Nem a kamu lóg a szájukból
További Stenk cikkek
"Zorall gyerek voltál, aztán, na tessék, kiszakadt a zsebedben a ma estéd" – ment a duma a Slow Village nyáron megjelent klipdalában, a Jogosban, ami a lassúfalusiak új EP-jét vezette fel. A Miezmámegin' című párszámos anyag a nyár végére be is futott, és a Stenken hallható először.
"Nagyon fontos, hogy a Miezmámegin' EP hangzásában DJ Slow wayback ízű ütemeit lovagolta meg. A kislemez sokkal csatornaszagúbb, kopogósabb, nyersebb loopokra épül. Szóval beemeltük a zsánert, de igyekeztük építeni is, még technikásabb, lírikusabb, tisztán odamondósabb dumákkal. Ahogy mi mondtuk: időutazós gyilok boombap, de nem kizárólag utcai szemszögből" – árulta el az anyagról Gergály 'Goulasch' Norbert az Indexnek.
A csapat arról is beszélt, hogy a most megjelenő EP egyfajta átvezetés a 2017 januárjában megjelent első nagylemez, a szintén a Stenken debütált 201X, valamint a következő nagylemez között, amire már készültek dalok és dalvázlatok is. "Szóval haladunk, serénykedünk folyamatosan. Ez a pár trekk inkább a felfrissített hagyományőrzésről szólt nálunk, mindenki szeretett volna egy ilyen anyagot, főleg azért, mert a készülő LP már kísérletibb, koncepciózusabb, vendégproduceresebb és közreműködősebb lesz" – mondják.
"Fontos alkotóelem, hogy Őrsi András aka. DJ One-AB (Róqa, Soulclap Budapest, Ethnofil) karcolta végig a lemezt, és időközönként ő is ellátogat a koncertjeinkre. A fotók szintén az ő gépét és kezét dicsérik. A logó Heat graffitinagymester és streetart-művész munkája, a borítót Jakab Péter tervezte. Az anyagot a Klinika Studióban (ezer hála Krizsónak a supportért) és a State of High vándorstudióban vettük fel" – árulja el a részleteket Gergály Norbert.
A Stenk dalversenyét is megjárt Slow Village mostanság egyébként kifejezetten jó időszakát éli, amiről így meséltek a Stenknek: "A legutóbbi hangzóanyag óta nagyon sokat melóztunk itt is, ott is, ezen is, azon is, polgári melóban és stúdióban egyaránt.
Nagyon örülünk és hálásak vagyunk, hogy viszonylag sok fellépésünk van, nagyon szuper nyarunk volt rengeteg fontos kisfesztivállal, és alig várjuk az őszi klubszezont.
Nagy vágyunk, hogy egyszer Erdélyben mehessünk egy kört, és hogy oda is elvihessük a Falu-hangzást, de most elsősorban stúdióba vonulunk és csináljuk ezerrel a nagylemezt, ami még el fog tartani egy darabig, de tele vagyunk energiával és ötletekkel."
A Slow Village legközelebb szeptember elsején, szombaton, lép fel a Secret Jamen, a Valyo Kikötőben, ahová nem csak miattuk érdemes kinézni, elég szép kis lineup állt össze az estére.
Rovataink a Facebookon