Miért kell mindig szőrteleníteni?

2018.04.11. 15:07

Mennyire határoznak meg egy embert a társadalom által ráaggatott címkék? Miért kell egy nőnek állandóan szőrtelenítenie? Miért tabu a menstruáció? Hol végződik a szexi, és hol kezdődik az ízléstelen? Burkoltan ugyan, de ezeket a kérdéseket (is) feszegeti a Musica Moralia néven alkotó Meggyesházi Éda legelső hivatalos klipje, amit a Stenken lehet először látni.

A mesés zenei világot teremtő, főleg folkból táplálkozó énekes-dalszerző 2016-ban adta ki Hell Is Coming Home című második albumát, amelynek fő hangszere ugyan a cimbalom volt, a lemez Architect című számában azonban egy öreg elektromos orgona szól. Ez a dal kapott most minimalizmusában is nagyon szép klipet a Színház- és Filmművészeti Egyetem két hallgatójától, Fecske Florától és Galambos Esztertől, akik a gender témájával foglalkozó videóban olyan embereket mutatnak be, akik valahogyan kilógnak a sorból.

"Az Éda dalára készült klip koncepciója abból indult ki, hogy születésünktől fogva megannyi címkét büszkén viselünk, ugyanakkor rengeteget fájdalommal, teherként, bélyegként cipelünk életünk során.

Az egyik legfontosabb ezek közül a születésünk pillanatában ránk aggatott nemünk, amely egyben a sorsunkat is meghatározza.

Ezt a kérdéskört szerettük volna a maga nyers valóságában, stilizált, minimalista, a valóságtól elemelt képi megoldásokkal, a színeket szimbólumként használva ábrázolni" – árulta el a klipről a rendező Fecske Flora és az operatőr Galambos Eszter, akik a fejekben kialakult sztereotípiákat kreatív módon, iróniával próbálták megpiszkálni.

Az Architect szerzője, Meggyesházi Éda a videó megjelenése kapcsán a dal üzenetéről is beszélt. "A dal az apaságról és arról a védelemről szól, amit csak ők tudnak adni; ez a védelem egyben a férfiakhoz való hozzáállást is jelenti nekem. Ez részben megalapozza a gyerekekben a jövőbe vetett bizalmat, s azáltal, hogy az ember megtanul bízni, később megtalálja a helyét a világban" – mondta a Musica Moralia néven alkotó zenész, aki az első koncertjét mindjárt Berlinben adta, majd több külföldi városban is fellépett, Budapesten csak később kapott koncertlehetőségeket.

Meggyesházi Éda közben már az új albumát rögzíti, amely a Klinik gondozásában jelenik majd meg, legközelebb pedig április 12-én, csütörtökön, koncertezik majd a Jazzékiel vendégeként a budapesti Instantban.

Ne maradjon le semmiről!