28 dalszerzőnek havi egymilliós jogdíjnál is nagyobb jutott tavaly

2018.06.04. 10:10

Az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda közlése alapján 2018-ban összesen 1,796 milliárd forintot folyósítottak 7 589 magyar szerzőnek és jogörökösnek. A kifizetés alapja az a 46 456 felvétel, amelyek rádióban és tévében szólaltak meg. A Blikk írása alapján magyar zenét legtöbbször a Dankó Rádión játszottak, összesen 125 356 alkalommal. A tévék közül a Muzsika TV a nyerő, itt több mint 80 ezer alkalommal ment magyar kontent. A rádiók közül mérvadó még a Petőfi Rádió, a tévék között az RTL Klub - utóbbin a reklámbevételek miatt egy-egy szerzemény egyszeri lejátszása több ezer forintot is érhet.

A kifizetések annak megfelelően alakulnak, hogy egy-egy alkotást hányszor játszanak le, ennek alapján összesen 28 szerző kapott 12 millió forint feletti jogdíjat, 71-en pedig a 6-12 milliós sávban tanyáznak, de az Artisjus neveket nem mondott. 

A közös jogkezelésről szóló törvény nem teszi lehetővé ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatalát, de már a GDPR is kimondja, hogy csak a szerző vagy az örökös hozzájárulásával lehet közzétenni, mely szerző milyen összegű jogdíjat kapott.

Mivel a lejátszási listák nyilvánosak, és a Blikk szakmai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy

húszezres játszás fölött kezdődik az álomfizetés,

lehet találgatni, kinek, mennyi jutott a közel kétmilliárdos tortából. A rádiókban hallott magyar számok listavezetői:

  • Odaút (Wellhello)
  • Csodák (Freddie)
  • Bolondod voltam (Rácz Gergő és Iv)

Sokszor hallhattuk Pápai Joci és Caramel számait, és tombol a nosztalgia is: Demjén Ferenc valamelyik dalát 2017-ben a rádiókban 21 823 alkalommal játszották le, a tévékben pedig 1381 alkalommal, Ákosnál pedig 28 784 rádiós és 944 televíziós elhangzás gyűlt össze tavaly, szóval ők ketten is szép összeghez juthattak. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
28 dalszerzőnek havi egymilliós jogdíjnál is nagyobb jutott tavaly

7 589 szerző között oszlott el 1,796 milliárd forint. Akit sokszor játszottak a rádiók, nagyon jól járt.

296 · Jun 04, 2018 10:10am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments