Nem tudjuk, hogy mi okozta Avicii, azaz Tim Bergling 28 éves dj és zenei producer halálát, és jó eséllyel egy ideig nem is fogjuk megtudni. A haláláról beszámoló közleményben a menedzsmentje azt írta, hogy nem fognak újabb közleményt írni az ügyben. Így hosszú ideig csak a találgatás marad az üggyel kapcsolatban. A rendelkezésre álló interjúkból és dokumentumfilmekből megpróbáljuk összefoglalni, hogy mi történt a svéd fiatalemberrel, aki a hosszú éveken keresztül volt meghatározó figurája a popzenének.
Ománban halt meg, ezt biztosan tudjuk. Maitrai Joshi egy helyi dj az, aki találkozott vele nem sokkal a halála előtt, és erről beszélt a Times Of Oman című lapnak. Azt mondta többször találkozott Aviciivel, aki meg is dicsérte, azt mondta neki, hogy kedveli a zenét, amit játszik.
Közös képet is készítettek, ez az egyik utolsó róla, ami jelenleg nyilvánosságra kerül. Bergling azt is mondta neki, hogy szeretett volna Ománból minél többet látni, míg ott tartózkodik.
A helyi dj beszámolója szerint Bergling egyáltalán nem tűnt betegnek.
Az iskolából kilépve azonnal sztár lett
Alig volt 18 éves, de már turnézni kezdett, Miamiban volt az első klub, ahol játszott. Innen elég hamar eljutott oda, hogy fesztiválokon egyszerre több tízezer embernek játsszon és ő legyen a világ harmadik legjobban fizetett dj-je. Erre azt mondta, hogy a legjobb dolog látni, ahogy tömegek éneklik a dalait és reagálnak arra, hogy éppen mit csinál. Ez szinte függőséget is okoz, mondta egy interjúban.
Mikor elkezdett zenével foglalkozni, akkor először csak house blogokon lógott, inspirációt keresett és utána szedte össze a bátorságot ahhoz, hogy ő is küldjön ezeknek az oldalaknak dalokat. A menedzsere, Ash Pournouri, egyszerűen csak Facebook üzenetben kereste meg miután rátalált a zenéjére. A közös munkájuk kezdete fontos lépcső volt a karrierjében.
Ekkor még nem is igazán tudta, hogy hogyan kell dj-zni, hiszen elsősorban azzal foglalkozott, hogy a laptopján dalokat rakjon össze. "A dj-zésben a legnehezebb azt megtanulni, hogy a világon a különböző közönségek, miben térnek el egymástól és hogyan kell hozzájuk alkalmazkodni. " - mondta erről.
Saját bőrén tapasztalta meg, hogy Ibiza veszélyes
A nevét a buddhista pokol legmélyebb bugyráról kapta. Mikor arról kérdezték, hogy miért ezt választotta, akkor azt mondta, hogy egy barátja említette neki először, valami teljesen más témával kapcsolatban és mikor MySpace nevet kellett választania, akkor minden foglalt volt, az igazi neve is, úgyhogy ezt választotta és azóta már nagyon megszerette.
Menedzsere korán észrevette, hogy Bergling gyors felemelkedése milyen veszélyeket hordoz magában. "Tim egyenesen az iskolából érkezett, nem igazán ismerte a határait, és én sokkal jobban aggódtam az egészsége miatt, mint ő. Mindig kérdeztem, hogy tényleg akarod ezt a nagyon húzós beosztást, arra gondoltam, hogy beiktatnánk egy kis szünetet, amire azt mondta, hogy nem kell, bírni fogom. Egy fiatal előadónak szüksége van valakire, aki helyette is vigyáz rá, hogy rászóljon mikor hagyja abba a bulizást és tartson egy kis szünetet." - nyilatkozta még 2012-ben Pournouri.
Későbbi interjúkból viszont úgy tűnt, hogy nem igazán sikerült megtalálni az egyensúlyt a pihenés és a turnézás miatt. Erről a GQ-nak maga Avicii azt nyilatkozta:
Utazol a világ körül, gyakorlatilag egy bőröndből élsz. Akárhova mész, ott ingyen alkohol vár, kicsit furcsa is, ha nem iszol. Így aztán szokás lett belőle, mert szükséged van rá, hogy nagyobb önbizalmat és magabiztosságot meríts belőle, aztán nagyon könnyen hozzászoksz és függeni kezdesz tőle.
