Demi Lovato: A harc még nem ért véget

000 13458Z
2018.08.06. 11:05

Több mint egy héttel azután, hogy túladagolás miatt kórházba került, Demi Lovato az Instagramján osztott meg egy rövid közleményt az állapotáról. A 25 éves énekesnőnek nem először okozott komoly gondot a függősége, pályájáról részletesebben ebben a cikkünkben írtunk.

A post shared by Demi Lovato (@ddlovato) on

Lovato az Instagramon megosztott nyilatkozatban azt írja, hogy mindig is nyíltan beszélt a függőségével kapcsolatos dolgokról, és ez idő alatt megtanulta, hogy ez nem egy olyan betegség, ami idővel csak úgy eltűnik. Hanem valami olyan, amivel folyamatosan meg kell küzdeni, és ez a harc még nem ért véget. 

Megköszönte Istennek, amiért megőrizte az egészségét, rajongóinak pedig azt, hogy szeretik és támogatják őt az ilyen nehéz időszakokban is. Mint írja, a közönség pozitív gondolatai és imái segítettek neki átvészelni az elmúlt napokat. 

Időre van szükségem ahhoz, hogy a józanságomra és a gyógyulásomra tudjak koncentrálni. Soha nem felejtem el, hogy milyen sok szeretetet kaptam, és nagyon várom a napot, amikor azt mondhatom, hogy túl vagyok ezen az egészen

– olvasható a közleményben, ami nem ejt szót arról, hogy pontosan mi történt Lovatóval, ami miatt kórházba került. A nyilatkozat azzal ér véget, hogy az énekesnő megígéri: harcolni fog.

Lovato ügye újra rávilágította a figyelmet a drogfüggőségére, illetve hogy milyen nehézségekkel jár, ha valaki Lovatóhoz hasonlóan tinédzser korától kezdve igazi világsztár. Miután kórházba került olyan hírességek, mint Lady Gaga és Ellen DeGeneres biztosították támogatásukról az énekesnőt, és arra kérték a közvéleményt, hogy kezelje az ügyet megfelelő tisztelettel. 

A túladagolás után Demi Lovato több koncertet, illetve egy reality tévés szereplést is lemondott, hogy a gyógyulásra koncentrálhasson. 

Ne maradjon le semmiről!