolatlanná vált, hiszen egy iPhone-nál bárki tud videózni.

Begi, te kiadói szemmel látsz annyi potenciált a Baba Azizban, hogy befuttatható legyen itthon?

B: Persze. Mondom, annyit szóltam korábban Árzsihoz, hogy tessék, itt van egy Universal-szerződés neked, és gondold végig. Azt még hozzátettem, hogy ha nem az unokatestvérem lennél, akkor addig baszogatnálak mindennap, ameddig alá nem írod.

Á: Én nyitott vagyok.

B: Mivel rokonok vagyunk, ezért nem foglak ezzel nyaggatni állandóan, de tudd, a Baba Aziz projektre van neked egy szerződés.

Á: Ha nem hal meg projekt ,és kicsit építkezem, akkor biztos jobb szerződési feltételeim lesznek.

B: De ez hülyeség, Árzsi, olyan nincs, hogy most nem szerződöm le a Fradihoz, majd csak kicsit később. Egyébként is, Spotifyon fent van Baba Aziz?

Á: Nincs, de most már lesz.

Ne maradjon le semmiről!