Szívfájdítóan szép videoklippel jelentkezett Az utolsó Jedik rendezője

2018.09.28. 05:11

Több évnyi kihagyás után tért vissza még 2017-ben az LCD Soundsystem, az American Dream lemezüket simán az év egyik legjobbjának választottuk akkor. Viszont több mint egy egész évet kellett várni arra, hogy megérkezzen hozzá egy második videoklip is, az élő fellépést imitáló Tonite után csütörtök este megjött az Oh Baby-hez forgatott kisfilm. Ami azért érdemel ekkora figyelmet, mert nem más rendezte, mint Rian Johnson, többek között Az utolsó Jedik, és az előkészítés alatt álló új Star Wars-trilógia alkotója.

Johnson nevéről valószínűleg sokaknak évekig az a hadjárat fog majd az eszébe jutni, amit a magukat kőkeménynek tartó, de inkább röhejes Star Wars-rajongóktól kapott, amiért bátrabban mert hozzányúlni a szeretett történetükhöz. A dolog odáig fajult, hogy pár hónapja pénzt is kezdtek kalapozni amatőrök, hogy újraforgathassák Az utolsó Jediket úgy, hogy "méltó" legyen Lucas filmjeihez. Ez kérdéses, hogy össze fog-e jönni, az viszont semmiképpen nem, hogy Johnsont még Az utolsó Jedik előtt felkérte a Disney, hogy készítsen el egy vadiúj trilógiát.

De ha ettől a Star Wars-mizériától eltekintünk, Johnson egy zseniális, egyéni hangvételű és hozzáállású rendező (a karrierjéről itt írtunk), aki viszont eddig életében csak egy darab videoklipet rendezett, még 2006-ban. Ez a Mountain Goats nevű zenekar Woke Up New című dalához készült, ami ugyan megtalálható a neten, de sajnos pocsék minőségben lehet csak kiélvezni az egyébként nagyon furmányos videót.

Az Oh Hey című, az American Dream albumot nyitó LCD Soundsystem-számhoz viszont teljes titokban készült klip, a Columbia Records csak szerdán jelentette be, hogy egy nap múlva érkezik a videó Johnson rendezésében, Sissy Spacek (Carrie) és David Strathairn (Good Night and Good Luck) főszereplésével.

A sztori egyszerű: Spacek és Strathairn tudósokként dolgoznak egy isten háta mögötti házukban valami találmányon, aztán egyszer történik valami tragikus, és ezt a találmányt végül saját maguknak kell használni. Rövid, velős, és megható, ráadásul Johnsonra jellemzően tele van egy csomó apró trükkel.

A videó először a Tidalen jelent meg, aki előfizető, itt is meg tudja nézni:



Johnson egyébként még az új Star Wars-trilógia első filmje előtt egy Agatha Christie-szerű krimit fog készíteni Knives Out címmel, Daniel Craiggel. Az LCD Soundsystem a tavalyi album után még szeptember 12-én adott ki Spotify-on két élő felvételt.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?