Újabb koncerteket kell lemondani Travis Barker betegsége miatt

2018.09.07. 10:11

Továbbra sem elég egészséges ahhoz Travis Barker, hogy koncertezni tudjon, ezt maga a Blink-182 jelentette be a közösségi média oldalaikra kiposztolt közleményben. A tervek szerint az együttes terveiben egy őszi mini turné szerepelt, de ezeket most mind kénytelenek lemondani. 

A közleményben azt írják, hogy az orvosi csapat arra számított, hogy ősszel Barker már elég egészséges lesz ahhoz, hogy újra a dobok mögé ülhessen. De a legújabb vizsgálatok eredményei alapján nem kapta meg az engedélyt a koncertezéshez. 

Barker a közleményben azt írja, hogy az elmúlt néhány hónap különösen rossz volt, ahogy arra kellett várnia, hogy az orvosok újra beleegyezzenek abba, hogy színpadra állhasson. Azonban a dobolás még mindig túl nagy kockázatot jelent a számára, úgyhogy nem tud mást tenni, mint a gyógyulásra koncentrálni, hogy minél hamarabb visszatérhessen. Megköszönte a rajongók, a családja és a barátai támogatását ebben az időben.

Barker június elején került kórházba azok után, hogy mindkét karjában vérrögöket találtak az orvosok. Azóta több koncertet is le kellett mondania a zenekarnak. 

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?