Demi Lovato kijött a kórházból

2018.08.07. 17:22

Két héttel azután, hogy eszméletlenül találtak rá, Demi Lovato elhagyta azt a Los Angeles-i kórházat, ahol a túladagolását követően az elmúlt időszakban lábadozott. A CNN énekesnőhöz közeli forrásai szerint a 25 éves énekesnő már beköltözött az egyik meg nem nevezett rehabilitációs központba.

Lovato csapata egyelőre nem kommentálta az értesülést, a CNN egyik forrása szerint azonban az énekesnő elkötelezetten az egészségére összpontosít. Egy héttel korábban Lovatót még erős hányinger és magas láz gyötörte. Családja és korábbi partnere, az Azok a 70-es évek show-ból ismert Wilmer Valderrama ezalatt végig mellette voltak.

Nem sokkal korábban Demi Lovato az Instagramján osztott meg egy rövid közleményt az állapotáról. Ebben hálát adott istennek, amiért életben maradt, a rajongóinak, a szeretetükért és a támogatásukért, valamint a családjának, a kórháznak és a mögötte álló csapatnak, akik végig mellette voltak. "Harcolni fogok" – zárta sorait, majd a közlendője végére odabiggyesztett egy szívecskét.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!