Beütött a nyár? Hűsítsd le magad!

Milliók látták, de még senki sem érti a vérgőzös Amerikát

thisisamerica cover
2018.05.09. 15:32

Már akkor érezni lehetett, amikor megjelent . Childish Gambino (azaz a színész/rendező/énekes Donald Glover) új száma és klipje, a This Is America pár nap alatt majdnem ötvenmilliós nézettséget hozott össze a Youtube-on, amivel az amerikai listák szerint a videómegosztó első számú trending klipje lett. Még Magyarországon is befért a toplistába. És ez elég nagy szó ahhoz képest, hogy nem egy limonádé latinpop-dalról van szó, vagy egy olyan klipről, amiben egy duci koreai lovaglást imitál, hanem egy félmeztelen, szakállas őrült legépfegyverez egy teljes gospelkórust, agyonlő egy gitárost, lemásol afrikai táncokat és virális videók koreográfiáját, majd a végén rágyújt egy cigire. Mindezt olyan tempóval és rétegekkel, hogy a This Is America megkívánja az újranézést. Trent Reznor állítása szerint már alig bír klipeket végignézni, de ezt ötször sikerült egymás után.

Kik csinálták ezt a klipet?

Mivel a legtöbb videóklip ugyanúgy egy kollaboráció eredménye, mint egy film, nézzük sorban. A főszereplő és a szám előadója Donald Glover, akit lehet ismerni egy csomó nagyon népszerű dologból: ő volt a Community című sorozat egyik szereplője, most pedig a Han Solo-filmben játssza majd a későbbi árulót, a fiatal Lando Calrissiant. Feltűnt színészként a legújabb Pókemberben is. Miközben van egy ezzel teljesen párhuzamos zenei karrierje is, Childish Gambino néven először egy csak félig-meddig komoly rapprojektet vitt, majd 2016-os Awaken, My Love! című lemezével átnyergelt a funkra. És a színészi és zenei karrierje még mindig nem minden: Glovernek van egy saját sorozata is, a kallódó harmincas fekete fiatalokról néha teljesen abszurd módon mesélő Atlanta.

Ebben a sorozatban egy állandó alkotótársa a rendező Hiro Murai, aki a This Is Americát is rendezte. Murainak egészen meghökkentő vizuális stílusa van – az Atlanta promóit például rendszeresen visszafelé vették fel, és előrefelé játszották le, mint az Egészséges erotikában. Murai nem kizárólag Glover alkotótársa, önállóan rendezett már videóklipet a Queens Of The Stone Age-nek, az A Tribe Called Questnek, sőt még David Guettának is. A klipjeit itt lehet megnézni.

De a rendező és a főszereplő mellett muszáj megemlíteni egy harmadik alkotót, aki nélkül ez a klip egészen biztosan nem lenne ilyen: Sherrie Silver, ruandai származású koreográfus. Silver már önmagában egy Youtube-sztár, többmilliós nézettségű videóit érdemes megnézni, ahogy Ugandában, Ruandában vagy éppen New York közepén táncol úgy, hogy a különböző afrikai stílusokat vegyíti. Silver nemcsak egyszerű táncos, hanem komplett karitatív szervezet: Afrikában hajléktalan gyerekeknek nyit otthont, iskolákat újíttat fel, továbbképzéseket szervez függőknek.

A videóit Glover egyik rokona mutatta meg a zenésznek, így jött a felkérés. Silver a klip befutása után egy interjúban elmondta, hogy

azt próbáltuk megmutatni, ami történik a világban. Nemcsak Amerikában, hanem az egész világon. Egy kis örömöt akartunk belevinni az őrület közepébe.


Silver – aki maga is szerepel a klipben táncosként – szoros együttműködésben dolgozott Gloverrel és Muraival, a főszereplő táncában pedig egyesülnek az afrikai és amerikai motívumok, szerepel bennük a dél-afrikai gwara gwara és az úgynevezett „shoot dance” is, ami egy tavalyi virális videótól lett híres. A cél az volt, hogy legyen koreográfia, de ne legyen tökéletes, a háttértáncosok sem tökéletesen másolják le a főszereplő mozgását. Annak ellenére, hogy Silver maga is fontos kreatív szerepet töltött be, lövése sincsen arról, hogy a klip egészen pontosan miről szól. Szerinte erről Glovert kellene megkérdezni, aki még nem szólalt meg.

De a koreográfus elmondta, hogy nagyon tetszik neki az ötlet, hogy a tánc elvonja a figyelmet arról, ami a háttérben történik, bár ő jobban szereti a kontraszt szót a figyelemelterelés helyett.

A videó egyébként éppen akkor jelent meg, amikor a Saturday Night Live című szkeccssorozat epizódjában Glover volt a műsorvezető és a zenés vendég, a This Is Americát pedig előadta a műsorban is. Annak az előadásnak kisebb volt a visszhangja, de visszaköszönnek benne a videóklip bizonyos elemei. Ezt is Silver koreografálta.

