Teljesen mindegy, hogy ki van a lézerek mögött

Sorozatban harmadik éve játszik Magyarországon a Chainsmokers. Először 2016-ban jártak a Balaton Soundon, tavaly a Sziget Nagyszínpadon tartották az ország legnagyobb sulidiszkóját, hogy most visszatérjenek újra Zamárdiba. 

ITS SO GOOD TO BE BACK

Persze felmerül a kérdés, hogy ezt az egészet lehet-e egyáltalán koncertnek hívni. Drew Taggart és Alex Pall The Chainsmokers néven 2012 óta készítenek közös dalokat, de fellépéseik valójában egy DJ-setnek felelnek meg, és öt perc után világos lesz, hogy miért van ez így. Mert erre szomjaznak az emberek. Csütörtök este 10 előtt elég komoly tömeg alakult ki a megújult Nagyszínpad előtt, a koncert viszont nem akart elkezdődni. Nem volt viszont a közönségben elcsigázott várakozás, az aperol spritzek és a koktélos vödrök megtették a hatásukat, mindenki türelmesen kivárta azt a 25 percet, mire az előadók végre megjelentek a hatalmas DJ-pulton, és elkezdték a munkát.

Munkát bizony, mert Taggart és Pall mindent megtettek azért, hogy elkerüljék annak a látszatát, amivel a DJ-ket szokták támadni a fesztiválon, hogy előre el van készítve az egész mix, nekik csak meg kell nyomni a play gombot. Mindketten folyamatosan gépészkedtek, ember nem vette még le és fel ennyiszer a fejhallgatóját ilyen rövid idő alatt. Taggart egyébként ugye énekes is, de közel sincs arról szó, hogy végigénekelte volna a fellépést. 

LET'S MAKE SOME NOISE

Mikor nem a potméterekkel foglalta el magát, akkor ugrált, kiabált, meg beszélt a közönséghez, de természetesen maradt a legismertebb és legegyszerűbb üzeneteknél. Az egészben az volt a legérdekesebb, hogy a közönség élményét ez csak minimálisan befolyásolta. Az emberek ugyanis nem a 30 másodperces dalbetétekért érkeztek, hanem az undorító, hortyogó basszus miatt. Mikor ezt odanyomták, mindig akkor tomboltak az emberek. Pedig az egyetlen dolog, amitől egyedi lesz a Chainsmokers-buli, hogy itt van élőben Taggart, és elénekli azt a néhányt dalt, amiben elsősorban ő az előadó, és nem valamelyik közepesen ismert indie énekes, mint Halsey vagy Daya. De ő nem annyira jó énekes, nem annyira karizmatikus előadó, hogy ez különösebben fontos legyen.

Néhány alkalommal azért lehetett érezni, hogy most fontos dal következik, akkor ugyanis képtelenség volt bármit is látni a színpadból, mert akinek nem volt a nyakában egy lány, az egészen biztosan a feje fölé emelte a telefonját és videózott. Ennek a csúcspontja a Closer volt, ahol nyilván értékelték az emberek a dalszöveget, olyannyira, hogy úgy nézett ki, mintha az itteni emberek hozták volna össze ennek a számnak a kétmilliárdos YouTube-nézettségét.

EVERYBODY FUCKING JUMP

Lehet a durva basszus és a rengeteg David Guetta-emlékdíjas zöld lézer tehet róla, de a mostani fellépés kevésbé érződött annyira sulidiszkónak, mint a tavaly augusztusi szigetes koncert. Persze volt itt Drake, Killers, Justin Bieber, de még Papa Roach is, szóval a stílus mit sem változott, de ezúttal nem ez volt a legnagyobb probléma.  

Tulajdonképpen mindegy is, mert a tömegben pont senkit nem érdekelt az esztétika, csak a drop meg az ütem. Az emberek elképesztő boldogsággal a szemükben távoztak a tűzijáték után. Pontosan azt kapták, amiért jöttek. Viszont amiért jöttek, abban a Chainsmokers két színpadon ugráló tagja csak ugyanolyan díszítő elem volt, mint a tömegben néhányszor megforduló gólyalábasok vagy a kilőtt konfettik. Lecserélhető, pótolható, ezért valójában teljesen mindegy volt, hogy ki állt ott fent a LED-falon, a lényeg, hogy pont úgy és pont annyi drop jött, ahogy azt a közönség elvárta. (És néhány magyart még ennél is boldogabbá tett a Chainsmokers.)

(Borítókép: Szekeres Máté / INDEX)