„Szóval ilyen egy fesztivál” – kérdezi, vagy inkább mondja egy lány a társaságból. Hajnali két óra múlt, inkább három óra van. Ez az első fesztiválja, mondja, huszonéves, de eddig elkerülték. Ez viszont házhoz jött, vagyis majdnem házhoz, a szomszéd településre kellene hazajutnia, „akár gyalog is”. De hogy tényleg ilyen-e, ötlik fel a kérdés, ahogy botorkálunk kifelé a már diszkóként hasznosított nagyszínpad előtti téren, és próbálunk rájönni, hogy hova megyünk, melyik út vezet haza.
Túlzás lenne azt mondani, hogy én, a társasághoz képest hajlott korom ellenére, rutinosabb fesztiváljáró lennék, de azért elég határozottan mondom neki, hogy "nem, általában nem ilyen". A váci Vénégy fesztiválnak ugyanis amiben csak lehet, teljesen más, mint bármi, ahol eddig én voltam, ami részben a helyéből fakad.
A fesztivál a Duna-partján van, méghozzá a fellampionozott Duna-parton. Olyan hangulat fog el, hogy a hatvanas vagy hetvenes évek Római-partja lehetett ilyen, hogy ha mindjárt előbukkanna Simon bá a Csinibabából, meg se lepődnék. Azzal együtt persze, hogy a Római-parton se jártam életemben túl sokat, pláne nem a hatvanas, hetvenes években.
Ha fiatal lennék és még nem lettem volna szerelmes, biztos ilyen helyen akarnék először szerelmes lenni, jut eszembe, meg az is, hogy a hely tökéletesen beleillene egy Grecsó Krisztián-novellába. A fákon túl a part, ha nem éjszaka érkezünk, talán még strandhangulatot is láttunk volna. Így csak az orosz-horvát utolsó percei kötötték le a figyelmünket, megosztva Péterfy Borival; ha nagyon sokáig mentek volna a tizenegyesek, talán még a Vad Fruttik-koncertbe is belelógtak volna.
És végül a fesztivál tematikája is más, ahogy ez már a teljes nevéből is kiderül: Vénégy fesztivál és színházi találkozó. Szóval amíg a fesztiválok általában úgy indultak, hogy zene, majd arra esetleg felépülő kiegészítő kulturális programok, például színházi előadások – talán a kapolcsi kísérlet kivétel ezalól –, addig itt a kezdetektől hangsúlyosan művészeti mixet kínáltak. Külön van színházi sátor, de emellett utcaszínház is.
Szombaton Shakespeare volt, most vasárnap a négy visegrádi ország színészeinek különlegesnek tűnő előadása lesz a színházi sátorban – hiszen a Vénégy nem véletlenül Vénégy, az amúgy mérsékelten sem fiatalos és szexi visegrádi együttműködés négy országára utal ezzel a fiatalosnak és szexinek szánt rendezvénnyel –, az utcaszínházi produkcióban pedig a Cseresznyéskert.
De persze minden ilyen szabadtéri nyári rendezvény alapja mégis csak a kortárs zene, a line up Vácon a magyar fesztiválokhoz hasonló, minden napra vannak húzónevek, Belga és Punnany, Ivan and the Parazol és Tankcsapda, Péterfy Bori és Vad Fruttik, de a csúcsot vasárnap futják meg a Quimbyvel és a Kiscsillaggal.
Mindent egybevetve: ha valaki úgy érzi, hogy a Kolorádó után és a Bánkitó előtt hiányzik egy a fővárosi agglomerációban lévő fesztivál – jó, a Bánkitó már csak elég tág értelmezésben fér bele az agglomerációba –, akkor csak mondom, hogy nem hiányzik.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon