Mindenki a Felső Tízezerhez akar tartozni

2018.08.16. 17:13

Jövő héten jelenik meg a Felső Tízezer második, Majd lesz valahogy című albuma. Sallai László zenekara a B-terv című számmal vezeti fel a tízszámos lemezt, a dalhoz készült videót pedig a Stenken lehet először látni.

A dal klipjét Nagy Balázs és a Rotera csapata készítette a zenekar ötlete alapján. A videó egyértelmű utalás a Felső Tízezer nyári tagcseréjére, Korándi Dávid (Cappucino) nemrég ugyanis elhagyta a zenekart, a helyét pedig az amerikai Justin Spike vette át.

Ebben a klipben gitárost keresünk egy nagyszabású casting keretében, ami tulajdonképpen rímel a valóságra, mert június elején tényleg elváltak az útjaink Korándi Dáviddal. A klip ötlete egyébként már akkor felmerült, amikor Dávid még a zenekarban volt, sőt akkor még az is tervben volt, hogy az utolsó pár koncertről, illetve az elválásról saját szórakoztatásunkra dokumentumfilmet forgatunk. Ez végül nem valósult meg, a klip azonban igen

– meséli az Indexnek Sallai Laci, a zenekar frontembere.

Az új tag, Justin Spike egyébként Texasból érkezett Magyarországra, itt él már több éve, a hazai közönség pedig talán ismerheti is a Morzsa Records zenekarból. Otthon tagja volt a texasi Mount Righteous nevű formációnak, amelynek zenéjét olyan (jellemzően soktagú) zenekarokhoz szokták hasonlítani, mint az I'm From Barcelona, az Architecture In Helsinki vagy a Polyphonic Spree, illetve Harr Herrar néven készített egy szólólemezt is, amin minden hangszert ő játszott fel szalagra.

A klipben azonban nem csak a Felső tízezer friss igazolása tűnik fel, hanem egy csomó arc a honi undergroundból, olyan zenekarok tagjai, mint a Gustave Tiger, a Mayberian Sanskülotts, a Rock Band For Old Men, és még tényleg nagyon sokan mások. Itt a klipben szereplő haverzenészek/zenészhaverek teljes listája:

  • Szabó Benedek, Bradák Soma (Galaxisok)
  • Dorozsmai Gergő, Szabó Csabi, Hó Márton (Gustave Tiger)
  • Lang Ádám (Mambo Rumble) és kutyája, Nina
  • Korb Géza (Rock Band For Old Men) 
  • Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs)
  • Csordás Zita, Szigeti Árpád, Várnai Sziló (Mayberian Sanskülotts)
  • Vincenzo Pellachia (Bozo)
  • Fűzi Balázs
  • Bihari Balázs (Hippikiller)
  • Kocsis Andris (KERET)
  • Oroszi Iván (M.Á.K., Romanes)
  • Cz. K. Sebő (Platon Karataev)
  • Barkóczi Noémi, Tóth Dóri (BN, Nunki Bay Starship)
  • Fülöp Peti (Fancy Dress Party)
  • Sallai Áron (Sallai Laci öccse) 

A klip egyébként egy nap alatt forgott a nyolcadik kerületben, a Run Over Dogs próbatermében, akik nemcsak a helyszínt és az egyik sztárvendéget kölcsönözték, hanem a lemez hangmérnökét is: a lemez megszólalásáért felelő Gál Máté ugyanis szintén a Run Over Dogs tagja. "A forgatás egyébként meglepően könnyedén zajlott, sőt, akkora házibuli-hangulat uralkodott a helyszínen, hogy aztán a résztvevők San Franciscó-i hippikommunákat meghazudtoló közös zenélésbe bonyolódtak" – teszi hozzá Sallai Laci.

A Felső Tízezer második albuma augusztus 22-én, jövő szerdán, fog megjelenni, Majd lesz valahogy címmel. A lemezbemutató koncert szeptember 7-én, pénteken, az A38 koncerttermében lesz, az estét a jó öreg Rock Band For Old Men vezeti fel.

Ne maradjon le semmiről!