Beütött a nyár? Hűsítsd le magad!

Csődvédelembe menekül a hangszeripar Ferrarija

2018.05.02. 11:42

Csődvédelmet kért a világ leghíresebb, a klasszikus rockzene legtöbb nagyágyújának kedvenc gitárgyártó cége, a Gibson. Így a cég hitelezői vezethetik át a vállalat vezetését - jelentette be május elsejei közleményében a Gibson.

Arról, hogy hogyan jutott csődközelbe a világ legelismertebb, milliárd dolláros bevételű gitárgyártója, korábbi cikkünkben részletesen írtunk: közrejátszott a folyamatban az is, hogy világszerte csökkennek a zeneszerszám-eladások, de az is, hogy a cég megvásárolt egy csomó kisebb vállalkozást is az elektronikus zenei piacon vagy akár a mikrofongyártókig, és bár a gitáreladásaik továbbra is elég jól mentek, ezek a cégek csak vitték a pénzt. De érte kritika persze magukat a gitárokat is, a gyakori lehangolódások vagy a "szentségtörő" elektronikus hangolórendszer miatt.

A csődvédelemre azért volt szükség, mert mostanra félmilliárd dollárnyira duzzadtak a cég adósságai. A megállapodás keretén belül a vállalat hitelező 69 százalékával meg tudott egyezni, így a cég irányítása az ő érdekeik szerint módosul, a 875 szakembert foglalkoztató munkahely megmentésére pedig 135 millió dolláros alapot hoznak létre.

Az átstrukturálás után a tervek szerint a cég sokkal inkább fő erősségére, a hangszergyártásra fog fókuszálni, hogy újra sikeresen tudjon majd működni. Henry Juszkiewicz, aki 1986-ban vette meg a céget - hogy megmentse a csődtől - leszögezte: a változásokat már 12 hónapja készítik elő, de mindebből a vevők semmit nem fognak érezni.

Ne maradjon le semmiről!