Azt is muszáj megemlíteni, hogy hiába Childish Gambino néven jelent meg a szám, a műfajtól egészen szokatlanul, csak pár mondat erejéig tűnnek fel benne olyan kortárs rapperek, mint Quavo (a Migosból), 21 Savage, Young Thug, Slim Jxmmi (a Rae Sremmurdból) vagy a már emlegetett shoot dance-szel elhíresült Blocboy JB.

Jó, jó, de miről szól egyáltalán?

Huh. Egyszerű lenne lesöpörni a szám címével, és annyit mondani, hogy Amerikáról. De Glover – és alkotótársai – tényleg beleszuszakoltak ebbe a négy percbe annyi mindent, hogy mostanra már külön cikkek készültek az értelmezésről. Egy-egy gesztusnak, arckifejezésnek ugyanannyi jelentése lehet, mint annak, hogy lemészárolnak benne embereket úgy, ahogy Dylann Roof tette azt 2015-ben egy charlestoni templomban.

Megjelenik Glover kivégzőpózában a Jim Crow-figura, ez a rasszista, az Egyesült Államok legsúlyosabb rabszolgatartó korszakára emlékeztető karikatúra, amiről aztán az ország szegregációs törvényeit is elnevezték. A főszereplőnek szeme sem rebben, amikor kivégzi a gospelkórust, és az sem érdekli különösebben, hogy mögötte éppen egy zavargás kezd kialakulni. A vele együtt táncoló fiataloknak passzolja le a gépfegyvert, majd ők azok, akik nem sokkal később már a telefonjaikra veszik a karzatról, hogy mit művel. A gitáros, akit az elején egy zsákkal a fején végeztek ki, később úgy játszik, mintha mi sem történt volna. Glover pedig csak táncol és táncol, magának és nekünk, a közönségének, amíg el nem halkul a zene, rágyújt egy cigire, majd menekül egy csapat fehér ember elől.

Kelet-közép-európaiként néha nehéz felfogni azt a fajta faji megkülönböztetést, visszaélést és erőszakhullámot, ami az Egyesült Államok fekete közösségeit éri. Akármennyire is vagyunk elfogadóak, nyitottak, együtt érzőek, még sincs hozzá igazán kultúránk. A Tűnj el! című Oscar-díjas thriller – aminek a rendezője is dicsérte ezt a klipet, és amihez gyakran hasonlítják a This Is Americát – Magyarországon csak egy jó, izgalmas film, aminek az üzenetét nem érezhetjük a zsigerünkben úgy, mint azok a hasonlóan elfogadó, nyitott, együtt érző fehér emberek, akik Amerikában ültek le megnézni, és szembesültek a saját, néha önkéntelen, de állandóan jelen levő, fojtogató rasszizmusukkal.

A This Is America esetében nehéz pontosan megmondani, hogy mi a szatíra szemszöge, ki a célpont, sőt, hogy egyáltalán szatíra-e, amit látunk. Igen, sorba veszi azokat az értelmetlen erőszakos bűntényeket, amik célzottan a fekete közösséget érték, de az elkövető szintén fekete – aki aztán úgy táncol tovább, mintha könyörtelenül kellene szórakoztatnia. És olyan, mintha Glover tényleg a saját közösségét vádolná meg azzal, hogy inkább behódol, gitározik, énekel, táncol, és szórakoztat, ahelyett, hogy szembenézne azzal, hogy nevetséges indokokkal ölik meg őket nap mint nap. Silver is elmondta az interjújában, hogy a klip ikonográfiája ismerős – sokszor láttunk már olyat más videóklipekben, hogy valakit lelőnek, valaki rágyújt, valaki táncol, és az volt a céljuk, hogy ezek ne tűnjenek olyan megszokott eseményeknek, mint másoknál. Glover és Murai viszont addig csavarta ezeket az elemeket, hogy nem öncélú pillanatok lettek belőlük, hanem szimbólumai egy egész kornak, egy egész országnak. Beszédes az, ahogy a füves cigi meggyújtásánál elcsendesedik minden, és az is, hogy utána aztán menekülhet a főszereplő. Addig nincs gond, amíg a fekete ember egymást öli, de akkor már elindul a lincselés, ha kábítószerhez nyúl. Vagy valami hasonló: ezt még maga Silver sem tudta megmagyarázni.

De miért annyira hívogató többször megnézni?

Ebben rejlik a This Is America titka: hogy nyaktörő sebességgel, szusszanás nélkül ömleszti ránk az ikonográfiáját, amiknek a részleteit vagy ismerjük, vagy nem, de mindenképpen hatnak ránk. Egyszerre tol az előtérbe félreérthetetlen dolgokat, és hagy a háttérben elsőre nehezen dekódolható történéseket, miközben minket végig leköt a tánc és a szemkontaktus.

És azért is olyan csábító, mert még többszöri megnézésre is nehéz dekódolni, már ha lehet egyáltalán. Az egész egy zavarba ejtő őrület, valami olyasmi, amit a legjobb pillanataiban érezni lehet, de megérteni nem mindig. Észrevettétek a lezuhanó embert? Vagy az apokalipszis lovasát? Minden egyes megnézéssel lesz benne valami új, amitől közelebb fogjuk érezni a megoldást, de valójában csak még messzebb kerülünk tőle.

Ne maradjon le semmiről!