A GQ róla írt portréja nagy vihart kavart, a dj utána hosszú Facebook-üzenetet írt azzal kapcsolatban, hogy az író elfogultan állt hozzá, illetve az EDM világhoz. Ennek ellenére ő is többször beszélt arról, hogy milyen veszélyes tud lenni ez a világ.
Mike Posner, I Took A Pill In Ibiza című száma arról szól, hogy az énekes csak azért vett be drogokat, hogy lenyűgözze Avicii-t. A dal megmutatja az Ibizán, Miamiban kialakult féktelen bulizásra épülő világ árnyoldalait. Ezt maga Avicii is elismerte, aki szerint nagyon könnyű hozzázokni az ilyen bulikhoz.
Előbb-utóbb az ember magányos lesz és eluralkodik rajta a szorongás, amitől az egész mérgező lesz.
- mondta erről a Rolling Stone-nak adott interjúban.
Tudta, hogy a turnézás nem neki való
Készült róla egy dokumentumfilm, ami idén tavasszl került fel a Netflixre. A True Stories bemutatta azokat a helyzeteket, amik miatt úgy döntött, hogy inkább befejezi a turnézást. Ennek részei olyan pillanatok, amikor nagy fájdalmai vannak a hasnyálmirigy-gyulladása miatt, viszont ennek ellenére a promóterek igyekeznek meggyőzni arról, hogy folytassa a turnézást.
A turnézás annyira megviselte, hogy ezek után mások fellépéseire sem tudott elmenni és először csak az otthoni zenehallgatáshoz is erőt kellett vennie magán és idő telt el ahhoz, hogy újra élvezni tudja a zenét, mint egy rajongó és nem mint egy dj/producer.
A dokumentumfilmben arról is beszél, hogy ráébredt introvertáltságára, illetve arra, hogy egyre többen vannak manapság olyanok, akik nem tudnak mit kezdeni a saját érzelmükkel. Saját elmondása szerint az is a turnézás befejezése mellett szólt, hogy végre jobban megtanulja kezelni a saját érzelmeit.
Ezek után annyira nem volt meglepő, hogy 2016-ban tényleg visszavonult a turnézástól. A zenekészítést viszont soha nem hagyta abba.
Mikor visszavonultam a turnézástól, mindenki azt hitte, hogy ennyi volt. Pedig valójában csak visszamentem oda, ahol ennek az egésznek még volt értelme. A stúdióba. Ez valami újnak a kezdete
- írta honlapján azok után, hogy 2017-ben kiadta az új EP-t Avīci névvel, amin olyan közreműködők voltak, mint Aluna George, Rita Ora, és Sandro Cavazza. Ez szép sikereket hozott a számára, például a múlt héten jelentették be, hogy a Billboard Music Award zenei díjátadón jelölték a legjobb dance/elektronikus album kategóriában.
2017-ben sem tűnt úgy, mint aki a traumatikus élmények ellenére örökre hátat akar fordítani a zenélésnek, viszont arra rájött, hogy elsősorban zenét kell írnia és nem turnéznia a világ körül. Szerette volna elkészíteni karrierje legjobb albumát. Az EDM-lufi kipukkanására ő is számított, erről azt mondta, hogy igyekszik távol tartani magát a kifejezéstől és a közegtől, és a stúdióban töltött idejét is igyekezett arra felhasználni, hogy a különböző műfajokról minél többet tudjon meg.
A magyarok is imádták
Avicii többször járt Magyarországon, először 2011-ben lépett fel Budapesten a Sportmax-ban. Utána visszatért a Sziget és a Balaton Sound fesztiválok headlinereiként. Az Indexnek a Balaton Sound-on adott interjút, ahol elmondta, hogy honnan ered a neve, illetve azt is, hogy legszívesebben a Coldplay-jel dolgozna együtt, ami néhány évvel később meg is valósult.
2013 a Magyar nagydíjat megelőzően a Burn meghívására járt Magyarországon, ahol egy nagyszabású eseményen fel is lépett, amit a Lotus Forma-1 csapat szervezett, akikkel hosszabb együttműködésben is állt, egy dalt is szerzett Speed néven a csapat és rajongói számára.
Rovataink a Facebookon