Szénné perelik a világ egyik leggazdagabb zenészét

2018.06.29. 09:05

Százmillió dollárra (28,2 milliárd forintra) perlik egy 1972-es sláger jogtulajdonosai Ed Sheerant, mondván: a Thinking Out Loud című száma valójában Marvin Gaye klasszikus Let’s Get It On-jának koppintása.

Marivn Gaye örökösei egyébként járatosak a pereskedésben: legutóbb a Blurred Lines című Robin Thickle-Pharrel Williams-T.I.-dal miatt indíttattak eljárást, és nyertek is 5,3 millió dollárt a Gaye-család számára, írja a Variety. De a Sheeran elleni pert ezúttal Gaye egy másik jogkezelője indította: az a David Pullman bankár, aki David Bowie szerzői jogait is kezeli, és amely Gaye jogait harmadrészben birtokolja. Hogy beszáll-e mellé a perbe a család is, egyelőre nem tudni.

A mostani pert nem előzmények nélküli: korábban Ed Townsend lánya próbálta beperelni Sheerant, mivel Townsend volt a Gaye-dal társírója. Ezt az ügyet végül úgy úszta meg a zenész, hogy arra hivatkozott, a lány nem is indíthat ellene pert az ügyben az adott állam törvényei szerint, mert bár Townsend volt az ő biológiai apja, születésekor örökbe adták - írja az Independent.

A mostani, Sheeran és a szám társszerzője, Amy Wadge ellen indított százmilliós perben a felperes azt állítja, a zenész "engedély nélkül lemásolta és kihasználta a Let's Get it On kompozícióját", és lemásolt belőle több elemet, "köztük a dallamot, a ritmust, a harmóniákat, a dobokat, a basszust, a háttérkórust, a tempó, a szinkopálást és a loopolást", de ehhez a meglehetősen terjedelmes felsoroláshoz még azt is hozzáteszik, "nem kizárólag" ezeket a részeket tartják lopásnak.

Korábban indult már hasonló, akkor húszmilliós per Sheeran Photograph című száma miatt, és egy másik a The Rest of Our Life miatt, de ezek végül nem kerültek bíróság elé.

Ez itt a Marvin Gaye-szám:

Ez pedig Sheeran dala:  

Ed Sheerant egyébként még a per bukása sem biztos, hogy nagyon földhöz vágná, ugyanis tavaly ő volt a legtöbb eladást produkáló zenész. A Thinking Out Loud a brit eladási listák első helyén indított kislemezként, és a Billboard százas listáján is második lett, az album pedig, amelyen rajta volt, több mint 15 millió példányban kelt el.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?