Októberben pszichedéliától lesz hangos a Dürer Kert

2018.07.06. 15:55

A tavalyi, első szervezés fogadtatása és sikere után, 2018-ban ismét lesz  Vanishing Point Fesztivál Az egyedülálló, hazai, pszichedelikus tematikájú, audiovizuális eseményt a Middlemist Red zenekar kezdte szervezni, tavaly beszélgettünk is velük erről

A Vanishing Point továbbra is azon zenekarok lelkes platformja lesz, akik a mainstream árnyékában minőségi zenével építenek egyre növekvő közönséget maguk, és a műfaj köré. 

"A Vanishing Point lényege, hogy az elmúlt években itthon kialakult pszichedelikus illetve hozzáköthető gitárzenei műfajokban tevékenykedő zenekarokat összefogjuk és egy nagyobb szabású esemény keretein belül, a nemzetközi színtér jeles zenekaraival együtt mutassuk be őket az erre fogékony közönségnek. A cél elsősorban egy közösségépítés, az itthoni szcéna összetartása, illetve nem utolsósorban egy kísérlet a hazai zenekarok nemzetközi véráramba való bevonásába." - mondta az Indexnek ebben az interjúban Deli Soma, a Middlemist Red basszere. 

Azt már tavaly is elmondták, hogy nem volt céluk felvenni a versenyt a nyári fesztiváldömpinggel, ezért őszi időpontban gondolkodtak, az idei rendezvényt október elején tartják a Dürer kertben. A tavalyi esemény tanulságait levonva, idén is 3 teremben és a kertben lesznek produkciók, jobb program elosztással, hogy minél több fellépőt megnézhessenek a látogatók.

VP STICKER fbadress

A vizuális atmoszférára idén is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők, akár a szponzori megjelenések elengedése árán is, minden teremnek meglesz idén is a maga hangulata, a Dürer Kert folyosóival és egyéb tereivel együtt.

Az idei fellépők:

A hazai zenekarok közül fellép a Middlemist Red, a Deep Glaze, a Puma Danger, a Panel Surfers, a Zombie Girlfriend és a Fat & Cute. A szervezők további fellépőket jelentenek be még a nyár folyamán. 

Időpont: 2018. október 6. (szombat)

Helyszín: Dürer Kert

Jegyek

Ne maradjon le semmiről!